Az agyam egyik szeglete nem akart lekattanni Adrian nevéről.
A másik, legszívesebben bevert volna pár pohár italt, hogy a gondolatot is
elfelejtse. Próbáltam elengedni a dolgot. Még is folyton eszembe jutott mekkora
szarba is keverhetett minket Jack. A nagy és tántoríthatatlan Valexia Norwood,
aki a munkája és néhány szerencsétlen - lehetséges -, maffiatag kicsinyes
játéka miatt aggódik? Vagy bárki is legyen, aki megvette a Bíborholdat. Nem
ismerek magamra! Talán túl sokat forogtam már emberi környezetben, ezért
ellágyultam. Sürgősen csinálni kell valamit, mielőtt otthon kötögető, édes
asszonyka leszek, aki sütit süt - kizárólag füveset -, meg vetélkedő műsorokkal
szórakoztatja magát és betáraz egy életre elegendő macskát.
Abban biztos voltam, hogyha nagyon kell, akkor tudok
viselkedni. De eldöntöttem, nem fogok teljesen benyalni az új főnöknek.
Legrosszabb esetben is elteszem láb alól és akkor mindenki életét megkönnyítem.
A zsaruknak adok munkát, a bíborban nyugi lesz, én meg felsóhajthatok. Aztán ki
tudja, lehet megtalálom életem értelmét. Egy klubot vezetni nem olyan
ördöngösség, van már benne tapasztalatom. Elgondolkodtam rajta, hogy leveszem a
lábáról Mr. Lowe uraságot. A két szép szememmel is nyertem már meg vesztesnek
tűnő csatát. Sose lehet tudni.
Valami béna részeg csóka, leejtett egy poharat a földre,
abban a pillanatban, mikor visszatértem a terveim kovácsolásából agyilag.
Kiléptem a pultból felsóhajtva, egy ronggyal a kezemben, meg egy lapáttal.
Gőzöm se volt a partfis hollétéről.
– Ha bárki a sörcsaphoz mer nyúlni, letépem a karját és a
seggébe dugom! – üvöltöttem el magam, hogy biztosra menjek. Nem akartam a jó
kis jattról lemondani pár barom miatt, akik nem bírtak a vérükkel. Persze
nevetést kaptam, de elég volt egy gyilkos pillantást vetnem az elkövetőre.
Egyből úgy nézett ki, mint aki karót nyelt. Sejtéseim szerint, látszódott a
szememben a jókedvem. Már csak vissza kellett fognom magam.
Leguggoltam, hogy a szilánkokat összeszedjem, mikor egy
fekete cipő lépett a szemem elé, megtaposva az üveget, majdnem a kezemre lépve.
Azonnal felment bennem a pumpa és állatias morgás hagyta el a számat.
Felemeltem a fejem… és emeltem, emeltem, még mindig emeltem. Olyan magasnak
tűnt a láb gazdája, hogy nemhogy állva leszopom, de még létra is kellett volna
hozzá.
Útközben megfigyeltem kordbársony fekete nadrágját, ami
csodásan volt vasalva. Nagyon halvány, ezüst csíkok voltak benne. Egyetlen
gyűrődés se látszott rajta. Azon filóztam, míg próbáltam elérni a hasáig a
tekintetemmel, hogy ruhaszállítóban ért a klubba és csak itt vették ki belőle a
pasival együtt.
Elértem az övcsatjáig, amin egy denevér sziluettje
domborodott ki. Ezüst. Vakított a fényessége. Mire felnéztem az arcára - mert a
mellkasán gyorsan átsiklott a pillantásom -, addigra hátat fordított és
elindult a kikészített székek felé a nagyszínpadhoz. Sötét, széles karimájú
kalap volt rajta és valami fanyar, halál szag terjengett körülötte, miközben az
erős mentol, próbálta leplezni az aromákat. Megragadtam volna bíborvörös
zakóját, de valamiért megállt a kezem a mozdulatban. Nem értettem magam sem miért,
de visszahúztam a karom, mintha megégetett volna. Még a hideg is kirázott.
Felcsigázott. Utána akartam sietni, de abban a pillanatban gondolta úgy a
részeg faszi, hogy visszatér és még egy poharat ejt a földre.
– Na ebből elég! – fortyantam fel. Megragadtam az ittas kék
pólóját, ami majd’ szétszakadt kigyúrt felsőtestén. Belenéztem a bágyadt és
kómás zöld szemébe. – Takarodj kifelé innen, mielőtt át vágom a torkodat! –
hajoltam a füléhez, hogy suttogóra fogjam.
Karomon halvány mágia indult útnak felé, lágy csillogással,
amit észrevett. Ellökte a kezem és hátratántorodott. Pár pillanatig a szemembe
nézett ijedten, majd sarkon fordult és kirohant a klubból, mindenkit
félrelökve. Néhányan rám néztek, én pedig édes mosolyra húztam a számat. Még a
szempilláimat is megrebegtettem ártatlanul. Nem csináltam semmit! Még.
Végül elült a kíváncsiság az irányomba, így visszatérhettem
az üvegszilánkok felszedéséhez, el is felejtve a meglógó, kordbársonygatyás
pasast.
Lehunytam a szemem. Az időközben kézfejemre sikló energia
vége a markomba került, míg másik vége a kirohanó férfi nyaka köré kúszott.
Felüdülés volt kiengedni kicsit, de rezgett a léc a fejem fölött. Éreztem, hogy
szívesen tört volna ki a testemből, de már megtanultam visszafogni. Azért az a
pár ezer év, nem volt éppen nyári szünet. Végtére is, az életem ez idáig csak a
tanulásról szólt.
Láttam őt. Az egyik padra ült le, messze a klubtól. A park
másik felén, ami elválasztotta a Bíborholdat a szokványos boltok halmazától. Idegesen
járt a lába. Egy darabig kopogott ujjaival a pad karfáján. Végül szédelegve
vett elő egy cigit, de meggyújtani már nem tudta. Megrántottam a mágikus szálat
és kifeszítettem magunk között, hogy a torkára szoruljon. Odakapott.
Megpróbálta lefejteni magáról, de semmit sem tehetett. Kapálózott, hörgő hangja
elfúlt a sötétben. Senki sem járt már a környéken, ami nekem kapóra jött. Szeme
kidülledt. Tekintete véres és vizes lett a könnyektől. Nem kellett hallanom a
gondolatait, hogy tudjam, a hatalmas Istenéhez rimánkodik kegyelemért.
Elvigyorodtam. Kifújtam a levegőt és egy újabbat rántottam a
fonalon. Megfeszült a teste, karjai elernyedtek, majd eszméletlenül borult el a
padon. Megremegett a kezem, mint egy véletlenül és egy utolsó húzással az
életét is elvettem. Sima, egyszerű és tiszta munka volt. A saját lelkem
megnyugtatására szolgált. A papok biztos örömtáncot lejtettek volna, ha ezt
látják. Bele is borzongtam a gondolatba.
– Dehogy is lágyultam el… – sóhajtottam jólesően magam elé.
Felálltam a törött pohár darabjaival a földről, és széles
mosollyal a számon sétáltam vissza a pult mögé. Kidobtam az üveget, majd
visszaálltam kiszolgálni mindenkit. Megkönnyebbültnek és kevésbé feszengőnek
éreztem magam.
Egy idő után viszont, az amúgy is részegen betérő
személyektől, kezdett kirázni a hideg. Pedig olyan jólesett kicsit
rosszalkodni!
A Bíborhold italválasztéka nagyon nagy volt és tele
különlegességekkel, de az ár eléggé magasra szökött az elmúlt időkben. Ezerszer
mondtam Jacknek, hogy vigyük lejjebb, mert nem fognak piálni bent. Nem
tágított, és inkább ment mindenki az éjszakai boltokba „előmelegedni”. A
maradék pénzt meg elverték az olcsó alkoholra.
Rengeteget ugráltam jobbra és balra. Már sehol se volt a
nyugalmam. Az agyam kezdte felmondani a szolgálatot. Kezdtem unni, hogy sört
csapolok és whiskyt töltök. Szívesen készítettem volna, valami finomságot is.
Egy koktélt mondjuk.
Folyt a víz a hátamon, még a hálós ruha ellenére is. A mágia
egyre jobban szúrta a mellkasom, ami újra visszatért. Megpróbáltam érzékelni
merről érkezhet, de azalatt az idő alatt, magamra öntöttem két pohár gint és
egy kis whiskyt is. Mintha folyamatosan egy üllő nehezedett volna rám. Alig
kaptam levegőt. Az emberek izgatott energiája nem segített a dolgon.
Kezem-lábam remegett a feszültségtől és az elfojtott energiáktól. Néha, mikor a
tükörbe néztem, láttam a tükörképemet, ahogy ujjával hívogat magához. Mentem
volna szívesen, de a kíváncsiságom ott tartott a helyemen. Pedig a tükörvilág
biztos nyugisabb volt, hisz ott nem én ugráltam.
Úgy fél óra múlva a hangos zene, hirtelen abbamaradt. Az
összes lámpa lekapcsolódott, én meg végre felálhattam a pultra, hogy kilássak
az embertömeg fölött. Felügyeskedtem magam a tűsarkúban. Még két vállba is
megkapaszkodtam, bár a gazdáikat nem érdekelte, addig is legeltethették a
melleimen a szemüket. Komoly erőfeszítésbe telt, de végül kényelmesen
feltornáztam magam álló helyzetbe.
Egyedül a színpadon állítottak be egy csíkban lámpát, ami
megvilágította a padlót és az unalmas, hófehér rudat, amin a lányok tekeregtek
eladva a testüket egy tánccal. Bevallom én is kiakartam már próbálni, de nem
volt alkalmam még rá. Közönséget meg nem kívántam hozzá. Eljátszottam a
gondolattal, hogy maszkot húzok és valami álnéven fellépek egyszer, de mindig
leintettem magam és elvetettem az ötletet.
Sejtelmes vörösbe burkolta az egész bárt a fény, amit
ide-oda járattak lassan. Az emberek szeme csillogott és poharak fénylettek néha
fel. Olyan csend telepedett a helyre, hogy hallottam a két asztallal arrébb
lévő cuppanások hangját. Oda se kellett fordulnom, tudtam mi történik így is. A
halk nyögés egyértelművé tette, ami egy fiatal férfi szájából tört fel. Engem
nem zavart, Jack pedig a közelben sem volt, így csak a színpadot bámultam
meredten.
Egy fiatalabb - de már nagykorú, ezt kiemelném -, táncoslány
lépett a fénybe és ragadta meg a rudat. Kheliza volt a táncos neve, de
Elizabeth-nek hívták vagy Liza, ahogy nekem bemutatkozott hónapokkal ezelőtt.
Fehér platform cipő takarta a lábfejét. Tipegett benne körbe-körbe a fém körül.
Testét egy vékony, hálós testre simuló ruha fedte volna, ha nem lóg ki belőle
mindene. Se melltartó, se tanga. Ráadásul természetes szépség volt, minden
szőrszálával együtt. Mit mondhatnék? Mindenkinek meg van a maga fétise, Jack
pedig kihasznált minden lehetőséget. Akadt natúr szépség, molett husi lány,
anyuka - akinek még teje is volt -, terhes lány, izomkolosszus amazon, vékony
fiatalka és még hermafrodita is. Igazából Jack egyet csettintett és bármilyen
kérést tudott teljesíteni. Gőzöm se volt, honnan szerezte a csajokat, de
legtöbbjük a régi ismerőseként mutatkozott be.
Liza csinos volt, de kócos barna haja miatt sejtettem, hogy
hátulról küldték előre. Nem bántam, mert ha nem ért rá senki, akkor engem
próbált meg Jack a színpadra küldeni, amit eddig egyetlen alkalommal nem
sikerült kikerülnöm. Bevallom őszintén, hogy arra nem emlékszem mi történt
akkor. Csak egy képet csináltak rólam, ami azóta is a pult mögött a
szégyenfalon rohad.
Egy apró, rózsaszínköves mikrofont kapott a kezébe az egyik
DJ-től, aki sejtelmesen kacsintott rá. Jó éjszakájuk lesz. Némi irigykedéssel
néztem a kis párost, de végül egy kelletlen vállvonással el is hessegettem a
dolgot. Hallatszott a bekapcsolás sistergő hangja mielőtt beszélni kezdett
bele. Figyeltem a tömeget, akik lélegzetvisszafojtva vártak. Éreztem a bőrömön
az izgalom energiáit és a rengeteg szexuális feszültséget, ami áradt belőlük.
Kicsit én is izgatott lettem. El is múlt a rossz közérzetem egy kis időre újra.
– Hölgyeim és Uraim! – Több nőhöz és férfihez fordult oda,
miközben megnyalta kiszáradt ajkait. Hangja bágyadt volt és kissé sírásra állt
a szája. Unott, szürke szeme egyáltalán nem mondott igazat. Még a halvány
mosolya is hamiskás volt, de valahogy némi bájt kölcsönzött neki enyhe
mandulavágású szeme és cuki, puszilgatni való fitos orra. A lágy csillogás a
bőrén, kiemelte minden apró anyajegyét, amitől különleges hatást tudott
gyakorolni a közönségre.
– Szeretnék nektek bemutatni egy igazán különleges és
ellenállhatatlan személyt. Ő maga a kecses puma az éjszakában. Az elbűvölő
kígyó és a kéjsóvár démon kacagása a szobátok sötétjében. Bemutatom… – halkult
el az amúgy is sutyorgó hangja a hatás kedvéért –, Mirvanát! – mondta végül egy
kéjes nyögéssel a végén.
Hatalmas tapsvihar tört ki a nézőközönség soraiban. Mintha
minimum egy focimeccsen lettek volna. Néhányan még Mirvana nevét is kántálni
kezdték. Jack régi barátai voltak azok. Néhányszor már találkoztam velük.
Amilyen szervezést szokott csinálni, biztos voltam, hogy csak a
legfontosabbakat hívta meg.
Liza kikapcsolta a mikrofont, majd végighúzta a testén a
fejét, olyan mozdulattal, hogy irigykedni kezdtem a tárgyra. Mélyen meghajolt.
Láttam, ahogy letöröl egy könnycseppet az arcáról. Mindenki, aki tudta,
sajnálta, hogy Jack eladta a klubot. Megértettem a könnyeit.
Pár másodpercig néma csend volt. Egy pisszenést se lehetett
hallani, csak a magukról megfeledkezett párocskát. Senkit se zavart. Még a
klotyóban is tudomást szereztek volna a vendégek arról, milyen mélyen jár a fiú
a lány torkában. Na meg, hogy mennyire élvezi.
Lekapcsolódtak a fények. Mély sötétségbe bújt a bár minden
apró zegzuga. Egyedül a fehér sztriptízrúd világított halványan. Lüktetett a
mellkasom, a fülemben zubogott a vérem. Kellemetlen érzésem támadt. Mintha a
tarkómat kapargatnák egy hajszálvékony tűvel. Idegesítő és hidegrázós volt.
Elkaptam a tekintetem a színpadról és az egyik sarokba néztem. Lemerevedtem.
Sötét vörös szempár meredt rám. Lassan közeledett. Nem
láttam, hogy egyáltalán test tartozik-e hozzá. Egyenesen jött, még pislogás
jelét se adta. Mintha megállt volna az idő. Senki se mozdult. Még az italok
szürcsölésének hangját se hallottam. Zúgott a fejem. Eldugult a fülem.
Elfordítottam a tekintetem, de akkor a másik sarokban jelent meg és onnan
közeledett.
Kapkodni kezdtem a levegőt. Futásnak akartam eredni, de nem
mozdultak a lábaim. Mintha görcsösen ragaszkodtak volna a pult lapjához. Hiába
néztem le, a sötétség elnyelte a testemet, mint minden mást is. Halk dúdolás
hangja hasított az elmémbe. Ismerős, mély, mint a hegy gyomrának morgása.
Szúró, akár a jeges víz érintése. Egész testem remegett. Le kellett hunynom a
szemem, hogy lecsillapítsam háborgó lelkemet.
– Ez nem… a valóság… nem lehet… nem vagy itt… – akadt el a
lélegzetem is majdnem minden szó után.
A bőröm apró libabőrök sokaságával telt meg. Úgy éreztem
karmok érnek hozzám. Az elmém játszott velem. A saját zihálásom hangja,
olyannak tűnt, mint a tomboló szél. Fülemben a pattogó zaj, mintha robbanások
sorozata lett volna. Lábszáramon egy forró tenyér érintését éreztem. Kipattant
a szemem. Mire lenéztem, a klub újra megtelt hanggal. Halk beszélgetésekkel,
koccintó poharak csilingelésével. Végül hangos tapsvihar tört be a
hallójáratomba. Azt hittem leszédülök a pultról. Kapkodtam a fejem mindenfele.
De a vörös szempár már sehol se volt.
– Nagy levegő Lexa! – utasítottam magam az orrom alatt
morogva és megfordultam egy rövid pillanatra. Az italos polc tükrében, képmásom
meredt rám izgatott, ijedt és vággyal teli arccal. – Na meg a francokat! –
suttogtam felé nézve és megráztam a fejem.
A színpad fényei megváltoztak. Vad pirosba burkolta a
függönyt a rúd mögött. A padló, mintha forró láva lett volna. A halványan
fénylő fehér sztriptízrúd, rikított. Hunyorogva néztem oda, mert zavarta a
szememet az az élénk és erős színkavalkád.
Jack, Mirvana nevét még a Drag Queen korszakából hagyta meg
egy másik klubból. Mindig büszke volt erre a megnevezésre, bár már nem az a
fajta előadó szórakoztatta a közönséget, aki akkor volt. Az egész karrierje
ezzel a névvel indult és úgy tűnt, hogy húsz év után, ezzel is fejezi be.
A zene elindult. Lágy, lüktető és sejtelmes. Jack megjelent
a kis arany tangában egy hozzá tartozó arany platform tűsarkúban. Olyan
határozott és erotikus tartása volt, hogy ott helyben rátudtam volna mászni.
Nem voltam berúgva esküszöm!
Egyik kezét kecsesen a rúdra simította. Játszott a
közönséggel. Hergelte őket, ahogy le és fel csúsztatta a markát a fémen.
Bevallom, még sose láttam ilyen kéjesen kiverni egy sztriptízrúdnak. Mint
minden tánc előtt, ezt is lefertőtlenítették több ízben is. Onnan tudtam, hogy
Jack nyelve olyan nyálcsíkot hagyott rajta, hogy egy fagyi felsikított a
hűtőben hátul.
Szerettem volna megnézni magamnak Adriant, de nem volt időm
rá. Hirtelen mindenki piálni akart. Hangosan bosszankodtam és fújtattam, mint
egy ideges kiscica. Lekászálódtam a pultról - tűsarkúban nem volt veszélytelen
-, majd egy pár sóhajjal nekiálltam kiszolgálni a vendégeket.
Csak néha pillantottam fel egy sörcsapolásból, vagy egy üveg
kidobásakor, de akkor hangos visongás kísérte Jack csípőmozgását. A kígyó tánca
hozzá képest, béna próbálkozás volt. Lába közé vette a rudat, meglovagolta.
Kéjesen enyelgett, mint egy romlott kurva. Néha a közönségre kacsintott,
mielőtt hullámzott volna a teste. Felugrott a rúdra, lábaival kapaszkodott.
Dörgölte magát a fémnek, fenekét riszálta, miközben lecsúszott lassan az egyik
hüvelykujját szopva a földig. Láttam rajta mennyire élvezi azt, amit csinál.
Mindig meglepett a tánc, amit lejtett, pedig sokszor láttam
az elmúlt időkben. A puma nem cserkészik be úgy áldozatot, ahogy ő a színpadra
térdelve, négykézláb kúszott az egyik férfi vendéghez. Már azt hittem lekapja,
de csak az orruk ért össze. Szerencsére nem volt kőheteró a pasas, így csak
megtapsolta Jacket a bájos mozdulatért. A pénz úgy repült a színpadra, mintha
aprót dobáltak volna fel, szinte fürdött a sok papírban. Ha nem lettek volna
fenntartásaim, akkor gyönyörűnek nevezem, de egyszerűen csak Jack volt és
ennyi. Egy vállvonásnyi Jack.
Néhányszor rám pillantott, mikor a rudat használta tapsikoló
tangájának másik feléhez. Sikerült is vigyort csalnia az arcomra, bár nem
sokáig időzhettem el izmos lábai és kőkemény fenekének csodálatában. Az egyik
pincérlány egy Lucskos Szűz koktélt kért a fővendégek asztalához, amitől
felcsillant a szemem. Meggyszirup, whisky és egy kis kupak olívabogyó leve. A
főnök találmánya. Szerintem gusztustalan volt, de nem érdekelt, mert végre nem
sört kellett csapolnom. Gyorsan összedobtam az italt és kukucskáltam pipiskedve
ki kérhette, de a sejtéseim beigazolódtak. Jack egyik barátnője volt.
Amint elfogyott a kiszolgálandó személy, megelégeltem a
bámészkodást és úgy döntöttem szünetet tartok. Jack még úgyis bő negyedórát
riszálja majd a seggét. Az egyik pincérfiút kértem meg, hogy ugorjon be
helyettem. Kis fiatal srác, olyan izmokkal, amikről legtöbben csak álmodhatnak.
Széles csípője és válla volt. Vékony dereka. Erős csontozatú arca és
kegyetlenül éles vonásaival papírt lehetett volna vágni. De a természetes,
sötétbarna szempár mindent kárpótolt. Édes, kedves, mosolygós. Túl naiv és
cuki, de engem nem zavart. Ha haldoklik is berakom a pultba. Kikaptam a kis
cigimet a rejtekéből és mint egy dáma, kivonultam a személyzeti hátsó ajtón.
°∘●○〇◯〇○●∘°
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése