Kötődés: a lelkek titka 9. fejezet

* * *

Marcus halvány mosollyal a száján figyelte az ágyában szunyókáló lányt. Kezdett egyre több reménnyel eltelni, hogy talán eléri lassan a célját.

Levette róla a bakancsokat, feltette kényelmesebb pozícióba a lábait, majd betakargatta. Lemosta lógó kezéről a vért óvatosan, hogy lehetőleg ne ébressze fel. Megtapogatta gyengéden, de úgy tűnt, nem tört-e el. Betekerte gézzel, ami alá egy kis körömvirág kivonatát kente, hogy mihamarabb rendbe jöjjön a felsértett bőr is. Egy rövid ideig a kezében fogta Alina kezét és simogatta a hüvelykjével körkörösen. Nem akarta elengedni, de dolga volt még. Fogott egy darab papírt és keresett tollat. Leírt pár sort, hogy ne keresse a lány őt feleslegesen, majd összeszedte a holmiját és elhagyta a sátrat.

Egyenesen Yzarrohoz ment a Tanács területére, ahova nem is lett volna szabad bemennie, de nem nagyon érdekelte ezúttal se. Óvatosan elhúzta a fehér sátorhuzatot. Éppen pakolt az idős férfi. Rendezgette a takarókat, majd elindult, hogy egy kis kannát a kezébe véve, megöntözze a virágokat és növényeket.

– Fiam. Jöttél, hogy letöltsd a kiszabott büntetésed? – kérdezte az öreg, fel se pillantva az éppen locsolt növényről.

– Tulajdonképpen nem – mondta hűvösen. Yzarro erre felkapta a tekintetét és a férfire nézett. – Kérni akarok egy nap haladékot, aztán önmagam zárom be a ketrecet és dobom el a kulcsát. Nem mintha visszatarthatna – mosolygott enyhe gúnnyal.

– Nem visszatartania kell. Tudom, hogy félkézzel széttéped a ketreceket. Csak azért kell, hogy oda küldjelek, mert el kellene gondolkodnod néhány dolgon. De én nem rakok be melléd haldokló növényeket, mint az apád – nézett Marcusra szomorúan az öreg.

– És? Most köszönetet vársz? – kérdezte éllel a hangjában.

Odament ahhoz a virághoz, amit megszállt, hogy figyelhesse Jaredet és Alinát. Nézte miként színeződött el minden része. Átfutott rajta egy enyhe komorság, de csak megrázta a fejét. Szárai és levelei feketék voltak már. Szirmai még mindig színesen pompáztak, de egyre csak szürkültek és hullottak le, majd váltak porrá a földön.

– Köszönetet? Ugyan miért várnék el tőled ilyesmit? Nem tettem és teszek érted semmi olyat, amiért hálálkodnod kellene. Nem is akarok. Nem az én tisztem téged megbüntetni a kegyetlenségedért. Egy nap megtudod úgyis, hogy milyen a fájdalom. Az igazi kín – mondta Yzarro, miközben Marcushoz sétált és a vállára tette öreg, ráncos és fekete foltos kezét.

– Egy nap. Akkor viszont, vagy így, vagy úgy, de végig fogom nézni a szenvedésed. Szeretlek Marcus. Néha fiamként gondolok rád, de romlott vagy. Ezen már talán én se tudok segíteni. Nem tudom mi a terved azzal a szegény lánnyal, de jól gondold meg, nehogy később megbánd a döntésed – szorította meg Marcus vállát, aki inkább csak morgott egyet, kimutatva nemtetszését. Majdnem mindent tudott az öregről és próbálta minél jobban elkerülni. Csak akkor ment hozzá, mikor már kénytelen volt.

– Ezt tisztelem benned öreg, hogy őszinte vagy. Ha apám élne, már megölt volna téged, amiért ilyen visszafogott vagy velem – nevetett fel, bár semmi öröm nem volt a hangjában. Levette szeméről a kötést és Yzarro szemébe fúrta tekintetét.

– Az egyetlen dolog, amit tőle örököltem és még erre is vak vagyok. Szerinted, mennyire érdekel, hogy a halálomat akarod? – kérdezte gúnytól csöpögő hangon. Dühös volt, mindig is az volt rá, de próbált nem koncentrálni a mérgére, mikor szembe került a férfivel.

– Szeretsz? Ugyan vénember! Az egyetlen, akit valaha szerettél, az Alina anyja volt! – lökte le válláról a kezét. Hátrébb lépett, nem akart kartávolságon belül lenni az öreghez. Megfeszítette az izmait, készen állt, bármi is következzen.

– Mond fiam, Jared túlélte az éjszakát? – kérdezte Yzarro hirtelen, miközben ő is hátrált Marcustól pár lépést.

– Szerinted? – kérdezett vissza gúnyos mosollyal.

– Miként? – Yzarro, a saját szívének ritmusát hallgatta, lábával pedig a földön kezdett dobolni a lüktetéssel együtt. Nem próbált meg észrevétlen lenni, Marcus ismerte már az erejét.

– Először hátba lőttem, aztán fejbe. Pedig más terveim lettek volna vele – billentette oldalra a fejét, széles mosollyal a száján. Arcizmai megfeszültek egy pillanatra. Látszott rajta, hogy a mosolya nem valódi.

Pár másodpercig csendben figyelte a vele szemben álló aggastyánt. Yzarro szürke szemei, minden egyes mozzanatát figyelemmel kísérték. Láva vörös hajába és szakállába már vegyült némi fehér hajszál, de nem tűnt ki, így csak az vehette észre, aki elég erősen figyelte. Testtartása görnyedt volt, és a folyamatos dobolás a lábával, kezdte Marcus idegeit tépázni. Megtörtnek és meggyötörtnek tűnt, de a keze apró rángását látva, tudta, hogy a másik férfi csak próbálja elterelni a figyelmét. Jól ismerték egymást. A gyengeségeket és erősségeket egyaránt.

A föld remegett alattuk. A ritmus, amit Yzarro diktált, felébresztette a talajt. Emelkedett majd visszasüllyedt. Halkan, szinte észrevétlenül mozgott. Az öreg tökéletesen irányította az erejét. Nem hagyta volna, hogy bárkinek baja essen. Kiterjesztette a hatalmát ahogy lehunyta a szemét egy rövid időre. Mély álmot szórt a táborra. Marcus érezte, ahogy minimálisan rá is megpróbál ránehezedni, de őt nem tudta álomba taszítani. Az öreg csak megfélemlíteni akarta, amivel teljes mértékben tisztában volt.

– Egyezzünk meg – emelte fel a kezét Marcus, a hosszú csöndbe megszólaló mély basszusával. Elernyedt a teste. Hirtelen nyugodt lett és Yzarro abban a pillanatban, megállt a dörejjel, amit indított. Olyan csend lett, hogy egymás szívének hangját is hallhatták volna, ha koncentrálnak.

– Te is jól tudod. Jarednek már nem kellett sok, hogy valami hülyeséget csináljon. Végül is, én csak könnyítettem a saját életemen, meg talán egy keveset a tiedén és a klánén is. Alina erős ugyan, de hiába edzem, hiába foglalkozok vele, semmiből se tanul. Nem érdekli a klán, csak az anyjának tett ígérete. Amint vége a rituálénak ő másnapra már nem lesz közöttünk, de én itt tudom tartani – sóhajtott türelmetlenül és megdörzsölte homlokát.

– Az elmúlt hónapokban, hányan is haltak meg? Úgy kétszázan vagy többen? Bolondok vagytok, ha nincs bennetek hajlandóság előre lépni! Ha nem haladunk, akkor a Kötődés hagyományának vége szakad. Mindenkit meg kell fogni! Nem engedhetjük meg, hogy még több embert elveszítsünk! – ült le Marcus a földre, hátát pedig egy - a sátron belül nőtt - kisebb fának támasztotta, mely megreccsent a hirtelen súlytól, de megtartotta a férfit.

– Mit akarsz Marcus? – kérdezte az idős ember és ő is leült a földre. Lábait kinyújtotta, kezével hátradőlve támaszkodott meg.

– Letöltöm az egy hetet, ha kell akkor a beszélgetésünk végén már vihetsz is, szarok arra az egy nap haladékra, de a Kötődésen részt akarok venni. Ami viszont ennél is fontosabb, tudni akarok mindent Alaric Dawnról! – Marcus arcán gonosz vigyor jelent meg. Yzarro egy pillanatra megfeszült.

– A Kötődésig adok haladékot, de két hét lesz a kiszabott idő. Nem tudod, hogy mibe nyúlsz bele fiam, de legyen. Amennyit én tudok róla, azt elmondom neked. Én viszont, Jared holttestét akarom. Szeretném, ha megkapná a tisztességes temetést – mondta az öreg szomorúan, hangjában némi düh is bujkált, de érezhetően próbálta visszafogni.

– Sajnos, ez lehetetlen – vont vállat Marcus unottan.

– Mit tettél?

– Már nincs test, amit eltemethetnél öreg – csikorgatta idegesen fogait Marcus.

– Hogy volt merszed megbecsteleníteni a testét? – állt fel Yzarro égő tekintettel.

Marcus érezte, hogy megremeg a sátor. A levegő felforrósodott, alatta a föld pedig hullámzott, míg már lassan el nem nyelte. Elsüllyedt, megtapadt körülötte a talaj és a lábára tekerte magát a hideg anyag.

– Ne próbálkozz te vénség, tudod, hogy nem lesz jó vége annak, ha mi összecsapunk. Hát lerombolnád a szeretett táborunkat? – kérdezte nyájasan a férfi, miközben kihúzta magát a földből, hogy lábra álljon.

Yzarro ökölbe szorította a kezét és sóhajtott egy nagyot, ami a semmibe szállt. Elengedte a dühét. Marcus tudta, hogy nem ártana az embereknek és ezt ki is használta. Az öreg mérge még érezhető volt, de sokkal nyugodtabb lett a légkör. Nehéz feldühíteni, de Marcusnak mindig sikerült pillanatokon belül haragra lobbantani a férfi tekintetét.

– Tudod jól, az Origen ezt nem fogja annyiban hagyni – suttogta az öreg dühösen.

– Legyen, állok elébe! – Egy vállrándítással tudta le Yzarro fenyegetését, majd elindult.

– Marcus! Reméld, hogy Jared lelke nem fog kötődni a mostani időkben senkihez, különben… – szólt még a férfi után, de nem fejezte be a mondatot.

Az ezüsthajú férfi visszafordult, hogy szembenézzen vele, aki egy lépést hátrált, mikor megérezte Marcus aurájának erejét, melyet kiengedett a testéből.

– Különben? Megöltök? Jaj, drága öreg barátom! Ez még viccnek is rossz! – nevetett fel gúnyosan. Ezzel, lezártnak tekintette a beszélgetést.

* * *

°∘●○〇◯〇○●∘°

Mikor magamhoz tértem, már bőven estére járt. Ültem Marcus ágyán. Elkapott egy émelyítően rossz érzés és pánikba estem. Idegesen doboltam a lábammal, belemarkoltam a lepedőbe, miközben a levelét szorongattam.

Ha felkelsz, víz az ágy alatt! Várj meg kérlek, sietek! M.

Nem mertem megmozdulni. Féltem, hogy ha felállok akkor világgá rohanok. Elpocsékoltam egy teljes napot, azt a napot, amit még gyakorlással tölthettem volna. Felesleges, úgyse sikerül!

– Marcus – szóltam halkan, összeszorított szemekkel, mikor belépett a sátorba. – Azt hiszem, el kell köszönnöm tőled, örökre – mondtam. Lehajtottam a fejem és éreztem ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.

Inkább érzékeltem, mint láttam. Előttem termett. Csak a mozdulatának lágy szele jutott el hozzám. Letérdelt, ujját az állam alá tette, hogy felemelje a fejemet. Kényszerítve fúrta tekintetét a szemembe. Nem takarta fásli a szeme zöldjét. Érzelmeknek nyomait nem lehetett látni, nekem mégis úgy tűnt, mintha fájdalom ült volna bennük.

– Nyugi kislány, menni fog! Hetek óta gyakorolsz! Edzünk rá, testben és lélekben egyaránt. Hogy azokkal a szerencsétlenekkel nem sikerült, nem azt jelenti, hogy akkor ott, már ne sikerülne. Talán, ha tudatosul benned a halál lehetősége, akkor az elméd is megnyílik – mosolygott tőle nem megszokottan kedvesen.

– És ha mégse? – kérdeztem kétségbeesve.

– Szeretnéd, ha ott lennék? – Kezét a kezemre rakta, amivel az ágyneműt szorongattam, és bár nem nyugodtam meg az érintéstől, de már nem akartam kiszakítani a takaróból egy darabot.

– Igen Marcus, szeretném – válaszoltam, pedig millió kérdésem lett volna még. Minek próbálkozzak, ha úgyis tőlem függ minden? Ha sikerül, sikerül. Ha pedig nem, akkor úgysincs semmi esélyem.

– Rendben. Akkor menj, mosakodj meg és pihenj le, holnap korán keltelek! – állt fel hirtelen. Mosolygott, izgatottnak tűnt. Eléggé furcsának tartottam ezt a fajta viselkedését, mert sose jelentett jót.

Én csak ültem csendben. Lepörgött előttem minden lehetőség és minden pillanat, ami meghatározta az életemet. Tudtam, hogy nem fogok ellenállni a Kötődésnek, nem tehettem meg. Ha végül a Tanács úgy dönt, hogy elveszi az életemet, akkor küzdeni fogok. Zakatolt az agyam, szinte meg is fájdult a fejem tőle. Olyan gyorsan pörögtek le a gondolataimban az események, hogy a végére már nem tudtam önmagamat se követni. Olyan elhatározásra jutottam, amit már régóta el kellett volna döntenem, amire már hosszú ideje vágytam.

– Marcus... – nyúltam felé és óvatosan ráfogtam a csuklójára. – Nem maradhatnék veled ma éjszakára? – kérdeztem olyan halkan, hogy a végét már én is alig hallottam.

– Komolyan gondolod? – kérdezte meglepetten. Látszott rajta, hogy olyan gyorsan zakatol az agya, majd’ kiugrik a fejéből.

– Szerinted ilyennel viccelődnék? – álltam fel az ágyról. Hátulról átöleltem, arcomat pedig belefúrtam a hátába, amitől egy apró rángás futott végig a testén.

– Belőled kinézem – mondta halkan. Nem szóltam. Lehajoltam és erősen beleharaptam az oldalába, amitől ugrott egyet és nevetni kezdtünk.

Marcus ágyának végéhez léptem, ahol egy láda volt. Kinyitottam, kivettem belőle egy fekete inget. Leterítettem az ágyra, majd leakasztottam a láda oldaláról a kis lila tasakot, amiben a fürdőszobai kellékeket tartotta, köztük néhányat nekem is. Ledobáltam magamról minden ruhát. Hajam, ami combközépig ért már, elölről szinte mindent takarni tudott belőlem.

– Látom, tényleg nem viccelsz – simította meg a hajamat. – Mehetek én is vagy hagyod, hogy a gondolataim végül megöljenek?

– Az attól függ, hogy mennyire tartod be a már sokszor megígért szavaidat – dőltem a mellkasának.

Lehajolt hozzám, hogy arcát a hajamba fúrja, én pedig finoman megcsókoltam a nyakát, amibe úgy tűnt, hogy beleborzongott. Még egy jóleső, halk sóhaj is elhagyta a száját.

– Ne legyél ennyire álszent! Nem különb az érintésem a többi nőétől – nevettem, de eltoltam magamtól.

– De igen Lina, te sokkal különlegesebb vagy, mint a többi nő együttvéve, ezt be is fogom bizonyítani neked! – súgta visszahajolva hozzám, majd finoman a fenekemre csapott. – Menj, megyek utánad!

Tenyere nem csattant nagyot a bőrömön, de még is éreztem egy enyhe csípést. Pimasz mosollyal a számon indultam meg, miután megpöcköltem az orrát. Bátor voltam, de nagyon buta. Olyan hideg volt, hogy csörögtek a csontjaim, tüdőmet szúrta a levegő. A tónak azon részén, amihez Marcus közel sátorozott le, egy kis beugrója volt a partnak. Ott - kisebb merülés után - egy apró barlangra leltünk még akkor, mikor kiértünk a táborral.

Csak párat kellett lépnem, hogy elérjem a beugrót. Nem hezitáltam, nem használtam pajzsot. Beleugrottam a vízbe és egy levegővel lemerültem, majd beúsztam a kis mélyedésbe. Mikor felértem, teljesen sötét volt bent. Szemeim felfénylettek és az annyira elég volt, hogy megtaláljam a meleg vizes forrást, ami a barlang egyik sarkában volt. A levegő, kellemesen langyosnak hatott. A hideg után kissé égett a bőröm a hirtelen jött melegtől, de élveztem ahogy olvadtak ki a végtagjaim. Jóleső zsibbadás szántotta végig a gerincemet. Hátam mögül csobbanást hallottam és mikor egyre világosabb lett, tudtam, Marcus végül tényleg követett.

A kis barlangot elárasztották a halvány fehér fénnyel világító, apró növények. Némelyik hatalmas tüskéket meresztett az ég felé. Kellemes illatot árasztottak magukból. Édes a mézre hasonlító aroma keringett a levegőben. Hangulatos fényjátékot játszottak a falakon, ahogy a levegő beszökött a fejünk fölötti apró résen, és lengedezésre késztette a virágok szirmait. Marcus növényeiről tudtam, hogy a legtöbb veszélyes. Kegyetlen kínok között érheti a halál azt, aki hozzájuk ér. Csak óvatos léptekkel közelítettem meg a meleg forrásvizet a sarokban.

– Milyen érdekes, hogy a gyilkos virágoknak, mindig jobb illatuk van, mint az ártalmatlanoknak – lépett hozzám közelebb. Kezében egy szál sötétszürke, rózsára hasonlító növény világított fluoreszkálva, aminek szára és levelei nem zöldek voltak, hanem feketék. – Ez itt például, ha megérinted megbénít, majd szép lassan felfal belülről a méreg, ami védi a szirmokat és a leveleit, de… – visszament a bejárathoz, belemártotta a virágot a vízbe, ami kék színt vett fel és kinyílt, akár egy pillangó szárnya. A szirmok belseje pedig a vörös, minden árnyalatában pompáztak.

– Ha hideg vízbe mártod, akkor megváltoztatja a színét. Kivirágzik és semlegesíted a rajta lévő halálos mérgeket – simított végig a növény fejével a hátamon, amitől kellemes bizsergés futott végig rajtam.

– Úgy persze könnyű beszélni róluk, hogy közben rád nem hatnak a mérgei – mosolyogtam rá hátrafordulva a vállam felett. Ő az oldalamon is végigsimított a virággal, amitől kirázott a jóleső hideg. – Van olyan növény, aminek rád is van hatása? – kérdeztem kíváncsian.

– Olyan, ami megtudna ölni nincs és nem is tudok ilyenről, de van jó pár fajta, amik különbözően, de hatnak rám is.

Felemelt a derekamnál fogva és besétált velem a meleg vízbe. Hátráltam tőle egy fél lépést, hogy szembefordulhassak vele kényelmesen, miután letett a talajra. Szemére visszakerült a kötés és bár láttam őt, de nem rikítottak zöld szemei a félhomályban, amit hiányoltam.

– Mutatok valamit – nyúlt a hajamért. Felemelte, majd kettőnk között hagyta, hogy lebegjen. Beleharapott a tenyerének oldalába. Kiserkent pár csepp vér, majd a hajra csepegtette, ami keveredett a vízzel. Belemarkolt a furcsa keverékbe, majd felemelte és előre nyújtotta a tenyerét, amiben egy narancssárga, spirál alakú szirmokkal borított virág ült. Úgy nézett ki, mintha sok, apró masni gabalyodott volna össze.

– Víz, haj és persze az én vérem kell, hogy kihajtson. Ennek a kis drágának a szirmai, egyfajta drogként hatnak és néhány tulajdonságot vagy mást, átvesz a haj gazdájától is. Nem tartalmaz hallucinogén anyagokat, hanem inkább úgy mondanám, hogy arra sarkalja az embert, hogy megtegye azt, amit mélyen belül akar. Persze, ha túl sokat eszel belőle, ez is halált okoz. Egyébként, ha megfelelően használod, akkor sok mindenre alkalmas tud lenni. Mint mondjuk, ha megfőzzük a szirmait akkor igazságszérum. – Marcus a kövek tetejére tette maga mellé, hogy csodálhassuk teljes pompájában a növényt.

– Miféle mást vehet még át attól, akiből készült? Van ennek a szépségnek neve is? – kérdeztem. Kissé félénken érintettem meg a szirmokat, amik olyan puhák voltak, mintha szőrme borítaná.

– Az ízét, a hajának színét, a bőre hőjét és ilyen kis apróságokat. Anila, mert gyönyörű és nagy mennyiségben halálos – nevetett fel Marcus. Felemelte a kezét és a hajába túrt. Zavarban volt.

– Ezt csak most találtad ki, te szemét! – locsoltam nevetve egy adag vizet az arcába. – Szóval ilyen lennék? – kérdeztem kíváncsian. Bármennyire is csak füllentett vagy csak próbált elcsábítani, aranyosnak tartottam a gondolatot.

– Nem Lina, már akkor kikísérleteztem, mikor először megláttalak. Annyira aranyos kislány voltál, hogy többször is megleptelek ezzel a kis szépséggel – mondta továbbra is zavartan. – És igen, pontosan ilyen vagy. Csodálatosan szép, de ha muszáj, akkor kegyetlen kínhalált halhat az, aki bántani mer téged – kacagott pimaszul.

– Aha, tehát drogokkal tömtél kiskorom óta? Csodálom, hogy anyám nem vágta le a kicsi éned – mutattam a víz alá Marcus öle felé.

– Nem tömtelek vele, de finom illata volt mindig és anyádnak is tetszett, csak úgy megsúgom. Igaz, akkoriban fekete színe volt, nem úgy, mint most – simította meg ő is a kis növényt.

Fogtam pár szirmot, letéptem a virágról, majd Marcushoz fordultam. Ujjaim közé csíptem és az arcához értem velük. Végighúztam állának vonalán, homlokán, a füle mögött. Lejjebb a nyakához érintettem. Cirógattam az ereket, a szegycsontot majd a vállát. Olyan mély csend volt körülöttünk, hogy Marcus szapora légzése, hangos zihálásnak tűnt. Megálltam, elvettem a kezem. Pár szirmot, hogy jól lássa, a fény felé fordulva a számba tettem, rágtam rajta párat és lenyeltem.

– Olyan íze van, mint a citromfű és kamilla keverékének – nyaltam meg a szám szélét.

– Az nem a virág íze – nyögte enyhe kéjes hanggal. Megfogta a kezemet, amiben még maradt pár szirom, majd finoman irányítva az ajkához érintette, kinyitotta a száját és élvezettel vette el az ujjaim közül a virág maradványait.

Éreztem, ahogy felforrósodik a bőröm. Látásom kiélesedett, a testem belül remegett, de nem a hidegtől. Letekintettem a vízre, ahol magamat láttam. Szürke szemeim, fehéren ragyogtak, bőröm halvány fényben úszott. Felemeltem a fejem és jobban megnézve Marcust, láttam, hogy az ő teste is haloványan fénylik. Óvatosan az arcához értem, megsimítottam. Éreztem a többnapos borosta szúrását a tenyeremen, a hegeket, amik vékony csíkot hagytak a sármos vonásain. Előredöntöttem a fejét, kikötöttem és levettem szeméről a fáslit. Zöld szeme, ragyogott a sötétben, de nem úgy, mint általában. Érzelmeket láttam bennük: öröm, bánat, keserűség vágy váltakozott a tekintetében. Egy pillanatra meg is lepett.

– Fordulj meg!

Hangom lágy volt, de utasító. Ő pedig készségesen tett eleget a szavaimnak. Megfogtam Marcus mindkét csuklóját, háta mögött összekulcsoltattam a kezét, majd a rongyos fáslival, igyekeztem minél erősebben megkötni. Miután megvoltam, a hátát cirógattam, csókoltam, masszíroztam. Figyeltem, ahogy izmai, mintha önálló éltre kelnének, miközben egyre szaporábban vette a levegőt. Magam felé fordítottam. Nem akartam kihagyni a felsőtestét elől se. Kezemet végighúztam mellkasán, majd ahogy már párszor tettem, körmeimmel olyan erősen karcoltam végig fekete testét, hogy kiserkent a vére. Felnyögött, de nem fájdalom volt a hangjában. Lehajolt, megakart csókolni, de a szájára tettem a mutatóujjamat és megálljt parancsoltam neki.

– Térdelj le! – adtam ki az újabb utasítást.

Marcus pedig szófogadóan tette, amit mondtam. Figyeltem és vágytam minden mozdulatát. Kívántam, élveztem ahogy hagyta, hogy irányítsak. Én lehettem az, aki felfedezi őt. Végigsimítottam az arcát, lehajoltam és megcsókoltam, de nem voltam gyengéd. Követeltem a nyelvét, haraptam az ajkát, csókoltam a száját, majd fülét, nyakát és végigkövettem a szirmok vonalát. Hangos zihálása megrészegített. Szívének gyors dobbanásait élvezettel hallgattam. Az erek kidagadtak a karján. Próbálta visszafogni magát, hogy ne tépje el a kötést a kezén. Élveztem a szenvedését, a vágyát.

Felhúztam térdelő helyzetéből - amiben ugyancsak készségesen segített, mert megmozdítani se tudtam volna -, leültettem a kis medence, víz alatti kiálló szélére. Kényelmetlen lehetett összekötött kézzel ülnie, de nem foglalkoztam vele. Csókoltam őt, néha beleharapva az alsó ajkába játékosan. Lenyúltam a víz alá, belemarkoltam a combjába, oldalába, végigsimítottam a hasán, hogy aztán rámarkoljak Marcusra.

* * *

Belenyögött a lány szájába, mikor megérezte maga körül az erős szorítását. Alina nem lassított, nem húzta az időt. Marcus pedig nem bírta már. Érezte ahogy a fásli egyre kevésbé feszül a csuklóján, majd elszakadt.

Megfogta Alina kezét és megállította. Felállt, majd hátrébb tolta. Fogta az egyik lábát, felemelte és felrakta a medence szélére. A lány csak állt és mosolygott, derű és mély szenvedély áradt a pillantásából. Egy pillanatra meg is lepődött. Sose gondolta, hogy végül egyszer majd így néz rá, és valóban akarja majd annyira, mint ahogy tekintetében izzik a vágy iránta. Marcus letérdelt elé, hogy csókokkal borítsa be a combjait. Nem időzött sokat egy helyen. Minden porcikáját megakarta ismerni, megakarta érinteni. Belemarkolt a fenekébe, majd elmerült a lány lábai között. Hallgatta Alina halk sóhajait és hangos nyögéseit, melyek minden alkalommal jobban felcsigázták. Nyelvét néha körkörösen mozgatta, néha erősen és határozottan érintette.

A kis barlangot átjárta a szellő. Egyre erősebb és forróbb lett a levegő, ahogy a lány energiái kitódultak testéből. Nem bírta kontrollálni magát. Volt benne egy mély sötétség, ami mintha Marcus lelkét is megérintette volna, de nem tudott arra koncentrálni. Csak egy rövid pillanatra érezte meg és borzongott bele. Jobban érdekelte, hogy végre megkaphatta a lányt, mint bármi más.

Érezte az ízét. Élvezte és többet akart belőle. Alina egyre szaporábban lélegzett, testén remegés futott végig, majd egy halk, de apró sikoly hagyta el az ajkát, ahogy elérte a gyönyör. A szél egy pillanatra, mintha megfagyott volna a levegőben. Látni lehetett az áramlatokat, a szürke vonalait majd mintha ott se lett volna, eltűnt.

Marcus nem állt meg. Nem hagyta nyugodni a még szaporán lélegző lányt. Leült és magához húzta. Átölelte, csókolta a melleit, puszilta a hasát, simogatta a fenekét.

* * *

A testem már nem, de belül még mindig remegtem. Alig kaptam levegőt és úgy kalapált a szívem a mellkasomban, hogy azt hittem egyszer csak kiugrik a helyéről. Rátámaszkodtam a vállára, megemelkedtem, majd lassan az ölébe ültem, hogy magamba fogadhassam őt teljes egészében. Torkát morgásszerű hang hagyta el. Rászorított a derekamra és mozgatni kezdett, de megállítottam a mozdulatot.

Ráfogtam a nyakára, miközben elmerültem ajkai édes ízében. Úgy dobogott a szíve, hogy hüvelykujjamnál éreztem minden lüktetését. Bár nem fedtem le teljes tenyérrel, de kényelmesen rátudtam szorítani. Figyeltem őt ahogy szinte extázisba esett az élménytől. Szemeit lehunyta, már csak testének ritmusára és az én mozgásomra koncentrált.

Ringattam a csípőmet. Fel-le, előre és hátra. Hol gyorsan, hol lassabban, majd megálltam pár pillanatra és ezt folytattam, miközben egyre szorosabban fogtam Marcus torkára. Nem bírta túl sokáig, de nem is akartam elhúzni a kéjt. Megfeszült a teste, hogy aztán a forró lüktetését érezhessem magamban, én pedig egészen addig mozogtam, míg teljesen el nem ernyedt. Elengedtem, ráborultam a vállára és együtt pihegtünk. Élveztük az együtt töltött idő minden izgalmát és fájdalmát.

Talán órák is eltelhettek a csendben, mire eltoltam magam tőle és lekászálódtam az öléből. A víz, még mindig kellemes meleg volt.

– Nem gondoltam, hogy ilyen is tudsz lenni – simított végig a hátamon, miközben mostuk le magunkról a szex minden pillanatát.

– Sok mindent nem tudsz még rólam Marcus. Hiába tűnik úgy, hogy ismersz – ingattam a fejem – de nem is kell mindig mindent tudnunk, nem? – kérdeztem a vállam fölött rápillantva.

– Ha van ilyesmi a tarsolyodban még, akkor arról azt hiszem nem, nem akarok tudni. Jobban szeretem ezzel kapcsolatban a meglepetéseket.

Megfogta a hajam, felcsavarta a csuklójára a végét és magához rántott, hogy belecsókoljon a nyakamba. Nem lepett meg, de kellemes bizsergés futott tőle végig a testemen. Óvatosan kihúztam a hajam a szorításából. Magamhoz vettem a kis tasakot, kivettem belőle a fogkefét és a tusfürdőt. Megpróbáltam rendbe szedni mindenemet. A fejem enyhén kótyagos volt a csodás élménytől. Sok gondolat kavargott bennem és kellett jó pár perc, hogy megtudjak szólalni anélkül, hogy valami nyálas, kislányos szerelmi szöveget nyögtem volna ki.

– Marcus, ne’ akarok veled ’átszadozni.

– Ne haragudj, de nem tudlak komolyan venni így, hogy hab folyik ki a szádból és fogkefe lóg benne – locsolt egy adag vizet nevetve az arcomba.

– Jó’ van má’! – köptem a földre egy adag habot, kimostam a számat és újra felé fordultam. – Marcus…

– Lina, nem kell mondanod semmit – emelte fel a kezét, így belémfolytotta a szót. – Tudom, hogy mit vársz tőlem és azt is tudod, hogy én mit szeretnék tőled. Ha beleegyezel, hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. Szeretnék veled lenni, de nem akarlak semmire se kényszeríteni – mondta miközben a szemembe nézett. Olyan komoly volt a testtartása, hogy úgy éreztem, talán tényleg hihetnék neki, ha más nem, az érzéseivel kapcsolatban.

– Marcus... – vettem egy mély levegőt, mielőtt folytattam volna. – Tudod, hogy ez nehéz nekem. Szeretlek, de nem vagyok biztos a szerelemben irántad. Én is veled akarok lenni, még ha csak testi vágy is az egész. Érezni akarlak mindennap. Szeretném átszeretkezni veled az éjszakákat. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy képes lennék kapcsolatra, hisz évek óta együtt vagyunk.

Nagy levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna a szavakat.
– Ha sikerül a Kötődésem, akkor hívj el randizni komolyan és meglátjuk. Ha nem sikerül, akkor úgyis mindegy lesz – mondtam kissé nyersen, bár a randevú részét, tényleg komolyan gondoltam. Sose tudhatjuk meg, ha nem próbáljuk, ezt Jaredtől tanultam.

* * *

Marcus szíve hevesen vert. Örült a lány kijelentésének, még akkor is, ha úgy gondolta ez volt az utolsó éjszakája a halála előtt. A férfi tudta, hogy nem fog meghalni. Érezte elégszer Alina erejét. Ismerte a kitartását és biztos volt benne, nem fogja olyan könnyen adni magát.

Figyelte a lány minden mozdulatát. Ahogy finoman lemosta magáról a tusfürdő nyomait. Ahogy haját átdörzsölte azzal az olajjal, amit neki készített. Élvezte a látványt. Alina olyan kéjesen és érzékien simította végig magát, hogy önkéntelenül is hozzáért a férfihez többször is. Minden érintésbe beleborzongott, de hagyta, hogy megmosakodjon. Pedig újra és újra akarta őt. Nem tudott vele betelni.

Marcus tisztába volt azzal, hogy miért adta magát most oda neki. Nem érezte feleslegesnek a döntését. Nem gondolta, hogy szánalomból tette volna. Minden ízben vágyódást és sóvárgást kapott, pont ahogy ő maga is érzett. Alina összeszedte maga után a dolgokat mikor úgy tűnt elkészült és felé fordult.

– Visszamegyek, te is jössz? – kérdezte mosolyogva ahogy hosszú, fekete hajába túrt, majd egy tincset elsimított a füle mögé.

– Mindjárt megyek utánad.

Miután a lány egy csobbanás kíséretében eltűnt a barlangból, Marcus körbenézett. Figyelte a fehér virágokat, melyek már csak halvány erővel világították meg a területet. Nem akarta önmagának se beismerni, de tudta, hogy már nem várhat sokáig.

Összecsomagolta a kis lila zsákot. Felemelte a kezét és végighúzta tenyerét a virágok által kibocsátott spórákon. Elporlasztotta a növényeket, majd Alina utána indult.

* * *

Már nem fáztam. A vizet és az időt se találtam hidegnek. Testemben tombolt a vágy, forrt a vérem. Felmelegített a kielégülés egy időre. Zakatolt a szívem. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy jól döntöttem. Vágyaim mégis sokkal erősebbek voltak annál, hogy kétségbeessek a cselekedeteimtől. Nem tudtam és nem is akartam visszafordítani az időt. Ami történt, megtörtént. Marcus pontosan olyan jó szerető volt, mint amilyennek mindig láttam, ha összekapcsolódtam vele. Bár zavart a gondolat, de egy szót se szólhattam, hisz semmi közünk nem volt egymáshoz. Azzal feküdt le, akivel akart, csak a mozi nem mindig azt mutatta, amit szerettem volna. Nem számított mit tettem, hisz tudtam, hogy másnap kimondják a halálos ítéletemet. Nem állt szándékomban börtönben rohadni. Inkább vesszek oda!

Visszaértem Marcus sátrába, felvettem az ágyra terített inget. Mindig mentolos illata volt a ruháinak, némi dohos mellékszaggal keveredve. Nem volt hajlandó hallgatni rám, hogy nem ártana kiszellőztetnie a ládát és a benne lévő anyagokat, amiket azóta ott tartott, hogy megérkeztünk. Álltam egy helyben és azon gondolkodtam, hogy ha átmennék a saját szállásomra, vajon mennyire aludnék jól, mikor a hátam mögé lépett és átkarolta a derekam.

– Nyugodtan menj, ha úgy gondolod.

Elengedett és a háta mögött, a sátor vasrúdjának dőlt. Onnan figyelt engem, kezében pedig a már elengedhetetlen fásli lógott.

– Éppen ezen gondolkodtam, de már nem megyek! Hideg van és nálad melegebb az idő mindig – hazudtam szemrebbenés nélkül. Tudtam jól, hogy nem hisz nekem, de egy rövid gondolat múlva, akkor se indultam volna meg, ha elküld.

Ráfogtam a karjára, közelebb húztam és egészen az ágyig sétáltam vele, hogy aztán eldőljek és magammal rántsam őt is. Nem szólt egy szót se, én pedig hálát adtam neki magamban, mert nem kezdett bele, valami újabb romantikus szónoklásba. Elhelyezkedtem a belső oldalon, Marcus pedig kifele nézve az oldalára feküdt. A hátához simultam, mint régebben is. Nem telt el sok idő és elnyomott az álom.

°∘●○〇◯〇○●∘°