Édes kis semmiségek (részlet)

– Suttogj nekem hazug szavakat. Beszélj hozzám úgy, mintha csak egy játékszer lennék. Emelj a magasba, kérj engem a halálra – mondtam. Ajkai súrolták az enyémet, de nem mertem megcsókolni. Féltem, hogy talán nem kellek neki. 

– Kérlek, érjen össze a szánk, kérlek, hagyd, hogy szerethesselek, hagyd, hogy kedvedre tehessek. Méreg vagy nekem, ami égeti a testem, drog vagy, melytől kábulatba estem. Tested, nekem az égető parázs és lágy fuvallat, mely esténként karjába zár. – Véget nem érően szórta a szavakat, de csak a nyakamba fúrta a fejét és simogatott a forró leheletével. – Szólj, ha szavaim szíven szúrnak, szólj, ha ez mind nem vadít meg, vagy lökj el magadtól, hogy nyugodt lélekkel dőlhessek a fájdalom ágyába – rám nézett és szemeivel az enyémet kereste. Ahogy egymásra talált a pillantásunk, számra hajolt és szerelmes csókkal hintette ajkamat.

Tudtam, onnantól kezdve, hogy száj a szájhoz ért, egymásé lettünk, de Ő birtokolni akart valójában. A játéka lettem, mellyel úgy bánhatott, ahogy csak akart. Egy szolga, ki várja parancsait, kutya, akit láncra verhet.

– Tudod, amíg a végtelen mezőkön jártam és kerestem az utam, rájöttem, hogy a szívem csak akkor dobban újra, ha van aki átölel és szeret. Sohasem képzelődtem, fantáziáltam az ölelő karokról, mert tudtam, hogy elérnek majd egyszer hozzám is. Örökké bolyongtam volna, hogy megleljem a válaszokat a miértre, de az utamba kerültél. Most már nem kellenek a kérdőjelek az életembe, mert te elhoztad a fényt nekem, ami mostantól, életem végéig rám ragyog. Elértem hát a célom és nem indulok újra a végtelenbe. – Minden egyes szó, tőrként vájt belém. Könnycseppek szaladtak le arcomon és széles mosolyra kellett húznom a szám.

Végigsimítottam az arcán, kezembe fogtam a kezét és sírtam, a boldogság minden egyes pillanatát megsirattam. Hagytam a könnyeimet a földre hullni és imádkoztam magamban, hogy soha többé ne kelljen a sós cseppeket látnom.