Hamuvá leszünk

Néha elveszünk, néha eltörünk, néha megtalálnak.

Sohasem tudhatjuk, hogy mikor lesz vége. Ez az egész csak egy kegyetlen körforgás, amibe örökre benne ragadtunk. Egyszer fent és egyszer lent, középút talán nincs.

A fájdalom, méregként száguld a vérünkben, bennünk ragad és soha többé, nem szabadulhatunk ettől a könyörtelen Démontól. Az Angyalunk hol van ilyenkor? Az öröm vagy a boldogság ilyenkor hova távozik? Milyen mélyre ássa le magát bennünk, miért nem küzd, hogy elpusztítsa a szomorúságot?

Önmagunk halálát okozzuk. Minden egyes nap meghalunk egy kicsit, hogy tovább tudjunk élni, mert ott van az a nyomorult Remény! Aki állandóan motoszkál bennünk és megpróbál előcsalogatni, valami jobbat a lelkünkből. De annyira nehezen megy neki, hogy van, amikor lemondunk mindenről és jöhet a vég. A fájdalmas és szívszorító vég, ami nem kímél, mert hol kettétör, hol teljesen felemészt.

Pusztító parázson ülünk. Nem lángolunk, nem fogunk egyről a kettőre elégni, csak hamuvá leszünk szépen lassan.