A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül… Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak… ők a névtelenek. Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba… Így kezdődött a keringőnk. A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve.
Auróra első történetét olvasva, annyira vágytam abba a világba! Már az elején tudtam, hogy érdekes könyv lesz.
Maga a főszereplő, hogy őszinte legyek, nekem kissé nyafogós kislánynak indult, de szépen felnőtt bizonyos feladatokhoz. Viszont végig úgy éreztem, hogy igazán, nem is Ő a főhősünk, hanem az állandóan mogorva és élcelődő medve: Lloyd.
Az elején kezdem, vagyis a kezembe fogva a könyvet: imádtam a borítóját, annyira illik a történethez, nem túl csicsás, de sokatmondó, főleg, ha elolvassa az ember.
Aztán kinyitva a könyvet és elkezdve, megjelenik Auróra. Átlagosnak tűnő lány, átlagos problémákkal. A történet viszont hamar belelendül és teljesen magával ragadnak az izgalmak. Mindenféle akció meglelhető a sztoriban, amire egy olvasó vágyik, ha a fantasy világot nézzük legalábbis (vagy inkább én vágytam). Nehezen tudtam letenni, főleg bizonyos párbeszédeknél, ahol két karakter folyamatos kapcsolata látszott felépülni, de folyton ökölbe szorult a kezem, mert végül sose történt semmi, vagy legalábbis nem olyan, amit szerettem volna.
Nagyon érdekesen van felépítve. Politikai szempontból érdekes nézőpontokból áll, ami alapjáraton is elképzelhető a valóéletben is (egyáltalán nem követem a politikát, így nem tudok mihez hasonlítani). Érződik, hogy sok mindent olvasott már az író, a hierarchia felépítésekből kiindulva. Tetszett, hogy mennyi fajta erővel bíró egyént rakott bele, bár szívesen olvastam volna többekről is. Illetve többet a részletekről is.
Ahogy halad a történet, és Auróra keresi az emlékeit, minden emlékhez írt egy fejezetet, ami külön nagyon tetszett, mert így, nem csak, valami karakter elbeszéléséből lehetett tudni mi is történt, hanem konkrétan ott lehettünk. Függetlenül attól, hogy a különböző történetek és persze karakterek ugyanazok voltak, csak más-más időkben.
A legmegkapóbb karakter, mint a legtöbb könyvben (számomra) itt is inkább a sármos, de jórosszfiús egyén volt, aki igen nagy szerepet kapott és a saját véleményem szerint, főhősebb volt, mint a főhős. Végig izgatottan vártam a következő fejezetet és egyáltalán nem csalódtam. Igaz, voltak pillanatok, amikor már a fejemet vertem a könyvbe, hogy miért nem jönnek össze már, bizonyos karakterek.
A vége pedig… igen sok akció volt, talán kicsit hirtelen túl sok, de így is élveztem és tiszteltem Auróra döntését a végén. Nagy szerelemmel állok neki a következő könyvnek és remélem, hogy ott se maradok majd parlagon.
Jó az írásmód, tetszettek a párbeszédek, érezhetően csiszolódnia kell még az írásnak, de én nagy örömmel fogok bele majd a további könyveibe is az írónőnek. :)
Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.
Auróra második történetét is sikerült 1 nap alatt kivégeznem. Nagyon tetszett, pörgős volt és igen érdekes.
Imádtam, ahogy az írónő leírta a bűn városát. Nagyon tetszett, hogy mennyi minden megfordult a fejében, hogy milyen erőszak és kegyetlenségek létezhetnek. Viszont sajnáltam, hogy ugyan voltak leírások, de én például nagyon kíváncsi lettem volna kicsit több információra, de az meg ugye a történet rovására mehetett volna.
Ami nem tetszett és végig szenvedtem tőle az a főhősnő folyamatos nyafogása és szenvedése. Igen idegesítő volt, hogy folyamatosan meg kellett menteni és állandóan elájult, szétesett. Bár megmondom őszintén, hogy maga a történetben nem zavart, de csak azért, mert Lloyd, teljes mértékben helyettesítette Aurórát.
Szokásomhoz híven, sokszor vertem a fejemet a falba, ugyancsak két karakter kapcsolata végett. Ez fent tartotta az érdeklődésemet iszonyatosan. A történet nagyon tetszett, az ismeretlen tájak leírása, iszonyat jók voltak és elképzelhetőek számomra.
Alapvetően ezt a könyvet is imádtam, voltak benne dolgok, amik annyira nem tetszettek, de összességében imádtam a sztorit. És utálom, hogy úgy lett vége, ahogy, remélem hamar jön a folytatás.
Megmondom őszintén, hogy én is próbálkozom állandóan az írással, de sose tudtam magamat értékelni, annyira, hogy eljussak odáig, hogy egyáltalán 1 példányban kiadassak, valamit. Pontosítok, mióta tönkrement egy vinyóm, még a régi gépemből, és eltűnt 2 kész kéziratom is, azóta, nem, hogy kiadatásig nem jutok, de valahogy a történetek végére se tudok eljutni. De mióta Aurora írónőt olvasom és kis csoportjának tagja vagyok, kedvet kaptam újra az íráshoz és mostanság csak úgy szárnyal a fantáziám. 😀
Az írónő Facebook oldala: Aurora Lewis Turner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése