Az éjjeli ködben, sötétségben születtem,
Fekete erdőből, vissza, sírba kerültem.
Felébredtem, havas síromból kiemelkedtem,
Véres fehérségbe, szenvedélybe merültem.
A Nap, nem adott fényt csak feketeséget,
Mégis, mindent úgy látok, mint puszta sötétséget.
Véres a lelkem, sötét a szívem,
Leányt látok, mi éjféli reménységem.
Előttem áll, engem néz végig,
Szíve hangosan dobban az utolsó létig.
Gyorsul, fél és mégis izgatott a vére,
Megkóstolnám édes nyakát végre.
Közelebb lépek, de nem mozdul,
Édes látványomtól, szerelemre gyúl.
Átkarolom, táncba viszem a pokolba,
Utolsó pillantással, fogaim, nyakába szúrva.
Felkiált, élvezi testem melegét,
Vérétől, belém száll az új lét.
Kiélvezem a meleg, édes gyönyört,
Elveszem tőle az örök időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése