Látom összegyűlni fejem felett azt a sok tömeget. Édes vagy sós, szinte mindegy, mégis akarom, hogy keserű legyen.
Gondolataim, minden egyes percében visszatükrözi a Napot. Hajam körülöttem lobog. Keresnem kell a megbocsátást. Végére akarok kerülni az útnak. Fájdalom és kínszenvedés mardossa nyelvemet. Zajong a lelkem. Üvölt és ordít. Együtt kiabál a sötéttel.
Elmerülök a kékségben, de lábaimat bilincsek tartják. Húznak le a feneketlen mélységbe, de a tüdőm nem engedi szabadjára levegővételeit. Karjaimmal megpróbálok a felszínen maradni, de tudom, hogy egyre közelebb kerülök a véghez.
Apró és kicsinyke halrajok lakmároznak testemből, de nem látok vért. Egy kívülálló bőrben szenvedek.
Minden centiméterben meghalok egy kicsit, de újjá is éledek. A víz lehúz és elsodor a küzdelemmel. Kampók és horgok akadnak a szám szélébe. Valaki ki akar húzni onnan. Valaki meg akar találni engem.
Kétségbeesve csapkodok és vergődök. Nem akarok feljebb merülni. Kint a fényben elveszek, ha nincs meg a félelemben megrekedt kín.
De csak úszom... A felszínre küzdenek... Majd fejemet veszik... És nem látok mást csak embereket, kik kóstolni akarnak puha, érző és vérben ázott testemből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése