Chris Land: Alfa & Omega (Webster-sorozat 5.)

 

Christina ​Webster és a régész egy halogatott feladat miatt Indiába érkeznek, hogy pótolják az elmaradásaikat, de amivel szembenéznek, az ép ésszel szinte felfoghatatlan.

India, ahol pár éves gyermekek – kisebbek és valamivel nagyobbak – szétmarcangolt testét találják meg majdnem minden harmadik nap.

Vajon ki ölheti meg őket? Mely lény lehet olyan kegyetlen, és főként miért, hogy a támadást követve pár óra múltán csak csontok és friss húscafatok árulkodnak a prédájáról?

Az áldozatok közül csupán néhány gyermek maradt életben, iszonyú hegekkel, melyeket életük végéig viselniük kell. A szemtanúk és túlélők azt mondják, hogy a Manhai volt a tettes, egy vörösen parázsló szemekkel rendelkező hatalmas fekete lény, akit fények ragyogtak be. Singh, a vadvédelmi főfelügyelő ezt azonban nem hiszi el, és társaival együtt megpróbál fényt deríteni a történtekre, amiben minden jóravaló ember a segítségére siet.

Te bírnád ezt idegekkel?

Egy cselekménysorozat, ahol a valóság minden elképzelést felülír.

A könyv megtörtént eseményt dolgoz fel,

a NatGeo engedélyével.

 

… és igen! Végre olvashatom! Már nagyon vártam a Webster-sorozat 5. részét. Mint az összes többit, úgy biztos voltam abban, ezt is imádni fogom.

Borító: Mikor megláttam, hogy előrendelhető, első dolgom volt ránézni. Nem csalódtam! Bevallom ez a letisztult, egyszerű borító eddig a kedvencem. Már a könyv külsején is látszik, hogy ez teljesen más stílus, mint az eddig megszokottak, így izgalommal vágtam bele az olvasásába.

Chris Land: Alfa & Omega (Webster-sorozat 5.)

Ahogy mind ezidáig tapasztalhattuk, a könyvben Chris nem melankolikus, nyugodt környezetbe invitál minket. Webster már az első oldalakon izgalomba keveredik. Őszintén meglepődtem volna, ha egy kellemes, humoros megszólalás után, nem valami veszélyes helyzetbe csöppenünk. Annyira Chris Land stílussá vált nekem a könyvek elején.

„– Jól vagy? – lökött egyik karjából a másikba Raman, közben a gyomorfalamat tapogatta, és lenyúlta tőlem a stukkert.

– Semmi különös, csak kissé behorpadtam – taglaltam reszketegen az állapotomat.

– Akkor megnyugodtam.

– Eddig sem voltál túlzottan ideges – kecmeregtem fel, aztán felhúztam őt is.”

Akármennyire is olvastam a fülszöveget és ízlelgettem, gondolkodtam, nem bírtam ki néhány részt nevetés nélkül. Azért a Chris fajta humor, így is kellő mennyiségben megtalálható a könyvben, bár tény, jóval kevesebb jelenik meg, mint átlagosan a többi írásában. Érdekes is számomra, hogy a komoly dolgokat, mennyire viccessé tudja varázsolni Webster, mikor kényes helyzetbe kerül. De igazán belevaló nő, így teljes mértékben illik továbbra is a karakteréhez ez a fajta megnyilvánulás. Minthogy az is, hogy édes Bronzemberünk is mindig becsatlakozik hozzá. A kettejük közti dinamika tökéletes.

Mindig őszinte mosollyal olvasom Raman szavait Websterről, amik sokszor tudományosan csengenek és pontosan abban a helyzetben is hangzanak el, de mindig érzékelni bennük azt, mennyire csodálja a nőt. Tudjuk is, hogy róla szólnak a szép szavak. Néhol már kissé túlzásnak is éreztem az áhítatát és szinte istenítésnek érzékeltem a leírtakat, még akkor is, ha csak elmondta a véleményét Raman a nőről. Nekem sok volt, de ilyen az ő szerelmük.

Nem lövök le spoilert azzal, hogy gyerekekről van szó, hisz a fülszövegben le van írva, de már az elején kapunk belátást néhány dologba. A legtöbb embert megráz az olyan írás, fénykép, videó, amiben gyermekekről van szó. Én magam jobban bírom az ilyesfajta témát, mivel nem köthető hozzám kisgyermek. Nem látom át a szülőkben dúló kétségbeesést ilyenkor, mikor veszélyhelyzetbe keverednek.

Az apró humormorzsák után, gyorsan mélyedhetünk bele a komoly témákba. Mint mindig, most is megtudhatjuk, mitől is olyan más egy kultúra, amiben mi nem élünk. Nehéz és súlyos szavak. Kegyetlenségnek ható dolgokat ismerhetünk meg, de mindennek meg van a maga vallása, hagyománya. Mi mást tehetnénk? Emberként csak ítélkezhetünk - mert úgyis azt tesszük -, rázhatjuk a fejünket, hogy mennyire nem jó ez így, de beleszólni nem szólhatunk. Sokkalta nehezebb egy indiai nő élete, mint sokan azt gondolják és nem is pontosan olyan, mint amilyennek sok helyen beállítják. Érdemes jól odafigyelni ezekre az információkra, mert igen érdekesek, még ha nehéz és súlyos téma is.

Chris könyveit nagyon sokszor erős misztikum övezi. Ám ezeknek tudományos magyarázatával is tud mindig szolgálni. Még is… sose éreztem én magam benne a tudományos oldalát. Nem azért, mert nem fogtam volna fel, hanem egyszerűen én sokkal másképp látom ezt a dolgot. Webster érzékelése és intuitív tulajdonságai nagyszerűen övezik a könyv minden apró misztikus részét. Sokszor nem lehet eldönteni, mennyire higgyen az ember a „szemének”, függetlenül attól, hogy minden meg van magyarázva, illetve meg volt az előző könyvekben is.

Meg lehet én olvastam, valami olyan lelkiállapotban, ami miatt másképp érzékeltem, de valahogy a veszélyes jeleneteket, most sokkal ijesztőbbnek és feszültebbnek éreztem, mint a többi könyvben. Volt valami nehéz érzésem olvasás közben, amit nem tudnék megmagyarázni. Meglehet, maga a téma is sokat hozzátett, hisz nem egy könnyed olvasmány, főleg lelkileg.

A fülszövegben is le van írva kérdésként, hogy: „Te bírnád ezt idegekkel?” Nos, aki úgy érzi, nem bírja az olyan történeteket, amikben gyerekekről van szó, annak semmiképp NEM ajánlom ezt a könyvet. Ahogy halad a történet, úgy vágunk át az egyre sötétebb és kegyetlenebb szakaszokon, ahol már igen merész és véres jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Nehéz feldolgozni, főként azt, hogy mivel kapcsolatban olvassuk azt, amit.

Az egyik kedvenc részletem a „szádhu” azaz szentemberről leírt magyarázat volt. Egyiptom mellett India történelmét, vallását, mítoszait szeretem nagyon, így imádtam ezeket a vallási és hagyományokról szóló magyarázatokat. Némelyik igen elgondolkodtató a ma élő embernek is. Főként a felfogás részére értem, mintsem a misztikumra.

„Ők egyszerűen kivonulnak a társadalomból hátra hagyva a kasztokat, a családot, és meditálva megpróbálják felszabadítani a saját énjüket, miközben megvonják maguktól az ételt, italt, hogy elmélkedjenek.”

És igen! Nagyon hiányérzetem volt a könyvet olvasva. Imádtam minden sorát, minden magyarázatát, de egy valaki hiányzott, mégpedig egy olyan személy, aki valahogy mindig feldobta még jobban a kedvemet, mikor megjelent és megszólalt. Igaz akadt úgymond helyettesítője, de végig éreztem egyfajta hiányt. Nem lövöm le a poént, hogy kiről is beszélek.

Minden egyes alkalommal meglep, mikor Bronzemberünk veszélyhelyzetbe kerül. A higgadt és nyugodt viselkedése, szinte már idegesítően hat. Igen tudom, hogy vannak ilyen emberek. Jómagam nem tudom, miként reagálnék bizonyos dolgokra, de folyamatosan pillázok Raman viselkedésén. Bezzeg mikor visszafogottan kell helytállni, akkor olyanná válik, mint egy tank. Érdekes nála ez a kettősség és mindig meg is mutatkozik, valamilyen formában.

„– Kint már megy a pletyka, hogy megküzdött egy leopárddal – taglalta a Don.

– Nagyszerű, akarsz egy félistent kihímezni, vagy valamilyen sormintát csinálni rá?

– Nincs egy varrógéped, szép hölgy? – pillantott a Don Dirára, de nemleges választ kapott.

– Akkor egyszerűen megstoppolom – intettem a férfinak, aki leült az asztalhoz, ráfektette a felkarját a felületre, a fejét meg ráhajtotta a kezére.”

Fú… hát én komolyan mondom, a vége felé könnyeket ejtettem. Nem írom le miért, de az érzések, a fájdalom, düh és bánat ott volt ugyanúgy bennem is. Annyi biztos, összetörtem volna, ha úgy végződik ahogy, de annyi sejtésem és ismeretem is volt már a könyvekből, hogy egy kis hang a fejemben megnyugtasson.

…

Bevallom, nagyon sok esetben képtelen voltam bármit is írni. Úgy vittek a helyzetek, izgalmak és gondolatok, hogy muszáj voltam megállni és a szememet lehunyva elgondolkodni csendben. Rettenetesen sokat tanultam most ebből a könyvből.

Összegzés:

Christina Webster történeteinek sok tanulsága van. Az emberi lélek, az elme határtalansága és szeretete. Mindenben ott lapul, tudatos üzenetként és csak meg kell látni, nem csak olvasni. Az egész könyv egy izgalmas és mély kaland volt. Tele rettenettel, amire az ember nem készület fel, bármennyire is szeretne. Nem kimondottan az olvasás élményére gondolok itt, hanem a tudatra, hogy ez bizony igaz történet alapján íródott.

Sok gondolatom lenne a sztorival kapcsolatban, de az biztos, megérintett. Tanulságos, izgalmas és misztikus volt. Egy új oldalát ismerhettük meg, mind az írónőnek, mind Websternek. Elgondolkodtató. A vallás és babonák az emberi élet része, de sokan nem tudják úgy használni, ahogy valójában kellene. Ártunk egymásnak még akkor is sokszor, ha segíteni akarnánk. Ez a könyv sok esetben rávilágít arra, mit kellene tennünk.

Csodás utazás volt és csodás történet, minden borzongató részével együtt. Mindenkinek ajánlom az elolvasását, akinek van idegzete gyermekekkel kapcsolatban, ilyen dolgokról is olvasni, mert bizony megtörténik, akár akarjuk, akár nem.

Hálás vagyok Chris Landnek, hogy egy újabb titokzatos, tudományos és kalandos regényre invitált az Alfa & Omega című könyvével. Mint minden kalandregényét olvasva, itt is olyan tudásra tettem szert, amit talán önmagamtól nem olvastam volna, és közben egy akció dús, izgalmas csomagolásban tárta elénk. Nagyon köszönöm, hogy újra egy ilyen könyvet alkottál!

Chris Land könyveit megtaláljátok Facebook oldalán vagy a NewLine kiadónál!