Gregus Gábor: A gyilkos tündérek városa

 

Mit tehet az egyszeri pesti polgár, ha egy napon kiderül, a körülötte lévő világ több, mint amit eddig érzékelt belőle? Ha rájön, hogy a város lakói között különleges teremtmények rejtőznek, akik régi időkből származó hatalommal bírnak? Ha megtudja, hogy a Gellérthegy mélyén egy elfeledett birodalom központja húzódik, és épp ö kerül e titkos birodalom sötét alakjainak célkeresztjébe?

A félszeg tanársegéd egy világraszóló régészeti lelet kapcsán keveredik a misztikus események sodrásába. Hogy rettenthetetlen hőssé, Vagy lidércek és szörnyetegek által üldözött remegő ronccsá válik, az kiderül ebből a fordulatos, olykor humoros, máskor borzongató történetből.

Először is, szégyellem magam, mert nem tudtam hamarabb elolvasni végül. Egy kis betegség levert a lábamról és egyszerűen hiába olvastam, nem fogta fel az agyam, így inkább félretettem a könyvet addig, míg meggyógyulok.

… na de, Borító:

Alapvetően nem ismerem a könyvet, de a borítója alapján, mindenféleképpen levenném a polcról és beleolvasnék. Egyszerű, letisztult, nem zsúfolt a borító és a színek is nagyon jók rajta. Egyszóval: tetszik. Mivel, maga a könyv fehér, így minden eléggé látványos rajta, a fekete házaktól kezdve, a vörös feliratokon keresztül, minden.

Nagyon szépen köszönöm Gábornak, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam a könyvet, és amiért szánt egy pillanatot arra, hogy dedikálja a példányt, örök hálám!

Maga a könyv, a címével vett le a lábamról, olyan jót nevettem, mikor elolvastam, hogy egyből igent mondtam arra, hogy elolvasom. :)

Már az első oldalon kiderül, hogy ez bizony egy magyar vonatkoztatású könyv lesz, mégpedig a Hunor név mutatja meg nekünk. Jó, persze az Andrea se mellékes, de a Hunor, sokkal ritkább név, mint akár az angolban az Andrea.

Megmondom őszintén, hogy a magyar vagy Magyarországon játszódó könyvekkel, néha bajban vagyok, mert hiába vagyok jómagam is az és élek itt, valahogy mégis, távol áll egy kicsit tőlem, de mivel volt már alkalmam magyar helyszíneken játszódó történetet olvasni, így nem kezdek azért bele teljes félelemmel, hisz sose lehet tudni, mennyire lesz jó.

Remélhetőleg nem, de minimális Spoiler veszélyt tartalmazhat!

Gábor stílusáról pár oldal elolvasása után, már lehetett tudni, hogy lendületes, laza, néhol kissé nyers. A történet pedig az egyik kedvenc helyemen indít, ami egy könyvtár, erre külön piros pont jár tőlem. :D

Nincs nagy teketóriázás a könyv elején, szinte egyből belecsapunk egy kis lecsóba és jöhet az akció jelenet és főhősünk máris a mély vízben landol.

– Igen, de jött egy exkluzív vendég, aki szeretné soron kívül megtekinteni a könyvet.

Hunor cinizmusa és szarkazmusa, felemelő és humoros és az egész könyvön végigkíséri az olvasót, ezzel nevetést okozva meg pár fura szemmel bámuló embert az utcán. Bár a vége felé, már kissé visszafogja magát.

– Jól vagy amúgy? – vizslatta még mindig tűnődve a lány.

– Hát… ahogy egy olyan ember lehet, akit elkábít egy népviseletbe öltözött madárijesztő, miközben egy cilinderes öreg és egy fémbőrű óriás veri péppé egymást a háttérben.

Hangzat… sose hallottam vagy olvastam ilyesfajta könyvet még. De…

A zene, olyan most már mondhatom, hogy biológiai lételem, ami nélkül nem tudnánk élni mi emberek. A zene az, amiben menekülünk, ha fáj a lelkünk, a zene az, amit hallgatunk, ha örömünk van és a zene az, ami a lényünk legmélyebb bugyrait is képes előásni, megzavarni, átformálni, megszépíteni.

Gregus Gábor könyve, számomra egy teljesen új világot nyitott, egy új formáját a fantasynak, bár tudom és hallottam már arról, hogy a dallamokat, hangokat beleültetik az írásba, legyen az egy zenekar, egy magányos gitáros vagy egy feltörekvő énekes, de harcban, mágiaként használni, még sose olvastam. Lehet, hogy én vagyok lemaradva? Ismerem a sámánok repertoárját, tudom, hogy sok mindent ütemekre, ritmusokra tesznek, de így, valahogy nem gondoltam még bele, vagy ha igen, arra éppen most nem emlékszem, de meglepő volt számomra, hogy valami új formáját olvashattam a fantasy világnak.

Furcsa volt olvasni, hogy Hunor mennyire ellenáll a körülötte zajló történések igazának. Kissé idegesítő is volt, mert annyi minden történt körülötte ő még se akart hinni semmiben, persze érthető is valahol, hisz nem mindennap kerül az ember egyik-napról a másikra, hirtelen egy olyan világba, amiről eddig még csak nem is tudott, a pláne, hogy még egész otthonosan is mozog benne. Ez a fajta hozzáállása Hunornak, szinte végig érezhető, olvasható a könyvben, ami számomra kissé lehangoló volt, de életszerűbb is egyben.

A másik, ha rátalálsz egy olyan világra, amiről még csak nem is gondoltad, hogy létezik, akkor ugyan kérem, miért egy nyavalyás tárgyért tennéd kockára az életed, mikor látod, hogy körülötted olyan varázslat folyik, ami kétszer olyan fájdalmas és hatalmas, mint egy börtön és a benne élő rabok összesen? :D De persze amennyi ember, annyi féle világnézet, nem tisztem pálcát törni Hunor feje fölött de naaa. :D

Egy kicsit csalóka volt a könyv, mert semmi jelét nem mutatta a szöveg, hogy más szemszögből fogunk tovább haladni a történetben, így nem csak Hunor történetét tudtuk figyelemmel kísérni, hanem legjobb barátjának szenvedéseit is, sőt Gábor a „mindent látó szem” stílusában alkotott, így mindenkiből kaptunk ízelítőt, aki szerepelt a könyvben.

Nagyon érdekes volt, hogy szinte az összes fontosabb szereplő szemszögét megismerhettük és így több oldalról láthattuk a történet folyamatát. Egyben furcsa is volt, legalábbis számomra, mert nem nagyon olvastam ilyet még, egy-két alkalmam volt, de akkor nagyon zavart, hogy túl sok mindent látok, úgymond, de úgy látszik, felnőttem a feladathoz és már csak ritkán, de azért fel kell vennem a fonalat és minden rendben.

Érdemes figyelni olvasás közben, mert engem egy pillanatra megzavart, így furcsán pilláztam, hogy akkor most mi is történik, de sikerült felzárkóznom. A végére pedig, teljes mértékben átlátható volt, sőt, jót is tett a történetnek.

Folkus karakterét, nagyon szerettem, állandóan dünnyögött, morcos volt és fortyogott, de volt benne, valami báj, ami szerethetővé tette és persze az se volt mellékes, hogy a kis csapatunk egyik fontos tagja volt. Leírásban, kissé ijesztő figurának tűnt, bár a szövege se volt mindig nyugodt, megfontolt és egyszerű, de sokat mosolyogtam rajta.

– Remek, szóval már a második Szürkét avatod be mindenbe. Miért nem tesszük ki az ajtóra, hogy: „mesevilág, várunk szeretettel”?

A karakterek, egyszerűen voltak, mindenkinek volt egy kis háttere, története, szövege és ezek váltakoztak végig, de egy két szereplő, fontosabbnak bizonyult, így hosszabb fejezetben is olvashatunk róluk, az érzéseikről és az életükről.

Nagyon érdekes volt így olvasni az ősmagyar hitvallásról, jegyzetekről, melyek sose léteztek és mégis. Táltosokról, sámánokról és a tündérvilág mágiájáról. Kicsit mélyebben belelátni egy elképzelt magyar valóságba, felemelő élmény volt és akár egy kisebb mitológiát is kitehetne, azon kívül, mint amink amúgy van magyaroknak.

Megmondom őszintén, hogy akárhányszor lidércekről van szó egy könyvben, mindig kicsit bosszankodom valahol. Számomra a legkedvesebb mitikus lények közé tartozik a lidérc, nem véletlenül Vándorlidérc legtöbb helyen a (karakter, becenév vagy profil) nevem. De nagyon ritkán látom leírva a lidérceket másképp, mint gonosz, ocsmány lények, pedig:

„Ahogy a lidérc számos más kultúrkörben, országban is megtalálható, a magyar népi hitvilágban is jelen van, és többféle dologra utal. A „tündér” és „kísértet”, néha pedig a „boszorkány” szavunkkal rokon értelmű. A különböző babonák és hiedelmek egészét tekintve, leginkább három tulajdonsága emelhető ki: a tüzes vagy láng alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-feladatkör.” (pl Wikipédia)

Persze, legtöbb esetben, mindig rossz szándékkal léteznek és legtöbb esetben se emberi formában tesznek róla leírást, hisz alapvetően nem éppen barátságos lényekként értelmezik őket, és szinte teljesen mindegy, hogy sima lidércről vagy Ködlidércről van szó. De persze fantasy regény lévén, csak a fantázia szabhat határt a lények kinézetének. :D

Egy amorf, kocsonyás test állt össze a semmiből, mely körül számtalan hosszabb-rövidebb csáp nőtt ki hullámozva. A felső rész kiemelkedett a masszából, mintha „fejet” formázna. Borsnak ez a feltevése nyomban be is bizonyosodott, amikor két vörösen világító szem rajzolódott ki rajta.

Nagyon, de nagyon boldog voltam, mikor Báthory Erzsébet grófnő karaktere megjelent, ráadásul egy új szemszögként. Imádom a történetét, mind történelmi szempontból, mint legendák szempontjából. Sokféleképpen olvastam már róla, volt már boszorkány, vámpír, tündér, druida, démon vagy ő maga volt Lilith megtestesítője, de minden alkalommal élveztem a történetét, legyen az kitalált vagy történelmi alapokon fekvő. Itt se csalódtam és Gábor is hasonlóan írta le a történetét, ahogy sokan mások előtte, bár a regény alapja, adott neki egy kis plusz rejtelmet, ami csak élvezetesebbé tette a karaktert.

A könyv legkidolgozottabb karakterének éreztem végig. Nagyon jó gondolatokat adott Báthory története alá. Jó meglátásokat, és nagyon érdekes és beteg jeleneteket. De lehet, hogy csak elfogult vagyok. :D

A magasból lassú tempóban csöpögött a vér a vízbe. Felnézett, és szemei elidőztek az áldozaton, aki a plafonon lévő szerelvényre volt akasztva oly módon, hogy minden belőle távozó vér a kádba kerüljön. A meztelenre vetkőztetett tündérlány már nem élt, belehalt a rengeteg vágásba, amit a grófnő saját kezével ejtett rajta módszeresen és aprólékosan.

Az író, nem igazán hagy nyugtot az olvasónak a könyvben, akcióból, akcióba keverednek hőseink, szinte fáradhatatlan harcokat kell vívniuk és megállás nélkül menniük egyik helyről, a másikra. Ráadásul, mindig egy újabb teremtménnyel tudunk megismerkedni, amik kinézete néha elég viccesnek hangzik, de végül egész szépen beilleszkedik a történetbe.

Igen életszerűen hangzott a könyv egy bizonyos része, mert Hunor, nem volt olyan bátor, harcias alkat, mint a legtöbb fantasy főhős, sőt, tényleg ember volt, állandóan ledermedt, nem tudta, hogy mit tegyen, csak állt egy helyben, mint egy darab fa, viszont egyszerűen nem akart fejlődni, jó volt egy alkalom, amikor olyat cselekedett, ami meglepő volt vele kapcsolatban, de egyszerűen, még mindig nem hitte el a világ létezését és mintha megragadt volna egy bizonyos szinten, egy helyben toporzékolt a karaktere jó ideig. Aztán persze ő is felnőtt a feladathoz és kapott egy kis erőfitogtató jelenetet, de számomra kevés volt az ő szerepe, pedig fülszöveg alapján ő lenne a főhősünk.

Totálisan el voltam képedve, mert hogy: a könyvben szerepel a település, melyen én is lakom, amit egyébként szinte senki sem ismer, vagy csak egy bizonyos versenyló miatt van róluk tudomása. Igaz csak egy rövid megemlítés, de nagyon  jól esett a szívemnek, így, közelebbinek érzem kicsit a könyvet is. :D

Nagyon tetszett a Hangzat leírása, hogy miként találhatjuk meg magunkban, hogyan viszonyuljunk hozzá, miként keressük egyáltalán. Az érzékelés is nagyon jól el lett találva, főleg, hogy a lélekben kellett „kutatni” mindehhez.

Vannak a könyvben, elég beteg megmozdulások, de egy gonosztevőt, így sokkal jobban eltudom képzelni, bár a csak egy üzletember kijelentés Zádor szájából, elég furcsán hangzott. :D Néha felkavaróak a jelenetek, bár engem nem hatottak meg, sőt, kimondottan jó volt olvasni ilyesmit is. De néhány embernek, nem lesz olyan egyszerű egy-egy jelenet benne.

Megjelent a színen egy Botond nevű alak, hát jó kis belépőt kapott és a karaktere is igazán izgalmasnak tűnik, főleg, hogy pár oldallal előbb, mielőtt megjelent volna, már volt megemlítés róla, de nem gondoltam volna, hogy egy kis paraszt bajszos Yoda lesz, vagyis, nekem ő jutott eszembe. :D

Megmondom őszintén, hogy a vége, nekem kicsit kevés volt, mármint olyan túl hamar lett vége a harcnak stílus lett, bár a történet teljes egészéhez jól illett.

- Bizony, öcsi – mormogott Folkus. – Amire mindenképp számíthatsz: sok bunyó, remek hangulat, megbocsátható mennyiségű érzelem, olykor kék-zöld foltok, és esély az örök fiatalságra. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésedet.

Összességében: Egy fantasy könyv, ami Magyarországon játszódik, magyar mitológiával, egy kis rejtéllyel és igen sok harccal és érdekes szereplővel. Nem tudom Gábor, miként gondol a könyvre, de a végét nem érzem lezártnak, így gondolom, remélem lesz folytatása.

Gregus Gábor Facebook oldalán és honlapján, minden információt megtaláltok a könyveivel kapcsolatban.