Christina Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.
Hol is kezdjem... kissé szégyenlem magam, mert előbb is írhattam volna egy
véleményt, de úgy éreztem, hogy most jött el a pillanat, bár a könyv maga,
régebb óta tartózkodik a birtokomban. Ugyan a moly.hu oldalon egy rövid
véleményt közöltem már, de gondoltam, hogy miért ne írjak inkább egy kicsit
többet róla?
Magát a könyvet, egy Facebook játékon nyertem, aminek tökre örültem, mert
régóta elakartam már olvasni.
Borító: Megmondom őszintén, számomra a borító, nem olyan hú meg há, inkább szakkönyvre emlékeztet vagy, valami mitológiai enciklopédiára Egyiptommal kapcsolatban, de egyébként nem rossz, bár a story, amilyen jó, kicsit izgalmasabb borítót is kaphatott volna. De, mint kiderült: A borító, Ory Chalk munkája, aki rekonstruálta Hatseput halotti maszkját.
- Árulja el, mit keres még, s ígérem, elhozom magának jó pénzért azt is, amiről nem tud, ha megmondja, hogy mikor indul a menetrend szerinti tevém.
Christina W. Montgomery vagyis Christina Webster a mi drága főszereplőnk.
Én már az elején jókat mosolyogtam, úgy éreztem, hogy Christina Webster az én
fajtám. Christina egy igen bátornak tűnő nő, tele cinizmussal és szarkazmussal,
imádtam a karakterét. Jó beszólásai voltak és jó visszaszólásai, az ő részeinél,
sokszor nevettem fel hangosabban.
Jó gyorsan magára haragított mindenkit, akit nem kellene és hamar olyan
akcióba keveredett, hogy élvezet volt olvasni, hogyan szabadult meg belőlük.
Igen meglepően hatott rám, hogy végre egy olyan hősnőt kaptam magam elé, aki
nem nyafog, nem rimánkodik és nem kell ugyan minden percben megmenteni, vagyis,
nem úgy, mint a nagy általánosságokban. Webster, nagyon jól feltudja magát
találni és bár harcolni nem igazán tud, de okos, jó meglátásai vannak és erős
nő.
Credo papot, egyszerűen, már mikor bemutatkozott is úgy gondoltam, hogy
miért pont egy pap? Minek? De persze, a storyba egyébként bizonyos pontokon,
tényleg beleillett, bár nem szerepelt olyan sokat, mint gondoltam.
Nagyon tetszettek a leírások, voltak alkalmak, amikor teljesen odatudtam
magamat képzelni a helységbe vagy Christina elméjébe. A tájelírások nagyon
érzékletesre sikerültek, bár megmondom őszintén, hogy az én számízének, kissé
sok volt, de én amúgy is sokkal jobban szeretek magára a történetre fókuszálni,
mint a karaktereket körülvevő terekre.
Nagyon gyorsan pörögtek az események, volt, hogy nem is tudtam, hova kapjam
a fejem, meg kellett néznem az oldalszámot, mert azt hittem, hogy legalább a
közepén járok, de körülbelül a 30. oldalon voltam és már ott is, sok-sok akció dús jelenet fogadott.
– Majd kitalálok valamit – mondtam elhaló hangon, a férfi azonban nem mozdult. Engem viszont egyre jobban zavart a rám szegeződő fegyver, sőt, hogy örömöm is nagyobb legyen, testvére is csatlakozott hozzá, csak neki gépfegyver volt a neve.
Alapvetően is imádom a különleges férfiakat, és Christina összekötőjét, még
nem ismertem, csak bronzemberként hivatkozott rá, de én már akkor úgy voltam
vele, hogy: hm, de összegyűrném vele a lepedőt. Volt, valami titokzatos,
misztikus érzésem a férfival szemben, ami nagyon tetszett.
Nagyon tetszett, hogy általában a női idomokat emelik ki, itt viszont kaptunk egy jó adag külső jellemzést a Bronzemberről (Raman), amit kimondottan jólesett olvasni, főleg, hogy nem csak: kemény izmok, széles hát és kockás has jellemezte, hanem szépen körül lett írva, bár sajnos a végére már kaphattunk ilyenfajta jellemzést is.
– Semmi baja az idegeimnek, egyébiránt Christina Webster vagyok, hát te?– Aziz Mohamed Adbullah al-Harun Nasef ibn Raman.
Mikor a nevéhez értem, hát megmondom őszintén, hogy körülbelül 10-szer
legalább megpróbáltam kiejteni a nevét, de hát nem sikerült szerintem úgy, mint
kellett volna, szóval jót nevettem, főként magamon, így számomra bronzember
maradt.
Sasorr volt az, akit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Nem tudtam, hogy
mégis miért van ő benne a történetben. Ronda is, gazdag is, így gondoltam, hogy
lesz, valami vele kezdve, de sokáig csak úgy, volt, még akkor is, ha akadtak
mondatok, amiből lehetett következtetni, hogy ő is érdekes személy a storyban.
Viszont, iszonyatosan viszolyogtam a csöpögős stílustól, amit kapott Sasorr,
ráadásul el-Melihe is csatlakozott a játékhoz, na azt már fú, nagyon nehezen
bírtam elviselni, de nagyon illett egy arab sejkhez (gőzöm sincs, hogy milyen
egy arab sejk, szóval én most meglapulok és maradok annál a hittnél, hogy
ilyenek). De persze a végére minden kiderül mindenkiről.
Egész végig, (na jó nem végig) azon gondolkoztam, hogy mégis miért mentik
meg Webstert, mivel kiderül az igazság róla, simán tehettek volna valamit vele,
amivel már nem lesz útban, ehelyett mindenhol ott van, mindenbe belepiszkál és
basszus, mindenből ő jön ki győztesen.
Gamal Lahoud múmiaboncoló és toxikológus. Iszonyat nagy figura, végig
fogtam a fejem, annyira fájtak a szavai, de nem rossz értelemben. Volt, hogy
már azon gondolkoztam, hogy legszívesebben pofán verném, de hát, nem tudtam
megtenni. Egyébként egy igen érdekes karakter az övé.
– Így is ritka szerencsésnek mondhatod magad, amiért megismerhettél, mert annyira elfoglalt vagyok – szédített, és hozzátette: – Tudod, jót tesz az egészségemnek, ha bosszanthatok valakit a környezetemben.
Már az elején iszonyat sok az információ. Megismerhetünk egy csomó fajta
skorpiót, mindenféle toxikológusnak szánt gondolatokat, rablók történetét,
barlangrendszerek és vájatok meséjét. Másodjára olvastam a könyvet, de még így
se tudtam megjegyezni mindent, sőt, egyedül a Kígyóistennő maradt meg ebből a
részből. Baromi sok az információ, emlékszem, hogy első alkalommal is, mikor
olvastam, majdnem ez miatt hagytam abba, mert egyszerűen nem bírta az agyam
befogadni a tömérdek mondatot.
Nagyon érezhető volt, hogy kedves Chris Land, nagy mennyiségű könyvet,
cikket és más írásokat fogyasztott el, hogy hiteles legyen a könyv és igazából,
én, mint teljesen laikus, nem merném megcáfolni a könyvben leírt, pl: régészeti
vagy orvosi szöveget, amihez csak gratulálni tudok, nagyszerű munka!
Ahogy a hieroglif írást tanulmányozta a kedves Webster nőcink, hát én jót nevettem. Mindig is szerettem volna ismerni a jeleket, megtanulni miként kell lefordítani, de olyan jó hangulatom volt, miközben olvastam, hogy eltudtam képzelni mi is lehet valójában a papiruszon, amit olvasni próbáltak.
- Hagyja abba a csuklást, mert azért ugrál a sorok között az ujja – tanácsoltam.- Próbáljuk máshogy – durálta neki magát újra: – S-j ndtjj.j hw.k…
Ez spoiler, de nagyon tetszett, mikor Chris kapott egy Nofertiti mellképes
medált, lánccal együtt. Nekem is van és a mai napig imádom, mert Maga Nofertiti
története nagyon közel áll hozzám. (spoiler vége)
Olvastam már jó pár erotikus könyvet, romantikus könyvet, bár inkább
régebbieket, mint a mostani íróktól, de ennyire szép erotikus jelenettel, még
nem találkoztam, illetve lehet, hogy mégis, de ilyen leírási móddal még nem.
Gyönyörű volt, minden pillanatot lehetett érteni, miközben az ember nem pirult
bele, mert nem hagyták a szavak, hogy magát az aktust lássuk, inkább volt egy
lelki összekapcsolódás.
Volt egy részlet a történetben, amikor Chris Luxorba utazott, hogy
találkozzon, valakivel, na az ő beszélgetésüket olvasva, olyan érzésem volt,
mintha egy verset olvastam volna, lehet csak az én képzeletem játszott? Szinte
minden szó rímelt és volt egyfajta pattogó stílusa a beszélgetésnek, ami miatt
erre a következtetésre jutottam.
Néhány akció dús jelenetet, Indiana Jones simán megirigyelt volna, bár itt
nem gördültek kövek, nem lógtak indákon, nem csattogtattak ostort, cserébe
lőttek fegyverrel és menekültek. Az egész könyv folyamatosan hangulatban
tartott, hol A múmia film jutott eszembe, hol Indiana Jones, hol pedig A
Skorpoiókirály, sőt A Titkok Könyvtára is a terítékre került és nem azért, mert
onnan voltak benne jelenetek, hanem annyira adta magát a hangulat, hogy simán
néztem volna egy filmbe is a megírt könyvet.
Volt egy szó az egész könyvben, ami megmondom őszintén, hogy baromira
idegesített: elmarkolta. Ismerem a jelentését, nem is rossz helyeken használta
az író, inkább maga a szó létezése zavart és hogy alig-alig használt helyette
mást, számomra hülyén hangzik maga az elmarkolta szó és lehet csak engem
idegesített.
Elég nagy fordulat állt be a történet közepén, amire egyáltalán nem számítottam, sőt kapkodtam is a fejem, hogy most mi van? Kellett pár perc, hogy felfogjam az olvasottakat, olyan sok információ került megint elém, hogy nehezen jutottam túl rajta, de végül csak összeállt a dolog. Megmondom őszintén, hogy a nem angol, magyar nevek miatt, kissé összezavarodtam, mert nem igazán tudtam megjegyezni, hogy melyik név, kihez is tartozik, de főként azért lehetett, mert alapvetően, nem találkozom mostanság olyan könyvvel, ahol egyéb külföldi neveket használna az író, így itt egy kicsit gondban voltam.
– Ne hőbörögj már, inkább mentsd meg, vagy vágd ki a farkánál fogva az ablakon – intettem a pince fölső részénél elhelyezkedő rácsos ablakra.– Kit, Ramant?– Nem, a kígyót – tartottam távolságot tőle, de azért rákérdeztem: – Mérges?– Ki, akhi? Mert a dögnek semmi oka rá, hacsak be nem verte valamelyik eresztekét – felelt, majd a hüllő lapos fejére ütött. A csúszómászó tüstént irányt változtatva Lahoud előtt kezdett tekergőzni, és köhögve végtelen-jeleket rajzolni a porba.– Ne idegesítsd már, te is bepipulnál, ha csapkodnák a burád, amíg azzal küszködsz, hogy félrenyeltél, vagy valami a torkodra ment. Egyébiránt milyen fajta?– Csodálatos puffogó vipera.
Megismerhetünk jó pár istenségről információkat, történetet, amit
kimondottan kedveltem és szeretettel olvastam.
Van, némi misztikus a könyvben, de elenyésző, már ha nem számoljuk a mítoszokat és istenségekről szóló mondákat. Megjelenik egy-egy rövid jelenetben, de nem számottevő, viszont kellemes hangulatot ad az adott fejezetnek.
– Vidd innen a francba, vagy várjunk csak! – nyomott a kezembe egy fegyvert, ami én női Berettának néztem. – Lődd le! Lődd már le!– Kit? Ramant?– Nem, a kobrát.– Nem ártott az neked semmit – szólt közbe az archeológus.– Most már Ramant – döntött Lahoud és rábökött a régészre, hogy el ne tévesszem.…– Hát, apám, kiábrándító vagy. Követelem, hogy tüntesd el innen. Most rögtön. Nem elég, hogy akaratom ellenére a karomon tartózkodott, még jól is érezte magát, én meg majd’ elpatkoltam az ijedtségtől, a hátsó felem is majd beszart a félelemtől, ez a barom pedig befogadná albérlőnek. Ha nem lakoltatod ki innen, megváglak és betöröm a képed.
A vége felé, már kezdtem kicsit belekavarodni a történésekbe, így volt egy
fejezet, amit kétszer is át kellett olvasnom, hogy felfogjam, hogy mi történik,
bár ez főként azért volt, mert hajnali 4-kor már kevésbé fogott az agyam.
Az első kötet, pontosan úgy ért véget, hogy mindenképp elakarja olvasni az
ember a második kötetet is, szóval kissé idegesítően, mint minden sorozat.
Összességében:
A történet nagyon sok információval szolgál, néha túlságosan is, ami kissé
elveszi a figyelmet a történet izgalmasabb részeitől, de annak, aki szereti
tudni a dolgok jelentését is, annak biztosan élvezet lesz olvasni.
De a story, szépen halad, pörgős és érdekesek a karakterek benne nagyon.
Van pár olyan rész, ami számomra, ha nem lett volna benne se hiányzik, de így
egyben az első kötet, igazán érdekes lett.
Mindenkinek ajánlom szeretettel, akik szeretik Egyiptomot, szeretik a
pörgős, műkereskedős, kincskeresős történeteket.
Nem utolsó sorban, én e-book formátumban olvastam, de ha egyszer lesz alkalmam rá, akkor mindenképp szeretnék szert tenni majd a nyomtatott verziójára.
... és persze majd jövök a Lélekvesztő II. részével is.
Addig is, Chris Land facebook oldalát megtaláljátok, illetve a könyveit a NewLine kiadó weboldalán megrendelhetitek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése