Megállt, tőlem pár méterre. Nem szólt és nem mozdult. Éreztem, hogy végig néz rajtam. Ha nem lett volna olyan sötét, biztos észreveszi, mennyire elpirultam, de nem láthatta.
Suttogott, de a távolság miatt, nem értettem, mit mond. Bátorságot erőltettem magamra, hogy meg tudjak szólalni.
– Ki vagy te? – kérdeztem, talán kissé remegő hangon.
Nem válaszolt csak közelebb lépett, de a sötét, még mindig takarta az arcát.
– Mit akarsz? – hangom, határozottabban csengett, már nem féltem. Fenyegetően hatott rám a jelenléte, de mélyen kíváncsiság bujkált bennem. Pont olyan helyen voltunk, ahol senki sem hallhatott minket. Minden kiáltás, elveszhetett az éjszakában.
Az ablak, ahol álltam, nem tüntetett el az árnyak közé. Így, szinte teljes rálátása lehetett a testemre, amit nem takart más, csak egy lenge, nyári ruha. Hajam leengedve bújtatta el vállaimat, talpam fázott, mert mezítláb indultam el, hiszen olyan meleg volt.
Vidéken, tudtam, hogy megtehetem. Egyedül elindulok sétálni és senki nem fog zavarni, csak én és a gondolataim. Annyira egyszerűen indult. Mikor megláttam a romos épületet, tudtam, itt nyugodtan lehetek. Sosem gondoltam, hogy végül, nem leszek egyedül.
Közelebb léptem, éreztem a föld nyirkos hidegét. Elég közel kerültem hozzá, ha kinyújtottam volna a karom, akkor megtudtam volna érinteni. De nem tettem, mert nem mertem. Csak állt szótlanul, nem akart bántani, már rég megtehette volna.
– Érj hozzám! – hangja mély volt és határozott, szinte már parancsoló. Valahol hallottam már, olyan ismerősnek tűnt, de nem tudtam eldönteni, honnan is.
– Érj hozzám! – ismételte.
Felemeltem a kezem. Remegtem, nem értettem miért, de megtettem. Testéből csak úgy áradt a forróság. Pólója alatt éreztem, hogy izzik a bőre. Nem volt ismerős, még így se, de bíztam benne, talán, mert bízni akartam.
– Gyere közelebb! – határozottságában bujkált, valami más is.
Közelebb mentem, mellem hozzáért a ruhájához. Levegőért kapkodtam, izgulni kezdtem, és nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől vagy a kíváncsiságtól. Megmozdult, lehelete a fülemet érte.
– Nem tudod, hogy ki vagyok? Rég találkoztunk már – suttogta. Kezdett eszembe jutni. Egy arc jelent meg előttem, hatalmas mosoly és igéző szemek.
„Először, mikor megláttam, még napszemüveget viselt, de tudtam, hogy már rég engem néz, ahogy egyre közelebb megyek felé, pedig az eredeti célom, nem Ő lett volna. Az a mosoly, amit küldött felém, megbabonázott és tudtam, oda kell mennem hozzá. Csak állt a parton és a vizet nézte eleinte.
Hiszen igazából, nem is Ő vett észre. Tudom már! Tudat alatt, miatta léptem kecsesen, a csípőmet ringatva és végig a szemeit keresve. Tudtam, hogy észre fog venni, akartam és igen, megtörtént. Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem hozzá mennék, mintha csak azt figyelném, hogy mit csinál, de nem bírtam ellenállni neki végül…”
– Gabriel – suttogtam, a sötétbe. Térdem megremegett és a karjaiba akartam dőlni, de nem tettem, hiszen attól, hogy rég láttuk egymást, még nem tehettem meg csak úgy.
– Ölelj meg, tudom, hogy ezt akarod! Gyerünk! – hangja bátorságot adott. Végül odabújtam hozzá, mint egy régen látott szeretőhöz. Szinte éreztem, hogy megkönnyebbül. Egy halk sóhaj hagyta el az ajkait, és körém fonta karjait. – Nagyon rég láttalak – mondta, inkább talán magának, mint nekem. Arcát a hajamba temette és tudtam, hogy mosolyog.
– Mit keresel itt? – kérdeztem halkan. Teste megfeszült, de nem engedett el.
– A közelben jártam egy verseny miatt. Sétálni indultam és megláttalak bejönni ide, utánad jöttem.
– Miért nem árultad el egyből, hogy te vagy az? – kérdeztem lágyan. Libabőrös lettem a gondolattól, hogy akárki más is lehetett volna, aki bántani akar.
– Kíváncsi voltam, hogyan reagálsz a sötétben, de nem csalódtam. Láttam a remegésed és az apró libabőröket a karodon. Izgalmasnak tűnt a dolog – felnevetett, megborzongtam és nem a hidegtől. Izgatottá váltam. Végre, ott állt előttem az, akiről már annyit álmodtam, aki miatt rengetek álmatlan éjszakám volt.
– Szemét! – csak gondolni akartam, nem volt szándékos, hogy ki is mondjam.
Eltolt magától és kétségbeesve próbáltam gondolkodni, hogyan szívhatnám vissza, de tudtam, hogy olyan ember, akinek nem számít, visszavonnám-e amit mondtam. Ha egyszer kimondtam, kimondottá váltak a szavak.
– Tudom. – Meglepődni se maradt időm. Ajkait megéreztem a számon és lágyan csókolni kezdett, majd egyre hevesebb és követelődzőbb lett. Ellazítottam magam és hagytam, hagy történjen meg. Már oly’ régóta vágytam erre, minek menekülnék el?
Olyan szenvedélyes volt, ahogy felfedezte a számat, ahogy bele-beleharapott az ajkaimba. Elöntött a forróság és már nem akartam mást, csak hogy soha ne érjen véget.
Kezei felfedezőútra indultak. Simogatni kezdte a hátamat, majd a csípőmet és beletúrt a hajamba, közelebb vont magához. Szinte egész testemmel hozzásimultam.
Elengedett, véget vetett a csóknak és én ott álltam megsemmisülve a fényben. Féltem, hogy ez csak egy álom és mindjárt elsétál, én meg izzadtan felkelek az ágyamban, de nem…
Ruhasuhogást hallottam és újra magához húzott. Levette a pólóját és végre mind a két tenyeremmel érinthettem az izmos, forró hátát. Végigsimítottam rajta. Olyan tiszta volt, annyira puha, mégis erős és finoman kidolgozott. Végighúztam rajta éles körmeimet, mire erősen beleharapott a nyakamba. Nem fájt, de önkéntelenül is felnyögtem és erősebben martam a húsába.
– Még egy ilyen és letépem rólad a ruhát! – újra belém harapott és biztos voltam benne, hogy azért, hogy megint belemélyesszem a körmeim. Erősebben, mint az előbb. Fájt, de izgatóbb volt és a hátába kellett kapaszkodnom.
Megrándult. Nem tudtam, hogy azért mert fájdalmat okoztam vagy, mert tetszett neki a dolog. Eltolt magától. Kezét a vállamra tette, megfogta a ruha pántját és egy gyors mozdulattal kettészakította az anyagot. Megrémültem ettől a hevességtől.
– Szóltam előre, de nem hallgattál rám! Fordulj meg! – erőben úszó hangja úgy hatott rám, mint a hipnózis.
Megfordultam, testéhez dőltem. Megfogta a hajam, csuklójára tekerte és hátrahúzta a fejem, így teljesen felkínálva neki a nyakamat. Erősen tartott az egyik kezével, másikkal a hasam simogatta.
– Ne mozdulj meg! Fel akarlak fedezni, érezni akarom, hogy milyen ízed van. Most csak az enyém vagy! – szétfeszített a vágy, bármit hajlandó lettem volna megtenni neki, csak ne hagyja abba.
Elengedett, de csak annyi időre, hogy megfordítson. Háttal az ablaknak döntött, üveg nem volt benne, így megkapaszkodhattam a párkányba. Végre Ő is a fénybe került. Tényleg finoman kidolgozott izmai voltak, pontosan olyan, amit minden nő szívesen megnéz magának. Bal mellbimbójában egy fényes karika piercing lógott. Nadrágja, csípőjén feszült.
Felemeltem a tekintetem és egy sóvárgó arc nézett rám. Nem mosolygott, sokkal több volt benne. Végignézett rajtam, minden egyes porcikámat megfigyelte, beitta a látványt.
– Gyönyörű vagy – mondta.
Hangjában nem volt semmi rosszallás, semmi gúny. Egyszerű tényként közölte velem. Én pedig, egészen a kis-lábujjamig pirultam, hiszen tudtam, hogy minden vagyok csak szép nem. Gyönyörű meg pláne nem. Molett vagyok, elég husi ahhoz, hogy ezeket a szavakat ne lehessen rám mondani, de úgy láttam, komolyan gondolja.
– Ne viccelj, minden vagyok csak szép nem! – muszáj volt kimondanom, hogy tudatosítsam benne, mennyire mellényúlt.
– Hülye vagy! Bebizonyítsam, hogy én annak talállak? Térdelj le! – parancs volt és én engedelmeskedtem, nem értettem, hogy mit akar. Széttépett ruhámat a térdem alá húztam, letérdeltem és vártam. Nem tudtam mit mondani.
Nadrágja gombjaihoz nyúlt, majd elkezdte kigombolni őket. Négyet számoltam és lassan, iszonyatosan lassan, letolta magáról, alsónadrággal együtt. Végre értettem, hogy mire gondol, hogyan akarja bizonyítani, igencsak fel volt izgulva.
– Gyere közelebb kérlek. – Nagyon halk voltam, de hallotta.
Kilépett a ruhákból és úgy tett, ahogy kértem, de tartott egy kis távolságot. Pont annyit, hogy talán nyelvem hegyével éppen elérhettem. Egy gyors mozdulattal végignyaltam. Felsóhajtott és mivel nem állított le, megfogtam és kitöltöttem vele a számat. Szinte édes íze volt.
Beletúrt a hajamba, miközben én finoman, mint egy isteni ízű nyalókát, ajkaim között tartottam. Fel-felnyögött. Belemarkoltam a fenekébe, hogy közelebb tudjam húzni, hogy mélyebben tudjon eltelíteni. Másik kézzel a combját simogattam és finoman masszíroztam.
Mikor felnéztem, szemeivel engem nézett. Alsó ajkába harapott és néha hátravetette a fejét. Gyorsabban akartam csinálni, de hátrahúzta a hajam, ezzel teljesen megállítva engem. Meglepődtem, hiszen tetszett neki, láttam. De miért állított akkor meg?
– Elég lesz! – szólt rám.
Felhúzott, hogy szemtől-szembe kerüljünk. Lehajtotta a fejét és a melleimet kezdte el csókolni. Nem volt rajtam melltartó, így nem volt nehéz dolga.
Száját az egyik bimbóra ragasztotta, szabad kezével a másik mellemet kezdte el masszírozni. Néha finoman megharapott, két ujja közé vette és húzni kezdte. Mikor már elég gyorsan szedtem a levegőt, lejjebb haladt. Hasamat végignyalta, fenekemet tenyerébe vette.
Elért a pontra, ahol már nem bírtam magammal. Nedves voltam és már csak arra vártam, hogy magáévá tegyen, de nem tette. Egyik lábamat felemelte és a nyakába tette, megkapaszkodtam, hogy véletlenül se dőljek el.
Először egy ujjával végigsimított a csiklómon, amibe beleremegtem, annyira jól esett. Majd nyelvével, finoman elkezdte nyalogatni, miközben egyik ujját belém dugta és ritmikusan mozgatta ki és be.
– Ne hagyd abba, kérlek! – véletlenül hagyták el a szavak a számat, de éreztem, hogy ezzel őt is még jobban feltüzelem. Gyorsított a tempón, magamban a nevét kiáltottam. Testem megfeszült és éreztem, hogy elönt az orgazmus forrósága. Nem hagyta abba, egészen addig, amíg testem el nem ernyedt.
Nem tudtam teljesen megnyugodni, nem hagyta. Lassan felállt, de a lábamat nem engedte el, hanem óvatosan emelte magával. Nem voltam túl hajlékony, de ahogy kényelmesen neki tudtam dőlni az ablakpárkánynak, egész kellemes pózt sikerült felvennem.
– Isteni ízed van! Mint a zamatos epernek. Kényelmes így? – gonosz vigyorral nyugtázta, hogy nem bírok megszólalni, de bólintani még volt erőm. Abban a pillanatban belém csúszott, keményen és határozottan. Egy pillanatra levegőhöz sem jutottam, elállt a lélegzetem.
Lökött párat és utána már könnyen járt bennem. Mintha mindig is csak Rá vártam volna, mintha pont neki találtak volna ki, teljesen kitöltött. Lassan mozgott, egy örökkévalóságnak tűnt, de tudtam, hogy így akarja elnyújtani az élvezetet.
– Annyira finom vagy – súgta a fülembe. Nyakamat harapni kezdte, nagyon erősen kellett tartanom magam, hogy ne aléljak el az élvezettől.
Válla közel volt a számhoz és apró csókokkal borítottam be. Bele-bele is haraptam, nem túl erősen, de élvezte és olyankor keményebbet lökött. Annyira szűknek éreztem már magam, hogy néha fájt, de teljes mértékben egybeforrt a kéjjel.
Élveztem, annyira nagyon élveztem, hogy a magáévá tesz, hogy élvezi a testem. Megcsókolt, szenvedélyesen és gyorsított a tempón. Belenyögött a számba, ami csak fokozta a vágyaimat.
Tudtam, hogy nem bírja már sokáig, minden mozdulata kiszámíthatatlanná vált, hevesebben mozgott. Újra éreztem a forróságot, kiszakítottam magam a csókból és hátravetettem a fejem.
– Ne hagyd abba! Kérlek, gyere velem, kérlek! – szinte könyörögtem, hogy élvezzen el velem, hogy együtt érjünk a csúcsra. Nem váratott, testünk együtt feszült, belekapaszkodott a hátamba, hogy magához húzzon és szinte felkiáltottunk.
Tovább mozgott, minden egyes lökést kiélvezett, majd leengedte a lábam, kicsúszott belőlem s rám borult. Simogattam a haját, lábaim remegtek, futkározott rajtam a hideg. Átölelt, egészen addig, míg teljesen meg nem nyugodtunk.
Felemelte a fejét. Megcsókolt, de abban a csókban, már nem szenvedély volt, hanem szeretet és törődés. Viszonoztam az érzéseket és végre boldog lehettem egy kis időre.
– Most már elhiszed, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte mosolyogva.
– Igen, neked már elhiszem, köszönöm! – vállára hajtottam a fejem.
– Ne köszönj semmit, én is vártam már ezt a pillanatot. – Annyira jólesett, amit mondott, hogy könnyezni kezdtem.
– Sajnálom – suttogtam.
– Én is sajnálom – mondta Ő is.
Mindketten tudtuk, hogy ennyit tehettünk egymásért, hogy újra elválnak az útjaink, de boldog voltam és tudom, hogy Ő is ugyanúgy érzett, ahogy én.
Újra megcsókolt, majd elengedett. Összeszedte a cuccait, felöltözött és elsétált az éjszakába.
Én meg ott maradtam a Hold fényében, egy széttépett ruhával, könnyekkel a szememben, de boldogsággal a szívemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése