P.R. Reena: Megmenteni Viktóriát!

 

A ​Megmenteni Viktóriát egy erotikával megfűszerezett romantikus regény. Viktória és Viktor élete összefonódik, de ennek köze sincs a véletlenhez. A történet tizennyolc évvel ezelőtt Olaszországban kezdődik, mikor Viktória szüleit meggyilkolja a maffiakapcsolatokkal rendelkező nagybátyja. A tíz éves kislányt, a nála öt évvel idősebb Marco szökteti meg és ezzel megmenti, a biztos haláltól. Barátok és rokonok segítettek a két árván maradt gyereknek, akik testvérként nőttek fel. Magyarországon telepednek le. Viktória elvégzi az állatorvosi egyetemet és egy klinikán kezd dolgozni. Marco építkezési vállalkozást indít. Igyekeznek hétköznapi és normális életet élni.
Viktor NBSZ-nél (Nemzetbiztonsági Szolgálat) dolgozik, mint ügynök. Azt a feladatot kapta, hogy derítse ki mi után kutat az olasz maffia. Örömmel vállalja el a megbízást és beépül a terrorelhárítás egyik egységébe.
A klinikán találkoznak először, ahol kettejük között szinte azonnal lángra lobban a szikra. Szerelmük és életük azonban veszélybe kerül, mikor a lány múltja kopogtat az ajtón.

Borító:

Az Írónő elmondása alapján, magát a borítót ő maga tervezte és készítette. Nekem nagyon tetszik ez a sötétebb stílus. Nem túl zsúfolt és olvasható a szöveg is rajta. Jómagam, annyira nem szeretem, ha konkrét arcok vagy emberek vannak a borítón, de ennek teljesen megvan a hangulata, így nem is zavart.

Egy kétrészes, vagyis duológia első kötete. Az első karakter, akit megismerhetünk Viktória szemszöge. Most is, mint sok esetben, örültem neki, hogy E/1 személyben olvashatok könyvet.

Már az első oldalakon megtudjuk, hogy Vi, nem lesz egy egyszerű lány, egyszerű problémákkal. Egyből érdekesen indult számomra ez a könyv is.

Az első pár oldal után, hamar kiderül, hogy maffia és alvilág kap majd itt is főszerepet bizonyos szinten. Manapság megint egész felkapottnak látom a témát, így vagy úgy feldolgozva. Én magam is kedvelem, bár megírni nem tudnám. :D

Mindig meglep, mikor magyar nevekkel találkozom egy könyvben. Valahol, valamilyen szinten nem szeretem. Meglehet, túlzottan megszoktam már a külföldi, angol vagy egyéb országbéli neveket. Minden esetre, érdekes volt szembesülni a magyar vonatkoztatással: nevek, helyszínek. Pedig a címe is árulkodó volt, de az agyam úgy látszik nem kapcsolt hozzá a dologhoz. :D

- Már attól is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy megint mennünk kell. Mindent hátra kell hagynunk és valahol máshol folytatni, ahol senki sem ismer minket.

Viktória, nem lesz egy egyszerű eset. Nehéz élet, nehéz helyzetek és fájdalmas emlékek tarkítják az amúgy is érdekes személyiségét. Mellette van Marco, aki egyfajta bátyus pozíciót tölt be. Az ő karaktere is tetszik, kedves, jófej férfinek tűnik.

A következő szemszögünk Viktor, aki a TEK-nél dolgozik. Van egy aprócska rálátásom ezekre a dolgokra, de nem beszélek róla. Ezért is kezdett érdekelni egyre jobban a sztori. Na meg, mert nagyon tetszik az írónő stílusa, ahogy ír.

Viktor első beszélgetése a felettesével, nagyon izgalmasnak mutatta be a sztoriban elkövetkezendő vagy megeshető dolgokat. Nagyon akartam haladni az olvasással, de próbáltam figyelmesebben olvasni, mint sietve. :D

Nagyon tetszett, hogy Viktor ekkora szerepet kapott. Pontosabban, hogy a szemszöge egész hosszú oldalakon keresztül tartott, ugyanis női írótól, még nem nagyon olvastam ennyire velős mennyiségű férfi „gondolatokat”.

Viktor és Viktória között nagyon aranyos volt a harmónia. Amolyan „jóbarátok lehetnénk” feelinget éreztem eleinte. Persze tartották magukat, hisz ismeretlenek egymás számára.

Persze nem volt mindenben teketóriázás. Az erotikus jeleneteket pedig annyira jól megírta az írónő, hogy ott akartam lenni és azt érezni, amit a lány is. Nagyon pikáns és szépen leírt jelenetek lettek.

Két férfi között a kézfogás nem csupán köszönés, annál sokkal több. Mindig van plusz jelentése is. Jelen esetben az „Ha bántod a húgom, letépem a tököd!”

Nagyon tetszik, hogy az írónő, nagyon nem szarozik az erotikus jelenetek megírásánál. Mindent szépen leír, hogy mikor mi történik és sok esetben, nem fél kimondani, hogy miről is van szó.

– Nem! Huszonötéves koráig egy fiú sem mehet a közelébe, azután is csak az, akit én odaengedek.

– Ezt te el is hiszed? Úgy fogják körbedongani a fiúk, mint méhek a kaptárt – vigyorodok el kárörvendően.

– Ez igaz, de én leszek a méhész és lecsapom az összes méhet, amelyik túl közel repül az én kis hercegnőmhöz – mondja teljes meggyőződéssel.

Mivel, hamar belecsapunk a lecsóba, így a két szereplő közti kémia, gyönyörűen működik, Nagyon élvezetes volt olvasni a szenvedélyüket.

… szenvedélyünk máglyaként lángol és félő, hogy minket is megperzsel.

Viktória kávéhoz való hozzáállása, pontosan olyan, mint az enyém. Anélkül indítani a napot… anélkül nincs ember, akire ne hullajelöltként néznék rá. De miután az első korty lecsúszik, na onnantól már kenyérre lehetne kenni is akár. :D

A szar, keményen és gyorsan beüt a történetben. Hirtelen nagyon sok minden történik, bár az akció része, még ekkor hátra volt. Viszont, szép lassan kiderülnek a dolgok.

A történetben előkerül egy Pietro nevezetű karakter, aki egy igen érdekes személy. Kimondottan tetszett a felbukkanása és minden, amit tett. Szeretem az ilyen kellően eltérő, talán őrült gondolkodású és szélsőséges karaktereket.

Nagyon izgultam a vége felé Viktóriáért. Nehéz lehetett nőként kibírni azt, ami vele történt, így szorítottam, hogy jó vége legyen és szerencséje is.

Nagyon kedves és nagyon aranyos részletek történtek a sztoriban. Kellemes volt olvasni és ellágyította a szívemet is, de aztán… Az írónő, nagyon meglepett a hirtelen jött fordulattal. Azt se tudtam, hogy hova kapjam a fejem hirtelen.

Hát bakker… mikor már azt hittem, hogy folytathatom, egyszer csak nem tudtam tovább görgetni. Totál szétvet az ideg, pontosan úgy lett vége, ahogy nem számoltam rá. Kimondottan tetszett, de na, nem fair! :D

A történet eleje, egyszerű, betekintést enged kedvesebb, szexibb részekbe, hétköznapokba. Aztán persze, hamar borul a bili és megkezdődik a játék, ami nagyon jó csavarokkal és izgalommal kecsegtet végig. Az erotika, nagyon szép a könyvben. Kimondottan tetszett. A karakterek ügyesen fel vannak építve és érdekesek. Az akció és hogy mi történik egy nővel, ha bizonyos dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellenének, eléggé izgalmasok, még, ha végül nem is történik meg minden, amire számítottunk. Pont ettől lett igazán csavaros a történet.

Nagyon szerettem, nagyon tetszett. Igazán pikáns jelenetekben gazdag kisregény és nagyon várom a folytatást, hogy megtudjuk, mégis mi történik valójában a háttérben, hogy Viktória, miért van akkora veszélyben. Köszönöm, hogy elolvashattam, nagyszerű volt és ezúton is gratulálok az írónőnek ehhez a történethez! <3

Reenának van Facebook oldala: P.R. Reena

Instagramja: @renatapupp

... és persze oldal, ahol a könyvet megvehetitek: P.R. Reena: Megmenteni Viktóriát! (e-könyv)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése