Adrian. Ízlelgettem egy kicsit a
nevet. Forgattam a nyelvem hegyén. Próbáltam fűszerezni minden jóval, de
semmire se mentem. Mivel vendégként érkezett, a kíváncsiság hajtott, hogy
megnézzem magamnak. Ha rendesebb figura, akkor már előre fájt a nyelvem a sok
benyalástól. Vennem kell egy tégely vazelint! Nem sokan díjazták a stílusom és
a nagy pofámat. Ha nem akartam kockáztatni, akkor meg kellett tanulnom többet
mosolyogni és pultosként többet vetkőzni is, már amennyire kénytelen voltam.
Ha nem rendes forma? Akkor Lexa, megmutatja
a hófehér fogsorát. Meglátjuk ki lesz kinek a pincsije a végén. Vagy ki nevet a
végén? Még nem döntöttem el, milyen játékot fogunk játszani. Az is lehet, hogy sakk
lesz a végeredmény. Igen, pontosan. Az a fajta sakk.
– Tudni hogyan néz ki a faszi? –
kérdeztem kíváncsian.
Sokat elárult az emberről a külseje.
Nem épp csak az öltözködése, de az is számított. Az összhatásból pedig bármit
le lehetett szűrni. Voltak tipikus jelek, amiket, ha észrevett az ember, akkor
nyert ügye van. Valahol persze reméltem, hogy nem valami kis pocakos, kopasz
alaknak kell csókolgatnom a talpát. Le se tagadhattam a sóvárgó tekintetemet,
milyen válaszra vágyom.
– Bevallom, nem tudom. Ő a kocsiban
ült fizetésnél. Annyit mondtak, hogy majd személyesen az utolsó táncon
találkozunk. A vételt online intéztem. Mivel a Bíborhold igen kényes helyen
helyezkedik el, sokkal könnyebb volt a neten hirdetni, mintha csak kiraktam
volna az eladó táblát – felrántotta a vállát és még a karjait is kitárta,
mintha a láthatatlant akarná megölelni, mert engem kurva élet, hogy nem fog!
Nem tudtam vitatkozni azzal, miszerint
a neten árulta a klubot. Tényleg nehéz bármit is eladni a környéken. A lakást
is szinte potom pénzért kaptam meg, csak használjam. Hiába a Bűbáj meg a
Bíborhold. Ide főként a piálásért és egyéb szórakozásért jön bárki is. Na meg a
sok fotós, akik imádják ezt a misztikus területet. Nem tudtam haragudni az
ilyesmiért. Mikor idekerültem, én is halomra fényképeztem a várost. Ha nincs
több ezer képem egyetlen elrohadt fáról, akkor egy se.
– Jól van, felfogtam. Én is ezt tettem
volna – emeltem fel a kezem védekezőn és egy sóhajjal tudtam le a dolgot végül.
Továbbra is ott motoszkált a fejemben
a csóka, aki megvette a helyet. Adrian nem lehetett mindennapi, vagy csak
tényleg valami rosszban sántikált. Azt hamar eldöntöttem, hogy a kegyeibe
férkőzöm. Előveszem a doromboló kiscica módit és a világ legédesebb lánya
leszek. Talán még vetkőzök is. Vagyis csak a pultban, semmi risza meg
rúdmászás!
– Tudod, milyen nehéz idecsábítani az
embereket, főleg a nagyvárosokból. Nem hiába fizetek nektek annyit, amennyit.
Lassan pakolt, mint egy lassított
felvétel. Szívműtétet is lehetett volna rajta végezni, olyan csigatempóban
művészkedett a rongyaival. Szeretett színpadra menni, de láttam rajta az
izgatott remegést és hogy mennyire feszült. Keze idegesen járt, míg válla
meg-megrándult egy hangosabb zajtól, ami az ajtón túlról érkezett.
– Remélem, nem valami kis gennyes
pattanás lesz. Nincs bajom a külsővel, de ha nem tud bánni a lányokkal, akik
tudhatnád milyen alakokat kedvelnek, akkor a fejére nőnek és az egész klub
mehet a kukába. Én nem fogom kisegíteni, szóval… – elharaptam a mondatot, mert
a tükörben lévő képmásom, dühösen rázta felém a mutatóujját. Tudtam persze,
hogy a klub dolgaival óvatosan kell fogalmazni, de én voltam az egyetlen, aki
meg merte mondani az őszintét. Néha utált érte Jack, de sokszor adott igazat,
ami jólesett a kicsi szívemnek.
– Teljesen mindegy, hogy fog kinézni.
Az már a te problémád lesz.
Sértettségét le se tudta volna
tagadni. Hát ennyit az óvatoskodásról, pedig finomabban fogalmaztam, mint
akartam. Eredetileg valami olyasmit mondtam volna: „Jack baszki, ha egy
faszkalapot hozol ide, akkor a szádon tépem ki a gerincedet, mert a kis csajok
nem fogják díjazni, ha verik őket! Szóval tessék, valami szexi pasit
iderángatni, hogy nekem is maradjon néha, ne csak a szutykos jattból!” Kicsit
se voltam kiéhezve és igen, csak magamra gondoltam, mert a lányok zöme,
lezüllött drogos kurva egyébként, csak Jack szemellenzőt hordott, mert jó pénzt
keresett velük.
– Különben meg – vett egy mély
levegőt, mielőtt folytatta –, Adrian. Ha ilyen névvel nem egy izmos, kigyúrt
kopasz vadállat lesz, akkor megesküszöm neked, Valexia Norwood, hogy a szemed
láttára cuppantom le a kis habcsókot és ingyen – nyújtotta felém a kisujját
vihogva.
Kisujjeskü. Az egyetlen olyan dolog,
amit sose szegett még meg. Gondolkodás nélkül fogadtam el a sárgára lakkozott,
kissé görbe ujját. Tudtam, hogy szeme előtt már csak a milliók játszanak
pókerpartit, de valahol becsültem benne a gesztust, még ha előre sejtettem is,
semmi nem lesz belőle, hiába az eskü. A pénz hangosabban beszélt. Kislányos
reményeim seggbe rúgtak volna, ha nem nyújtom oda a fekete lakkos kisujjam és
rázom meg jó alaposan az övébe akasztva.
– Tudom, mindenhol azt keresem, hogy
mibe köthetek bele, de esküszöm, régen nem voltam ilyen. Mindenről Vivien és a
tökéletessége tehet. Bár ma elkenődött a lila rúzsa. Mit csináltál vele? – A
védekező testtartásból, egyből a „ha csak egy rossz szót is szóltál hozzá”
támadóállásba vágtam magam.
– Kicsit jobban felöntött a garatra,
mint kellett volna. És alkoholból is – lépett mögém röhögve.
– Amúgy meg, viselkednem kell az első
időkben, míg ki nem ismerem. Nem akarom elveszíteni ezt a melót. Nem igazán
lenne esélyem máshol, ezzel a külsővel – mutattam végig magamon, majd
belebújtam a régóta szorongatott hálós ruhába. Reméltem, hogy pár feles után
már nem fog zavarni a kényelmetlen tanga, de a biztonság kedvéért a falon lógó
nagy tükörhöz léptem, hogy megszemléljem a csodálatos testem. Jack végigmért
tetőtől-talpig, mielőtt megszólalt volna:
– Hidd el, cicám, ha megszabadulnál
ettől a rasztától és a vörös kontaktlencséktől, akkor bárhol elhelyezkedhetnél.
De persze nekem így tetszel kimondottan. – Éhes szemei megvillantak, mikor a
melleim fele kalandozott el. Végigsimított az oldalamon. Tekintetünk
találkozott a tükörben. Már előre tudtam, hogy mit fog csinálni. A kékség
mögötti vágy elárulta őt mindig. Magához rántott, karjait körém fonta.
– Egyelőre inkább megpróbálok
viselkedni – nevettem el magam halkan. Hiába mondtam ezerszer: minden igazi
rajtam. Nem hitte el. De nem is zavarta a külsőm, aminek külön örültem, mert
pont az miatt adta akkor a kis plasztikdarabot.
Kirázott a hideg a tükörben lévő
pillantásától. Sose gondoltam rá lehetséges numeraként igazán, de olyan rég
voltam már bárkivel is, hogy egy rossz pillanatban átfutott az agyamon az a
felajánlás. Képzeletben megráztam a fejem és inkább csak óvatosan kibontakoztam
az öleléséből, mire szomorú kiskutyaszemeket meresztett rám a tükörben.
Elléptem tőle az asztalok irányába. Nekidőltem az egyiknek, hogy megtámasszam
magam.
– Legalább egyszer lefeküdhetnél
velem, mielőtt elmegyek. Hidd el, hogy ez – ringatta meg a csípőjét, amitől a
kéz, a láthatatlan felével tapsolni kezdett –, igencsak jó dolgokat tud kihozni
egy nőből.
Széles vigyora és átható tekintete
mögött, láttam a visszautasítás utáni keserűséget, pedig még nem is mondtam
semmit. Nem tudott meghatni. Mindig a kiskutyaszemekkel jött, ha akart valamit.
Akkor meg pláne, ha el akart csábítani. Csak halkan nevetni kezdtem. Szavak nem
jöttek a számra.
Az ajtóhoz sétáltam, leemeltem a
nevemmel ellátott polcról a magassarkú tipegőmet és magamra vettem.
– Köszi, édesem, de kihagyom. Nincs
nekem arra pénzem – nyitottam ki az ajtót és dőltem az ajtófélfának. – Majd
kipróbálom Adriant, hátha előrébb jutok és elvehetem a helyedet – kacsintottam
rá gonosz vigyorral.
– Neked ingyen lenne – somolygott rám.
Magára kanyarította a fehér selyemköntösét és egy puszit nyomott a számra,
ahogy elhaladt mellettem, de végül megtorpant és visszalépett egyet. – Az én
helyem mindig megmarad – duruzsolta a fülembe, miközben megérintette a szívem
környékét.
Nem szóltam egy szót se, ő pedig
félmosollyal a száján indult el újra és hagyta el az öltözőt. Én csak csendben
követtem egy darabig. Sok sikert kívántam neki és átverekedtem magam a tömegen
újra, hogy beálljak a pult mögé. Leöblítettem a számat egy jó adag tiszta
vodkával, megigazítottam a rúzsomat. Kész voltam az őrültekházára.
* * *
Az agyam egyik szeglete nem akart
lekattanni Adrian nevéről. A másik, legszívesebben bevert volna pár pohár
italt, hogy a gondolatot is elfelejtse. Próbáltam elengedni a dolgot. Még is
folyton eszembe jutott mekkora szarba is keverhetett minket Jack. A nagy és
tántoríthatatlan Valexia Norwood, aki a munkája és néhány szerencsétlen -
lehetséges -, maffiatag kicsinyes játéka miatt aggódik? Vagy bárki is legyen,
aki megvette a Bíborholdat. Nem ismerek magamra! Talán túl sokat forogtam már
emberi környezetben, ezért ellágyultam. Sürgősen csinálni kell valamit, mielőtt
otthon kötögető, édes asszonyka leszek, aki sütit süt - kizárólag füveset -, meg
vetélkedő műsorokkal szórakoztatja magát és betáraz egy életre elegendő
macskát.
Abban biztos voltam, hogyha nagyon
kell, akkor tudok viselkedni. De eldöntöttem, nem fogok teljesen benyalni az új
főnöknek. Legrosszabb esetben is elteszem láb alól és akkor mindenki életét
megkönnyítem. A zsaruknak adok munkát, a bíborban nyugi lesz, én meg
felsóhajthatok.
Aztán ki tudja, lehet megtalálom
életem értelmét. Egy klubot vezetni nem olyan ördöngösség, van már benne
tapasztalatom. Elgondolkodtam rajta, hogy leveszem a lábáról Mr. Lowe uraságot.
A két szép szememmel is nyertem már meg vesztesnek tűnő csatát. Sose lehet
tudni.
Valami béna, részeg csóka, leejtett
egy poharat a földre, abban a pillanatban, mikor visszatértem a terveim
kovácsolásából agyilag. Kiléptem a pultból felsóhajtva, egy ronggyal a
kezemben, meg egy lapáttal. Gőzöm se volt a partfis hollétéről.
– Ha bárki a sörcsaphoz mer nyúlni,
letépem a karját és a seggébe dugom! – üvöltöttem el magam, hogy biztosra
menjek. Nem akartam a jó kis jattról lemondani pár barom miatt, akik nem bírtak
a vérükkel. Persze nevetést kaptam, de elég volt egy gyilkos pillantást vetnem
az elkövetőre. Egyből úgy nézett ki, mint aki karót nyelt. Sejtéseim szerint,
látszódott a szememben a jókedvem. Már csak vissza kellett fognom magam.
Leguggoltam, hogy a szilánkokat
összeszedjem, mikor egy fekete cipő lépett a szemem elé, megtaposva az üveget,
majdnem a kezemre lépve. Azonnal felment bennem a pumpa és állatias morgás
hagyta el a számat. Felemeltem a fejem… és emeltem, emeltem, még mindig
emeltem. Olyan magasnak tűnt a láb gazdája, hogy nemhogy állva leszopom, de még
létra is kellett volna hozzá.
Útközben megfigyeltem kordbársony
fekete nadrágját, ami csodásan volt vasalva. Nagyon halvány, ezüst csíkozással.
Egyetlen gyűrődés se látszott rajta. Azon filóztam, míg próbáltam elérni a
hasáig a tekintetemmel, hogy ruhaszállítóban ért a klubba és csak itt vették ki
belőle a pasival együtt.
Elértem az övcsatjáig, amin egy
denevér sziluettje domborodott ki. Ezüst. Vakított a fényessége, még a
félhomályban is. Mire felnéztem az arcára - mert a mellkasán gyorsan átsiklott
a pillantásom -, addigra hátat fordított és elindult a kikészített székek felé
a nagyszínpadhoz.
Sötét, széles karimájú kalap volt
rajta és valami fanyar, halál szag terjengett körülötte, miközben az erős
mentol, próbálta leplezni az aromákat. Egyből eszembe jutott az öltözőben
történt dolog. Megakartam ragadni a bíborvörös zakóját, de valamiért megállt a
kezem a mozdulatban. Nem értettem magam sem miért, de visszahúztam a karom,
mintha megégetett volna. Még a hideg is kirázott. Felcsigázott. Utána akartam
sietni, de abban a pillanatban gondolta úgy a részeg faszi, hogy visszatér és
még egy poharat ejt a földre.
– Na ebből elég! – fortyantam fel. Elkaptam
az ittas kék pólóját, ami majd’ szétszakadt kigyúrt felsőtestén. Belenéztem a
bágyadt és kómás zöld szemébe. – Takarodj kifelé innen, mielőtt át vágom a
torkodat! – hajoltam a füléhez, hogy suttogóra fogjam.
Karomon halvány mágia indult útnak
felé, lágy csillogással, amit kivételesen hagytam, hogy észrevegyen. Ellökte a
kezem és hátratántorodott. Pár pillanatig a szemembe nézett ijedten, majd
sarkon fordult és kirohant a klubból, mindenkit félrelökve. Fel se fogta,
milyen huncutul megült a bőrén a mágiám, hogy vele tartson. Néhányan rám
néztek, én pedig édes mosolyra húztam a számat. Még a szempilláimat is
megrebegtettem ártatlanul. Nem csináltam semmit! Még.
Végül elült a kíváncsiság az
irányomba, így visszatérhettem az üvegszilánkok felszedéséhez, el is felejtve a
meglógó, kordbársonygatyás pasast.
Lehunytam a szemem. Az időközben
kézfejemre sikló energia vége a markomba került, míg másik vége a kirohanó
férfi nyaka köré kúszott. Felüdülés volt kiengedni kicsit, de rezgett a léc a
fejem fölött. Éreztem, mennyire szívesen tört volna ki a testemből, de már
megtanultam visszafogni. Azért az a pár ezer év, nem volt éppen nyári szünet.
Végtére is, az életem ez idáig csak a tanulásról szólt.
Láttam őt. Az egyik padra ült le,
messze a klubtól. A park másik felén, ami elválasztotta a Bíborholdat a
szokványos boltok halmazától. Idegesen járt a lába. Egy darabig kopogott
ujjaival a pad karfáján. Végül szédelegve vett elő egy cigit, de meggyújtani
már nem tudta. Megrántottam a mágikus szálat és kifeszítettem magunk között,
hogy a torkára szoruljon.
Odakapott. Megpróbálta lefejteni
magáról, de semmit sem tehetett. Kapálózott, hörgő hangja elfúlóan csengett a
sötétben. Senki sem járt már a környéken, ami nekem kapóra jött. Szeme kidülledt.
Tekintete véres és vizes lett a könnyektől. Nem kellett hallanom a gondolatait,
hogy tudjam, a hatalmas Istenéhez rimánkodik kegyelemért.
Elvigyorodtam. Kifújtam a levegőt és
egy újabbat rántottam a fonalon. Megfeszült a teste, karjai elernyedtek, majd
eszméletlenül borult el a padon. Megremegett a kezem, mint egy véletlenül, és
egy utolsó húzással az életét is elvettem. Sima, egyszerű és tiszta munka volt.
A saját lelkem megnyugtatására szolgált. A papok biztos örömtáncot lejtettek
volna, ha ezt látják. Bele is borzongtam a gondolatba.
– Dehogy is lágyultam el… –
sóhajtottam jólesően magam elé.
Felálltam a törött pohár darabjaival a
földről, és széles mosollyal a számon sétáltam vissza a pult mögé. Kidobtam az
üveget, majd visszaálltam kiszolgálni mindenkit. Megkönnyebbültnek és kevésbé
feszengőnek éreztem magam.
Egy idő után viszont, az amúgy is
részegen betérő személyektől, kezdett kirázni a hideg. Pedig olyan jólesett
kicsit rosszalkodni!
A Bíborhold italválasztéka nagyon nagy
volt és tele különlegességekkel, de az ár eléggé magasra szökött az elmúlt
időkben. Ezerszer mondtam Jacknek, hogy vigyük lejjebb, mert nem fognak piálni
bent. Nem tágított, és inkább ment mindenki az éjszakai boltokba
„előmelegedni”. A maradék pénzt meg elverték az olcsó alkoholra.
Rengeteget ugráltam jobbra és balra.
Már sehol se volt a nyugalmam. Az agyam kezdte felmondani a szolgálatot. Unalmassá
vált, hogy sört csapolok és whiskyt töltök. Szívesen készítettem volna, valami
finomságot is. Egy koktélt mondjuk.
Folyt a víz a hátamon, még a hálós
ruha ellenére is. A mágia egyre jobban szúrta a mellkasom, ami újra visszatért.
Megpróbáltam érzékelni merről érkezhet, de azalatt az idő alatt, magamra
öntöttem két pohár gint és egy kis whiskyt is. Mintha folyamatosan egy üllő
nehezedett volna rám. Alig kaptam levegőt. Az emberek izgatott energiája nem
segített a dolgon. Kezem-lábam remegett a feszültségtől és az elfojtott
energiáktól. Néha, mikor a tükörbe néztem, láttam a tükörképemet, ahogy ujjával
hívogat magához. Mentem volna szívesen, de a kíváncsiságom ott tartott a
helyemen. Pedig a tükörvilág biztos nyugisabb volt, hisz ott nem én ugráltam.
Úgy fél óra múlva a hangos zene,
hirtelen abbamaradt. Az összes lámpa lekapcsolódott, én meg végre felálhattam a
pultra, hogy kilássak az embertömeg fölött. Felügyeskedtem magam a tűsarkúban.
Még két vállba is megkapaszkodtam, bár a gazdáikat nem érdekelte, addig is
legeltethették a melleimen a szemüket. Komoly erőfeszítésbe telt, de végül
kényelmesen feltornáztam magam álló helyzetbe.
Egyedül a színpadon állítottak be egy
csíkban lámpát, ami megvilágította a padlót és az unalmas, hófehér rudat, amin
a lányok tekeregtek eladva a testüket egy tánccal. Bevallom én is kiakartam már
próbálni, de nem volt alkalmam még rá. Közönséget meg nem kívántam hozzá.
Eljátszottam a gondolattal, hogy maszkot húzok és valami álnéven fellépek
egyszer, de mindig leintettem magam és elvetettem az ötletet.
Sejtelmes vörösbe burkolta az egész
bárt a fény, amit ide-oda járattak lassan. Az emberek szeme csillogott és
poharak fénylettek néha fel. Olyan csend telepedett a helyre, hogy hallottam a
két asztallal arrébb lévő cuppanások hangját. Oda se kellett fordulnom, tudtam
mi történik így is. A halk nyögés egyértelművé tette, ami egy fiatal férfi
szájából tört fel. Engem nem zavart, Jack pedig a közelben sem volt, így csak a
színpadot bámultam meredten.
Egy fiatalabb - de már nagykorú, ezt
kiemelném -, táncoslány lépett a fénybe és ragadta meg a rudat. Kheliza volt a
táncos neve, de Elizabeth-nek hívták vagy Liza, ahogy nekem bemutatkozott
hónapokkal ezelőtt.
Fehér platform cipő takarta a
lábfejét. Tipegett benne körbe-körbe a fém körül. Testét egy vékony, hálós
testre simuló ruha fedte volna, ha nem lóg ki belőle mindene. Se melltartó, se
tanga. Ráadásul természetes szépség volt, minden szőrszálával együtt. Mit
mondhatnék? Mindenkinek meg van a maga fétise, Jack pedig kihasznált minden
lehetőséget. Akadt natúr szépség, molett husi lány, anyuka - akinek még teje is
volt -, terhes lány, izomkolosszus amazon, vékony fiatalka és még hermafrodita
is. Igazából Jack egyet csettintett és bármilyen kérést tudott teljesíteni.
Gőzöm se volt, honnan szerezte a csajokat, de legtöbbjük a régi ismerőseként
mutatkozott be.
Liza csinos volt, de kócos barna haja
miatt sejtettem, hogy hátulról küldték előre. Nem bántam, mert ha nem ért rá
senki, akkor engem próbált meg Jack a színpadra küldeni, amit eddig egyetlen
alkalommal nem sikerült kikerülnöm. Bevallom őszintén, hogy arra nem emlékszem
mi történt akkor. Csak egy képet csináltak rólam, ami azóta is a pult mögött a
szégyenfalon rohadt.
Egy apró, rózsaszínköves mikrofont
kapott a kezébe az egyik DJ-től, aki sejtelmesen kacsintott rá. Jó éjszakájuk
lesz. Némi irigykedéssel néztem a kis párost, de végül egy kelletlen
vállvonással el is hessegettem a dolgot.
Hallatszott a bekapcsolás sistergő
hangja mielőtt beszélni kezdett bele. Figyeltem a tömeget, akik
lélegzetvisszafojtva vártak. Éreztem a bőrömön az izgalom energiáit és a
rengeteg szexuális feszültséget, ami áradt belőlük. Kicsit én is izgatott
lettem. El is múlt a rossz közérzetem egy kis időre újra.
– Hölgyeim és Uraim! – Több nőhöz és
férfihez fordult oda, miközben megnyalta kiszáradt ajkait. Hangja bágyadt volt
és kissé sírásra állt a szája. Unott, szürke szeme egyáltalán nem mondott
igazat. Még a halvány mosolya is hamiskás volt, de valahogy némi bájt
kölcsönzött neki enyhe mandulavágású szeme és cuki, puszilgatni való fitos
orra. A lágy csillogás a bőrén, kiemelte minden apró anyajegyét, amitől
különleges hatást tudott gyakorolni a közönségre.
– Szeretnék nektek bemutatni egy
igazán különleges és ellenállhatatlan személyt. Ő maga a kecses puma az
éjszakában. Az elbűvölő kígyó és a kéjsóvár démon kacagása a szobátok
sötétjében. Bemutatom… – elhalkult az amúgy is sutyorgó hangja a hatás kedvéért
–, Mirvanát! – mondta végül egy kéjes nyögéssel a végén.
Hatalmas tapsvihar tört ki a
nézőközönség soraiban. Mintha minimum egy focimeccsen lettek volna. Néhányan
még Mirvana nevét is kántálni kezdték. Jack régi barátai. Néhányszor már
találkoztam velük. Amilyen szervezést szokott csinálni, biztos voltam, hogy
csak a legfontosabbakat hívta meg.
Liza kikapcsolta a mikrofont, majd
végighúzta a testén a fejét, olyan mozdulattal, hogy irigykedni kezdtem a
tárgyra. Mélyen meghajolt. Láttam, ahogy letöröl egy könnycseppet az arcáról.
Mindenki, aki tudta, sajnálta, hogy Jack eladta a klubot. Megértettem a
könnyeit.
Pár másodpercig néma csend honolt. Egy
pisszenést se lehetett hallani, csak a magukról megfeledkezett párocskát.
Senkit se zavart. Még a klotyóban is tudomást szereztek volna a vendégek arról,
milyen mélyen jár a fiú a lány torkában. Na meg, hogy mennyire élvezi.
Lekapcsolódtak a fények. Mély
sötétségbe bújt a bár minden apró zegzuga. Egyedül a fehér sztriptízrúd
világított halványan. Lüktetett a mellkasom, a fülemben zubogott a vérem.
Kellemetlen érzésem támadt. Mintha a tarkómat kapargatnák egy hajszálvékony tűvel.
Idegesítő és hidegrázós volt. Elkaptam a tekintetem a színpadról és az egyik
sarokba néztem. Lemerevedtem.
Sötétvörös szempár meredt rám. Lassan
közeledett. Nem láttam, hogy egyáltalán test tartozik-e hozzá. Egyenesen jött,
még pislogás jelét se adta. Mintha megállt volna az idő. Senki se mozdult. Még
az italok szürcsölésének hangját se hallottam. Zúgott a fejem. Eldugult a
fülem. Elfordítottam a tekintetem, de akkor a másik sarokban jelent meg és
onnan közeledett.
Kapkodni kezdtem a levegőt. Futásnak
akartam eredni, de nem mozdultak a lábaim. Mintha görcsösen ragaszkodtak volna
a pult lapjához. Hiába néztem le, a sötétség elnyelte a testemet, mint minden
mást is. Halk dúdolás hangja hasított az elmémbe. Ismerős, mély, mint a hegy
gyomrának morgása. Szúró, akár a jeges víz érintése. Egész testem remegett. Le
kellett hunynom a szemem, hogy lecsillapítsam háborgó lelkemet.
– Ez nem… a valóság… nem lehet… nem
vagy itt… – Minden szó után nyeltem egy nagyot. Elakadt a lélegzetem.
A bőröm apró libabőrök sokaságával
telt meg. Úgy éreztem karmok érnek hozzám. Az elmém játszott velem. A saját
zihálásom hangja, olyannak tűnt, mint a tomboló szél. Fülemben a pattogó zaj,
mintha robbanások sorozata lett volna. Lábszáramon egy forró tenyér érintését
éreztem.
Kipattant a szemem. Mire lenéztem, a
klub újra megtelt hanggal. Halk beszélgetésekkel, koccintó poharak
csilingelésével. Végül hangos tapsvihar tört be a hallójáratomba. Azt hittem
leszédülök a pultról. Kapkodtam a fejem mindenfele. De a vörös szempár már
sehol se volt.
– Nagy levegő Lexa! – utasítottam
magam az orrom alatt morogva és megfordultam egy rövid pillanatra. Az italos
polc tükrében, képmásom meredt rám izgatott, ijedt és vággyal teli arccal. – Na
meg a francokat! – suttogtam felé nézve és megráztam a fejem.
A színpad fényei megváltoztak. Vad
pirosba burkolta a függönyt a rúd mögött. A padló, mintha forró láva lett
volna. A halványan fénylő fehér sztriptízrúd, rikított. Hunyorogva néztem oda,
mert zavarta a szememet az az élénk és erős színkavalkád.
Jack, Mirvana nevét még a Drag Queen
korszakából hagyta meg egy másik klubból. Mindig büszke volt erre a
megnevezésre, bár már nem az a fajta előadó szórakoztatta a közönséget, aki
akkor volt. Az egész karrierje ezzel a névvel indult és úgy tűnt, hogy húsz év
után, ezzel is fejezi be.
A zene elindult. Lágy, lüktető és
sejtelmes.
Jack jelent meg a kis tangában egy
hozzá tartozó, arany platform tűsarkúban. Olyan határozott és erotikus tartása
volt, hogy ott helyben rátudtam volna mászni. Nem voltam berúgva esküszöm!
Egyik kezét kecsesen a rúdra
simította. Játszott a közönséggel. Hergelte őket, ahogy le és fel csúsztatta a markát
a fémen. Bevallom, még sose láttam ilyen kéjesen kiverni egy sztriptízrúdnak.
Mint minden tánc előtt, ezt is lefertőtlenítették több ízben is. Onnan tudtam,
hogy Jack nyelve olyan nyálcsíkot hagyott rajta, hogy egy fagyi felsikított a
hűtőben hátul.
Szerettem volna megnézni magamnak
Adriant, de nem volt időm rá. Hirtelen mindenki piálni akart. Hangosan
bosszankodtam és fújtattam, mint egy ideges kiscica. Lekászálódtam a pultról -
tűsarkúban nem volt veszélytelen -, majd egy pár sóhajjal nekiálltam kiszolgálni
a vendégeket.
Csak néha pillantottam fel egy
sörcsapolásból, vagy egy üveg kidobásakor, de akkor hangos visongás kísérte
Jack csípőmozgását. A kígyó tánca hozzá képest, béna próbálkozás volt. Lába
közé vette a rudat, meglovagolta. Kéjesen enyelgett, mint egy romlott kurva.
Néha a közönségre kacsintott, mielőtt hullámzott volna a teste. Felugrott a
rúdra, lábaival kapaszkodott. Dörgölte magát a fémnek. A fenekét riszálta,
miközben lecsúszott lassan az egyik hüvelykujját szopva a földig. Láttam rajta
mennyire élvezi azt, amit csinál.
Mindig meglepett a tánc, amit lejtett,
pedig sokszor láttam az elmúlt időkben. A puma nem cserkészik be úgy áldozatot,
ahogy ő a színpadra térdelve, négykézláb kúszott az egyik férfi vendéghez. Már
azt hittem lekapja, de csak az orruk ért össze. Szerencsére nem volt kőheteró a
pasas, így csak megtapsolta Jacket a bájos mozdulatért. A pénz úgy repült a
színpadra, mintha aprót dobálnának fel, szinte fürdött a sok papírban. Ha nem
lettek volna fenntartásaim, akkor gyönyörűnek nevezem, de egyszerűen csak Jack
volt és ennyi. Egy vállvonásnyi Jack.
Néhányszor rám pillantott, mikor a
rudat használta tapsikoló tangájának másik feléhez. Sikerült is vigyort csalnia
az arcomra, bár nem sokáig időzhettem el izmos lábai és kőkemény fenekének
csodálatában. Az egyik pincérlány egy Lucskos Szűz koktélt kért a fővendégek
asztalához, amitől felcsillant a szemem. Meggyszirup, whisky és egy kis kupak
olívabogyó leve. A főnök találmánya. Szerintem gusztustalan volt, de nem
érdekelt, mert végre nem sört kellett csapolnom. Gyorsan összedobtam az italt
és kukucskáltam pipiskedve ki kérhette, de a sejtéseim beigazolódtak. Jack
egyik barátnője volt.
Amint elfogyott a kiszolgálandó
személy, megelégeltem a bámészkodást és úgy döntöttem szünetet tartok. Jack még
úgyis bő negyedórát riszálja majd a seggét. Az egyik pincérfiút kértem meg,
hogy ugorjon be helyettem. Kis fiatal srác, olyan izmokkal, amikről legtöbben
csak álmodhatnak. Széles csípője és válla volt. Vékony dereka. Erős csontozatú
arca és kegyetlenül éles vonásaival papírt lehetett volna vágni. De a
természetes, sötétbarna szempár mindent kárpótolt. Édes, kedves, mosolygós. Túl
naiv és cuki, de engem nem zavart. Ha haldoklik is berakom a pultba. Kikaptam a
kis cigimet a rejtekéből és mint egy dáma, kivonultam a személyzeti hátsó
ajtón.
◇─◇──◇─◇
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése