Megalkotni az Alkotót

Fullasztó meleg van a szobában. A nyár, már letépni készül magáról meleg ruháit és hajítja oda a szerelmes télnek. Zaklatott elmémben, csak folyékony gondolatok kavarognak. Tudom, hogy egy könyvtárszoba veszett el bennem, de most mégis kihajigálom a könyveimet és a perzselő tűzbe dobom.

Lenézek az előttem heverő, üres papírlapokra és kétségbeesek. Olyan könnyű lenne, csak forogjon már bennem a gondolat! Önmagam próbálom meggyőzni. Bár hiába, szinte érzem, hogy lehetetlen rátalálni a titkokra.

Elnézek a szobám egyik sötét, hideg és ijesztő zugába. Felfedezni vélek egy cseresznyefát, melyet kellemes, lágy szellő ringat. Aranyló ágai felborzolják az alatta elterülő smaragdzöld füvet. Rajta, ezernyi apró rózsaszín madár, halk dallamokat suttog az éjszakába. Engem néznek és tudom, hallom, ahogy szólítanak egyre közelebb magukhoz. Mézédes hangjukba, félelmetes ének bújik meg.

A kezemben lévő toll, már sok ezer vonalat húzott maga után, de nem értem a mondandóját, csak egymást követő, felesleges szavak állnak össze a fejemben. Folyton-folyvást kanyarognak előttem a kimondatlanok. Ahogy a csontomig hatolnak a suttogó szavak. Belsőmbe mélyítik pengeéles kardjukat.

Csodaszép szempár csillan fel a szemem előtt. Egy férfi társaságába kerültem. A messziségben felfedezni vélem, hogy kihalt utcákon bolyong a nép és imákat kántálnak.

Sűrű füst száll fel a gyönyörű férfi cigarettájából, és én belélegzem. Marja a torkomat, csípi a szememet, de mit sem törődök vele. Csak sétálok némán utána, hogy odaadjam neki legbecsesebb titkomat.

Papírlapom megtelt és kezdem érezni, hogy lassan visszaránt a mély, hogy újra egy hatalmas, és nyugodt szobába jussak vissza, ahol már tollak és lapok százai hevernek.

Felállok fotelemből és a még mindig részeg elmémmel, karöltve nyúlok el hatalmas ágyamon, majd győzedelmes tekintettel felfalom az álmokat, melyeket egyetlen férfi ajkai csókolnak felém és tudom, minden újra kezdődik majd.