Porcia csókja

Lüktetett a zene. Minden szív egyszerre mozdult az ütemre. Az emberek táncoltak, és az extázis mezsgyéjén lebegtek. Fáradtságot nem érzékelve hajladozott a testük. Fények járták át a bőrüket. Minden mozdulatuk egyszerre úszott az árral s mégis, látni lehetett a különbséget.

Az egyik alacsonyabb volt, a másik magasabb. Volt, aki szeplős és volt, aki pattanásosan mutatkozott. Valakinek az arcát elfedte a smink, és akadt olyan is, aki természetesen jelent meg.

Senkit sem érdekelt, hogyan néz ki és mit tesz, vagy mit iszik. Egyszerűen élvezték a hangulatot. De volt egy nő, aki csak állt a pultnak támaszkodva és figyelt. Nem lehetett tudni, mit vagy kit, de csábító nézéséből, ki lehetett találni, hogy nem akármire vágyik.

Teste hullámokat járt a zenére, nyelvével ajkait simogatta. Állta a férfiak pillantását, mert kívánta őket, de nem talált közöttük megfelelőt éjszakára.

Egyenesen, pontosan vele szemben ült ő, akit egész éjjel keresett. Platinaszőke haja a szemébe lógott. Arca már rózsaszínes árnyalatot vett fel az alkohol hatására. Kék ruhája, feszült a testén, fekete lakk csizmája, simogatta combjait.

Szemeit nem láthatta, mert valami mást nézett, de amint érzékelni kezdte, hogy valaki őt figyeli, a pult felé fordította arcát és végre belenézhetett az ég kék szemekbe.

Egymásba fúrták tekintetüket. Az asztalnál ülő, felemelte poharát és megemelte a pultnál állóra, majd biccentett a fejével, hogy közelítse meg.

Még mindig támaszkodott, majd egy hirtelen lökéssel elindult. Macskaszerű mozdulatai kecsesek voltak és kívánatosak. Apró, de könnyed lépéseket tett az asztalig. Fekete bőrcsizmája, kopogott a parketten. Vörös, denevérujjú ruhája, olyan átlátszó volt, hogy mindent látszani engedett. Barna, hosszú haja, előreomlott és csak sejtetni engedte a smaragdzöld szemeket.

Az asztalhoz lépett és kérés nélkül helyet foglalt. Kettesben ültek, de persze ezt tudta jól, hiszen senkit nem látott odamenni hozzá, csak a férfiakat nézte, akik szinte észre se vették. A keze az asztalon hevert, nyugodtan a koktélos pohár alját fogta.

Ő hirtelen odanyúlt, megfogta a selymes és meleg kezet, felemelkedett, majd megszólalt:

– Tessa, táncoljunk!

A zene lassabbra váltott. Szinte alig lehetett rá táncolni, de Tessa és az idegen, összesimultak, majd ringatni kezdték a csípőjüket. Hol jobbra, hol balra léptek, követve a ritmust, miközben egymást nézték, majd hogy nem szerelmesen. Nem estek ki a ritmusból, csak egyre szorosabban vonták magukhoz a másikat.

Tessa elkapta a tekintetét és próbált volna megszólalni, de egy lágy és puha száj, az ajkához ért és elvarázsolta a mézédes ízével.

Soha többet nem akart beszélni csak azt akarta, hogy csókolja még, örökké. Mégis megszakította a csókot, végül nagyokat nyelve, de sikerült kérdeznie:

– Ki vagy te? – szemei még mindig kábák voltak. Sohasem érzett még ilyet. Pláne nem egy nő miatt.

Mintha kitisztult volna a lelke. Megszűnt a fájdalom, a gyötrődés és a helyét egy más érzés vette át. Látta az idegen szemében, hogy ostobaságot kérdezett, de muszáj volt, hiszen soha életében nem látta még, honnan ismerné őt?

– Porcia vagyok – szólalt meg. A hangja pedig egy vadmacska dorombolásának tűnt, mert Tessa hátán végig futott a hideg és kellemesen bizsergette.

– Mit akarsz tőlem? – próbálta halkan kérdezni, de nem is sejthette, hogy Porcia mindent hall, nem csak a hangját, de még a szívverését is.

– Neked tudnod kéne, hogy én, mit akarok! – lágyan a fülébe súgta, majd elengedte és a vészkijárat felé vette az irányt.

Tessa csak állt a parkett közepén. Nem tudta eldönteni, hogy kövesse-e az idegen nőszemélyt, vagy inkább hazafele induljon. Hajtotta a kíváncsiság, de félt is. Vajon mit akar? Honnan tudta a nevem? Mit fog tenni velem? Egyáltalán miért csókolt meg? Ezeket a kérdéseket mantrázta, de végül döntött. Elindult a nő után.

A vészkijárat egy sikátorba vezetett. Mindenfelé csak konténerek és szemeteszsákok hevertek. Orrát megcsapta a vizelet, szemét és eső keverékének szaga. Nem találta a nőt, bár szeme nem látott messzebb pár méternél, mégis érezte, hogy ott van valahol.

Elindult egyenesen, de csak pár lépést tudott tenni, mikor valaki megragadta hátulról, lefogta a szemét és a száját, majd a falhoz nyomta.

Nem érzett fájdalmat és nem kezdett el fuldokolni a hirtelen ijedtségtől, hanem higgadtan várta, hogy elengedjék, de nem történt semmi. Több perc is eltelt, mire végre eltűnt a kéz és megszűnt a szorítás.

Érezte, hogy valaki a füléhez hajol, beleremegett, majd suttogva beszélni kezdett:

– Nem félek tőled! Nem tudom, hogy mit akarsz, de nem tehetsz semmit. Ha fájdalmat okozol, sikítok és akkor menekülnöd kell! – kezeit megpróbálta felemelni, de másik két kéz, erősen megfogta és a feje fölé szorította.

Nem, nem sikított. Érdekelte, hogy mi lesz a kimenetel. Sohasem történt még ilyen vele és bár félt, mégis úgy érezte ha muszáj, megvédi magát. Az adrenalin pedig csökkentette a félelmeit.

– Nem mondtam, hogy félned kell, nem akarlak bántani, legalábbis, még nem – búgta fülébe Porcia. Elengedte a kezét és szembe fordította magával.

Lágyan csókolni kezdte az arcát, majd a nyakát s végül visszatért az ajkaihoz. Annyira édes volt, hogy Tessa, fel-felnyögött és nem a fájdalomtól. Minden csók, langyos szellőként futott végig rajta. Tudta, hogy ezt nem lenne szabad hagynia, de annyira élvezte, akarta, kívánta.

Haját félrelökte a nő, majd végig nyalta a nyakát. Nem állt le, óvatosan beleharapott, majd erősebben és még erősebben, mikor már a fájdalom küszöbén állt, egy éles szúrást érzett.

El akarta tolni a nőt, de az úgy rátapadt, mintha pióca lett volna. Kezdett szédülni, egyre homályosabban látott, de a nő csak nem hagyta abba.

Porcia feltépte a lány nyakát és belemélyesztette tűhegyes fogait. A csordogáló vér, megrészegítette és érezte, hogy erőt ad neki. Tessát már kezdte elhagyni az ereje, de Porcia megtartotta, míg az egész testéből ki nem folyt az édes vér, mely erősebbé tette.

Miután mindent kiszívott belőle, lefektette a földre. Arcából a haját félretolta és egy csókot hagyott a homlokán.

Felállt, még nézte a lányt ahogy ott fekszik kihűlten, vizelettel átitatott ruhában és mosolyogni támadt kedve.

Hátat fordított a lánynak, elindult a sikátorban, de még annyit mondott halkan:

– A csókom halálos drágám!