Kötődés - a lelkek titka 15. fejezet

– Baszki! – ugrottam fel a helyemről. Elmúlt a hányingerem, a szédülésem. Hirtelen semmi bajom nem volt csak a nevet mondogattam magamban egyre gyorsabban.

Járkálni kezdtem. A halántékomat masszíroztam. Nem akartam elhinni a történteket.

– Baszki! Baszki! Baszki! – mantráztam egyre hangosabban magamban, majd Novához léptem és kitéptem kezéből a félig elszívott cigarettát. Nagy és értetlen szemeket meresztett rám, de nem foglalkoztam vele. Mélyeket slukkoltam a cigiből, bent tartottam, hogy minél hamarabb hasson a binnsa virágának bódító füstje. Ahogy nyugodtam meg, egyre inkább azon morfondíroztam, hogy elegem van, lelépek. Már nyúltam az ajtó kilincséhez, de Nikolas megállított. Amint hozzámért, apró kisülések futottak végig a karomon és égetett meg a tenyere, ott, ahol megérintett. Végigbizsergett a bőröm. Szívesen taszítottam volna el magamtól a kezét, de valahol élveztem az érintése nyomán keletkezett hatásokat.

– Alina, kérlek várj! – kapta el a kezét, de végül csak a hátamra simította a tenyerét. Ruhán keresztül, már nem jelentkezett az érzés.

– Egyet árulj el nekem – kezdtem idegesen, majd megkapaszkodtam Nikolas kabátjába, hogy közelebb húzhassam magamhoz –, te az ő fia vagy? – Bár a választ már tudtam, de muszáj volt, hogy megerősítést kapjak tőle.

Ahogy közel hajolt hozzám, megtöltötte orromat a szantálfa bódítóan édes illata, ami keveredett egy csipet mentollal. Nagyon ismerősen és nyugtatóan hatott rám az aroma és a szívem is hevesebben vert tőle. Beleakartam burkolni magam, de rá kellett jönnöm, hogy nem onnan és attól származik, akitől szerettem volna. Bármennyire is úgy látszott, hogy már sose lesz alkalmam rendbe hozni a dolgokat, megváltoztak az érzéseim.

– Igen, Marcus Warren Crow az apám – hajtotta le a fejét. Teste remegni kezdett, hangjában mérhetetlen dühöt és csalódottságot hallottam. A kis szoba plafonja parázslani kezdett, majd lassan, mintha lángba akart volna borulni az egész helység, úgy emelkedett a hőmérséklet.

– Idefigyelj Niko, ha felmered gyújtani az irodámat, esküszöm, hogy kibelezlek! – ragadta meg Nova az előttem álló férfi karját, majd taszított rajta egyet. El kellett engednem, hogy ne vigyen magával engem is a lendület.

A háttérben, még mindig az asztal előtt, a földön ülő Viktorra néztem. Gúnyos félmosoly terült el az arcán, amit nem tudtam hova tenni. Mintha élvezte volna a látványt és az egész helyzetet. Hanyagul legyintett felém, majd felállt és Nikolashoz lépett.

– Figyelj testvér, lépjünk le, a többit elintézi ez a vén boszorka majd – bökött fejével Nova felé, aki kidüllesztette mellét, felszívta magát. Végül lendítette két kezét és a fiúk arcán, hatalmasat csattantak a tenyerei.

– Először is. Ti ketten, nem mentek sehova! Van egy kis megbeszélnivalónk! – mutatott a két fiúra Nova, majd az idegenhez fordult. – Te pedig, kísérd fel Alinát és keressetek neki egy szobát, lehetőleg a VIP részlegen. A többiben most tömegnyomor van – intett a fejével, hogy induljunk.

Nem akartam menni. Mindent tudni és érteni. Csak ez lebegett előttem. Lecövekeltem az ajtótól nem messze és határozottan néztem egyik férfiról a másikra.Vándorom kinyitotta az ajtót, de mivel nem mozdultam, mellém lépett. Egyetlen határozott mozdulattal kapott fel a vállára és cipelt ki a helységből. Rúgtam, püföltem a hátát. Megpróbáltam lefeszíteni fejéről a csuklyát, de mintha betonból lett volna. Semmit se tehettem ellene. Miután becsukta az ajtót, letett a földre, hogy leültem és a falnak szorított a mellkasomnál tartva.

– Viselkedj Alina, különben nem lesz jó vége a makacsságodnak. Most elviszlek a szobádba és nyugton fogsz maradni – mondta halkan ahogy a fülemhez hajolt. A hangjától megremegtem. Éles és fenyegető volt. Azután, hogy egy kést szúrt a hasamba, nem mertem ellent mondani neki, csak dühösen néztem, remélhetőleg a szemébe, még ha én nem is láttam. Nagyot nyeltem, majd nem túl határozottan bólintottam. Megértettem, de közben még se. Nem fért a fejembe, hogy miért nem maradhattam én is és tudhattam meg mindent. Kezdett egyre jobban fájni a fejem.

Elhúzódott tőlem, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Kissé hezitálva, de végül elfogadtam a segítő kezet. Amint felálltam, megráztam magam. Pár pillanatig csak csendben meredtem magam elé és dolgoztam fel a dolgokat, de vándorom megunta és taszított rajtam egyet. Mikor úgy tűnt tényleg elindultunk, hirtelen rázkódott meg a föld a talpunk alatt. Még a betonfalak halk roppanását is hallani lehetett a csendben. Nem messze a csukott ajtón keresztül, Nova kiabálása ütötte meg a fülemet:

– A kurva életbe! Miért nem tudtatok várni még pár száz évet, ti mocskos kis férgek! – ordította torkaszakadtából. Szívesen nyitottam volna be az irodába, de csuklyás barátom megragadott és elhúzott. A fiúk hangja csak elhaló suttogás lett, majd néma csend kísért tovább minket.

Visszamentünk a tánctérre, majd a kis bárpult másik oldalán lévő ajtón távoztunk egy újabb folyosóra. Megálltam volna egy koktélra vagy egy felesre, mert annyi információ volt a fejemben, hogy úgy éreztem hamarosan szétesek. De hiába torpantam meg, vándorom nekem ütközött, majd tovább tolt. Én pedig csalódottan folytattam az utam, bár nem tudtam merre tartok. Egy igen sejtelmesen vörösbe burkolt, sötét folyosóra értünk, ahol pár méterenként, hol zárt, hol pedig nyitott ajtók fogadtak. Minden bejárat mögött, különleges szobák és berendezések foglaltak helyet. Alig bírtam ki, bámészkodás nélkül. Csak annyira futotta a pillantásomból, hogy sok helyen, kerek ágyak foglaltak helyet a szoba közepén, míg körülötte a fal, telis-tele volt tükrökkel. Illetve néhány hatalmas fekete bőrönd pihent az ágyak előtti szőnyegeken.

– Ez mégis milyen hely? – kérdeztem hátrafordulva kísérőmtől.

– Megtudod. Hidd el, tetszeni fog – suttogta. Többet pedig nem volt hajlandó beszélni.

Egymást követték a folyosók. Különböző színekben világítottak a fények és kezdtem úgy érezni, hogy minden színnek, jelentése lehet, mert ahol vörös lámpák égtek, ott a szobákban is az adott fény színezte meg a teret. Két alkalommal is egy vékony, kovácsoltvas csigalépcsőn másztunk fel, ami olyan meredeknek tűnt, hogy majdhogynem tériszonyom lett tőle.

Felértünk egy olyan átjáróhoz, ahol már csak elvétve voltak ajtók, azok kilincsein pedig nyakkendő, női fehérneműk és egyéb érdekes ruhanemű és anyag lógott. Akadt olyan is, amiről nem is akartam volna tudni micsoda inkább. Előreszegve a fejemet sétáltam és próbáltam nem figyelni a folyosóra szűrődő hangokra és kéjes nyögésekre. A folyosó végén, egy hatalmas, vörös, kétszárnyú ajtó fogadott.

– Ennél pénzesebb szoba nem létezik ezen a helyen, szerintem jó lesz. Legalább messze van mindentől és a szobához tartozó ellátás több, mint ötcsillagos – morogta vándorom. Lehajolt és a lábtörlőt felemelve, elővett egy kulcsot, majd kinyitotta az ajtót és előre engedve engem, besétáltunk.

Az egész lakosztály, egy terem volt. Balra tőlem, vörös-fekete konyhapult, hűtő és egyéb felszerelés fogadott. Egy kisebb, kerek asztal és két szék tűnt az ebédlőnek mellette. Lábunk alatt, éjfekete márványpadló fénylett, aminek erezete, enyhén ezüstösen csillogott. Velünk szemben, faltól-falig érő ablak és egy kisebb erkélyre nyíló ajtó helyezkedett el, amit bordó selyemfüggöny takart. Jobbra, egy legalább hat, talán nyolc személynek is elegendően nagy franciaágy pihent, ami mahagóni fából és vas fejtámlából állt. Karmazsin színű selyem ágyneművel volt letakarva. Mellette pár lépésre jobbra pedig, egy aranylábakon álló méretes kád pihent egy emelvényen, amire pár fokos lépcső vezetett fel. Afelett aranyszegélyű, négyszögletes zuhanyrózsa lógott. A kád mögötti falon, végig egy nagyon sötét, mahagóni szekrénysor sorakozott. Az ágy belső oldalánál balra, egy ajtó állt nyitva, bent egy méretes gardrób szoba tárult elém, mindenféle ruhával. Köztük nagy mennyiségben jelmezekkel, tűsarkú cipőkkel, bakancsokkal és egyéb kiegészítővel. Abból nyílt egy egyszerű, kisebb fürdőszoba, vécével, mosdóval és egy masszázskabinos zuhanyzóval. Az egész helység közepén pedig, a bejárati ajtóval szemben, egy vörös-rácsos ketrec várakozott, körülötte két nagy, fekete bőrönd pihent.

– Ez aztán a VIP szoba, azt hiszem nem kérdezem meg többet, hogy milyen helyet vezet Nova – kuncogtam halkan, majd leültem a bőröndök mellé a finom puha, fehér szőnyegre, ami tökéletes kontrasztot alkotott a sötét berendezéssel.

– Majd megkérek pár srácot, hogy vigyék ki a játékszereket. Csak útban lennének – tolta arrébb vándorom az egyik koffert a lábával.

Másfajta stratégiára kellett váltanom, ha valamit kiakartam belőle szedni. Sejtelmes félmosolyt csaltam az arcomra, majd felnéztem rá, olyan vággyal, amivel a kiéhezett nők szoktak a favágó inges, kigyúrt férfiakra. Végighúztam lágyan a szőrmés szőnyegen a kezem, de szememet nem vettem le róla.

– Viccelsz? Kitudja, talán még hasznát vehetem a berendezésnek. Ki is próbálhatnád velem néhány darabját – kacsintottam rá és bár zavart, hogy nem láthatom az arcát, de vigyorogni kezdtem mikor elfordult tőlem és inkább a konyhapult, hibátlan márványlapját vizsgálgatta. Egy rövid pillanatra lemerevedett a teste és halk sóhajt hallottam a szájából elszállni, de nem szólt hozzám, pedig én nagyon próbálkoztam csábítónak tűnni.

Felálltam és mellé sétáltam. Lerúgtam magamról a már hosszú ideje vizes tornacipőt. Úgy hajoltam le érte, hogy meglökjem a kezét, majd az ajtóhoz sétáltam és letettem szépen a bejárat mellé. Nagyon igyekeztem kecsesen és fesztelenül mozogni. Csak félszemmel figyeltem, de úgy tűnt, elértem a hatást. Óvatosan fordította felém a fejét. mintha minden mozdulatomat követte volna a tekintetével. Lassan haladtam a vizes részleg felé, miközben megváltam a ruháimtól, ami úgy tapadt rám, hogy azon gondolkoztam, inkább levágom magamról. Nem voltam egy szégyellős fajta, már megszoktam és jól is jött ebben az esetben. A klánoknál a legtöbb hely koedukált volt, így meg kellett szoknunk, hogy bár együtt fürdött a férfi és a nő, de valamelyest elválasztva egymástól. Kint a tónál viszont semmi se választott szét minket, de az évek és a rutin, mindenkit arra sarkalt, hogy egyfajta láthatatlan fallal kettéosszuk a nemek között a tavat, ha többen lennénk. Próbáltak arra tanítani, hogy teljesen mindegy a nemünk, a bőrszínünk, mindannyian egyenlők vagyunk.

A levetett holmimat az ágy elé tettem a földre. Furcsa is volt, hogy már nem tapad a testemhez semmi, de legalább nem fáztam annyira. Amit észre se vettem csak mikor végigsimított az anyag a hátamon ahogy kibújtam belőle. Odasétáltam a kádhoz, miközben a vállam fölött csuklyásomat figyeltem. Megnyitottam a csapot, beállítottam a hőmérsékletet és a víz alá álltam. A vándor meg se szólalt egy jó ideig, csak mikor már a zuhany alatt voltam és a testemet simítottam végig, elkenve magamon a habot.

– Te meg mi a francot csinálsz? – kérdezte közelebb lépve hozzám. Nem volt vádló vagy dühös, egyszerűen csak fáradtnak tűnt. Lerogyott az ágyra és vállának tartásából is látszott, hogy kimerült, és talán az idegességtől rángott meg néha-néha a teste. Egy pillanatra elszontyolodtam. Szerettem volna megköszönni valahogy a segítségét, amiben még nem voltam olyan biztos, hogy tényleg jó ötlet volt. De valahogy még is megmelengette a szívem. Vigyázott rám és megpróbált melegen is tartani. Mondani akartam, bármit, még se jöttek a szavak.

– Köszönöm, hogy elhoztál ide – nyögtem ki végül nagy nehezen. Alig talált meg a hangomat. Még így is úgy hangzott, mintha a fogamat húzták volna, pedig nem szántam rossz hangvételűnek a dolgot.

– Nem önszántamból, de nem kell köszönnöd – emelte fel a fejét, mintha tekintetével az enyémet kereste volna, de a sötétség, ami a csuklya alatt volt, nem igen adott lehetőséget arra, hogy lássam a talán csodás szempárját. Egy pillanat alatt öntött el a harag, de igyekeztem mély levegőket venni. Még, hogy nem önszántából? Akkor meg minek? Miért? Még is, mit akar tőlem Nova?

– Maradhatsz vagy távozz, de ha itt maradsz, akkor vetkőzz és állj be mellém, rohadtul kihűlhettél már te is – mondtam egy vállrándítás kíséretében a lehető legnyájasabban, ami tőle telt.

– Csábító az ajánlat – állt fel lassan. Közelebb lépett és végigsimított a kád peremén – De sajnos dolgom van még – mondta és azzal a lendülettel magamra is hagyott, hogy pisszenni se tudtam.

* * *

Marcus kopogott párszor. Miután Tom kinyitotta az ajtót, köszönés nélkül lökte arrébb a férfit és lépett a lakásba. Unalmas, hétköznapi lak, tipikus családi fészek hangulata volt. Rozoga, kissé elnyűtt kanapé és fotel. Rendetlenül széthagyott ruhák a karfákon. Barna, szakadt bőr huzatok és gyerekjátékok a földön. A bejárat mellett, lépcső vezetett felfele, amin rongyos szőnyeg takarta a már málló betonlépcsőt. A korláton díszek és fények kapaszkodtak spirálosan feltekerve. Képek lógtak a falakon, "OTTHON ÉDES OTTHON" felirat csábította a látogatókat a konyhába. A nappali tojássárga színétől pedig, szinte felfordult a gyomra. Ledobta magát a kanapéra, felrakta lábát a kis dohányzóasztalra, ügyelve rá, hogy ne lökjön le semmit.

– Tom, barátom, nem voltál napok óta a klánnál, merre jártál? – kérdezte éles hanggal.

A férfi szemei alatt, fekete karikák gyűltek. Haja zsírosan lapult a fejére. Bőre sápadt, testtartásából ítélve fáradt volt. Ruhája csapzottan lógott rajta. Kezében egy kis üveget szorongatott és nagyokat sóhajtott mikor Marcus leült.

– Belázasodott a gyerek és itthon maradtam, hogy ápoljam, míg az asszony melózik – vont vállat, de Marcus úgy érezte, nem merült ki ennyiben a férfi hogyléte.

– Tudod merre van? – tette fel a kérdést, ami miatt meglátogatta.

– Kicsoda? – kérdezett vissza a férfi meglepetten. A konyhába lépett, letette az asztalra az üveget, töltött egy-egy bögrébe kávét, majd megkínálta Marcust, aki egy bólintás kíséretében elfogadta.

– Nem voltál a Kötődésen, ha jól emlékszem. A lényeg, Alina eltűnt és úgy néz ki, hogy pióca van a dologban – zárta két tenyere közé a meleg bögrét.

– Na basszus! És most? De a Tanács, minden bizonnyal meghozta a döntését, ha te egy sporttáskával érkeztél hozzám. Szegény lány! Pedig annyira sokra vihette volna! – ült le Tom, a bögre fülét piszkálgatva az egyik fotelbe, amiből félredobott egy összegöngyölt pokrócot. Döbbenete valósnak tűnt, érezte Marcus, hogy keserűség árad a másik férfiból.

Halk lépteket hallott és a nappaliból induló kis folyosón, megjelent egy igen kócos, nagyon szőke hajú kislány. Álmosan, fáradtan. Arca kipirosodott, orra és szája sebesnek tűnt, de hatalmas zöld szemei csak úgy csillogtak. Amint észrevette Marcust, széles mosoly terült szét az arcán. Megtörülte csipás szemét és megállt, hogy szemügyre vegye a férfit.

– Szia kicsi Lola, hallottam beteg vagy! – pattant fel, letéve a bögrét az asztalra, hogy a kislányhoz lépjen. Felkapta, párszor megpörgette, amitől a kicsi nevetni kezdett.

– Marcus bácsi, hogy vagy? – kérdezte, miután megálltak. Mosolygott, kedves arca bárkinek meglágyította volna a szívét, de Marcus csak a lány apja felé fordult kissé megfeszülve.

– Tudod, keresek egy lányt és úgy gondolom, hogy apukád tudhatja merre találom. Ha pedig nem mondja el, akkor kénytelen leszek valaki olyat bántani, akit nagyon szeret. Téged, mennyire szeret apuci? – kérdezte a kislánytól, aki egy pillanatig még mosolygott, majd egyre komorabbá és félelemtől csillogóvá vált a tekintete. Nem mert megmozdulni se. Marcus érezte a gyors szívverését, hallotta a halk, kapkodó légzését.

– Könyörgöm, Marcus! – állt fel Tom védelmezőként kihúzva magát. Közelebb lépett, hogy megfogja lánya apró kezét.

– Menj drága, feküdj le, szaladj! – tette le a kislányt, majd elindította vissza a szobája felé. Lola egy kicsit még nézte a két férfit, majd lassan bólintott. Megszorította apja kezét és elindult a szobája felé.

Marcus megvárta míg elhalkulnak, végül megszűnnek a léptei és Tom felé fordult. Szemmel követhetetlen gyorsasággal mozdult, majd ragadta meg a férfi nyakát és a falhoz nyomta. Tom hörgő hangot adott ki, két kézzel próbálta meg Marcus tenyerét lefeszíteni, de esélye se volt. Őszinte rettegéssel pillantott le a nyakát szorító kéz gazdájára.

– Marcus – nyögte. Az említett, lazított a szorításon, hogy Tom megtudjon szólalni – Nem tudom hol van, azóta nem találkoztam vele, hogy ápolnom kellett. Nem keresett, én pedig nem kerestem őt! – súgta nyöszörögve. Próbált nem túl hangosan beszélni, hogy lányát ne vonzza vissza és Marcus érezte, hogy őt se szeretné még jobban magára haragítani.

– Rendben drága barátom, de ha hazudsz, akkor tudod mi lesz a vége, és vele kezdem – intett fejével a hátsó szobák felé. – Ha beállítana hozzád, akkor értesíts, tudod a számom!

Marcus elengedte a férfit, aki a földön nyekkent fájdalmasan felszisszenve. Felkapta az érkezésekor ledobott táskát a földről, majd kisétált a házból. Nem törődött Tommal többé. Biztos volt abban, hogy felkeresi őt a barna hajú, ha megjelenik nála a lány.

Komótos léptekkel indult meg a járműve felé. Gondolkozott, ki tudhat még a lányról, de csak pár ember jutott eszébe. Néhány Tanácstag jöhetett szóba és egy-két barátnak nevezhető személy, akik inkább voltak egy éjszakás numerák, mint barátok. Nem volt féltékeny, nem is tartotta volna vissza Alinát attól, hogy megismerje önmagát, de jobban örült volna annak, ha nem random személyekkel éli ki magát. Ő tőle még se akart sokáig semmit, ami bosszantotta valahol. Még is élvezte a kis macska-egér játékukat, egészen ezidáig. Nem tartotta riherongynak se, mert legalább megválogatta azokat a hirtelen jött embereket is.

Megállt a kocsi mellett, kinyitotta az ajtót és bedobta a táskáját az anyósülésre. Amint beült, beindította a motort és a következő állomás felé kanyarodott ahogy útnak indult. Próbálta érzékelni Alina mágiáját, de mintha a föld nyelte volna el. Egyszer csak megszűnt és többet nem tudta érezni őt. Kézfejére visszatért a tetoválás, amit néhány helyen, megtört az a mágia, amivel Alina kiszabadult az összekötésből. Továbbra se tudta hogyan volt rá képes. A tetoválásai voltak a legerősebb védelmi vonala. Ő pedig úgy tört át rajta, mint kés a vajon. Magában nem tudta eldönteni, hogy rettegett vagy izgatottsággal töltötte el a tudat, hogy Alina mennyire erős is lehet és nem is tud róla.

Még visszahajtott a mindig zárva feliratú kocsmához. Inni akart egyet és megbeszélni a következő lépéseket. Mikor visszaért az ajtó nyitva állt, hátul a szokásos szobában égtek a gyertyák. A pult mögött pedig, egy poharat törölgetve állt a férfi, akire szüksége volt a nehéz helyzetben. Szélesen vigyorgott. Idegesítően letörölhetetlenül terült el a képén a mosoly.

– Már vártalak testvér! – köszöntötte nyájasan a férfi.

– Jared – bólintott, majd a pulton keresztül, megragadta a kezet nyújtó férfi alkarját és magához ölelte üdvözlésképp.

– Merre jártál? – kérdezte Jared. Marcus látta, hogy idegesen összehúzza szemeit, de nem szólt.

– Meglátogattam Tomot. A kis Lola még mindig édes gyerek – nevetett fel élesen Marcus.

– De ugye nem bántottad a kicsit?

– Dehogy is! Engem Tom érdekel. Elmondott mindent, amit egyébként nem tudott. Senkinek se esett baja, de most gondolkodom, hogy kihez menjek, aki tudhat róla – dobta le magát a szokásos fotelbe letekerve a fáslit a szeméről. Jared elővett két poharat, töltött a szokásos barna folyadékból és Marcus elé tette az egyiket, majd ő is lehúzta a sajátját.

– Tudod, hogy aki tudhat bármit is, ahhoz ebben az állapotodban kevés leszel – ingatta fejét Jared.

– Ő marad utoljára. Yzarroval külön beszédem és egy elrendezetlen ügyünk is még hátra van – emelte Marcus a lábait, majd a pult előtt álló, egyik bárszékre rakta. Kényelmesen hátradőlt. – De egyelőre pihennék egyet – mondta, majd hátrahanyatlott a feje.

– Egy valaki még van, akinél megérdeklődheted Alinát – jegyezte meg a pultra könyökölve, hogy feje közelebb legyen Marcushoz. Látni akarta a meglepett pillantását, amire nem is kellett sokat várni. Úgy fordult Jared felé, hogy a nyaka is beleroppant.

– Kire gondolsz? – kérdezte sürgetően és kíváncsian. Levette lábát a székről és közelebb dőlt a pulthoz.

– Tudod, benned megbízott ugyan a maga módján, de akadt pár kérdés, amit inkább egy hozzám hasonló személytől kérdezett meg. Képzeld el. Az érzelmektől mentes énem, milyen jó titkokat tudhat meg egy kétségbeesett lánytól – vigyorgott sejtelmesen.

– Beszélj Jared vagy a véreddel fogom felmosni a padlót! – emelkedett fel, majd magasodott a férfi fölé. De a másik csak tovább szélesítette a száját és hangos hahotázásban tört ki.

– Elmondom. Egy feltétellel – hagyta abba a nevetést és emelte Marcus felé a mutatóujját, amit aztán a saját szája elé tartott.

– Mit akarsz? – kérdezte türelmetlenül az ezüst hajú. A pultra csapta saját poharát, ami megrepedt, majd széthullott és apró szilánkokra tört. Egyetlen vágás se éktelenkedett a kezén. Csak unottan söpörte a földre a darabokat és kopogott ujjával a fapulton.

– Engedj a közelébe egy alkalommal – döntötte oldalra a fejét, mint egy értetlen, kíváncsi kiskutya. Nagyon jól tudta játszani a szerepét ha kellett, és ezzel Marcus is tisztában volt. Nem értette mit akar a férfi Alinától, de a cél szentesíti az eszközt. Nagyot sóhajtott, majd nehezen, de megszólalt:

– Legyen, de ha elhajt a picsába, akkor nem érhetsz hozzá! Ha megteszed, eltöröm az összes létező csontodat – sziszegte a fogai között, mint egy mérges kígyó. Megremegett a belsője és feszültté vált ettől a kéréstől. Ismerte már a láva vörös hajú férfit. Az ő játszmái sunyik voltak és csendesek. Sokkal veszélyesebbek, mint Marcus falakon átsétáló, harcos modora.

– A keleti klánokból van egy srác. Alinánál úgy hat évvel idősebb. Az ő ágyában kötött ki többször is, miután te kihajtottad a belét az edzéseken. Sírva rohant Mark lakásába vagy sátrába mikor a földig aláztad szerencsétlen lányt. Notramban lakik a Mertocia tér 24/c-ben. Első emelet négyes lakás. Nagyon szívesen. Ja, nem mellesleg egy kissé harcias Megkötöttje van, de nincs mitől félned, ne aggódj – legyintett kuncogva Marcus felé, hogy megadja a kezdő lökést ezzel a távozásának. De ő nem mozdult. Támaszkodott a pulton és Jaredre meredt.

– Én erről miért nem tudok? – kérdezte egy kis hezitálás után. Hangja nyugodtan csengett és mély, morgásszerűnek tűnt ahogy beszélt. Ebből lehetett tudni, mennyire is lehetett dühös. Nagyon.

– Amíg te a farkad után loholsz, mint egy rossz farkas, addig én figyelmesen és bár nagyon unottan, de végighallgatom a szép lányok bajait. Piroskának külön nagy figyelmet szenteltem – kacsintott rá. Barna szemében némi vágyat lehetett látni, míg hangja gúnytól csöpögött.

– Milyen sokra megyek néha a figyelmeddel! – csattant fel Marcus. Rácsapott a falapra, majd összeszedte a cuccait és magát. Úgy viharzott ki a kocsmából, mint egy tornádó. Feltépte a kocsi ajtaját, amit visszafelé, le kellett cserélnie, nehogy elkapják lopásért. Beindította, majd kaparó kerekekkel hajtott el Notramba, hogy felkeresse a fiú lakását.

* * *

Talán pár óra telhetett el, mikor kivágódott a bejárati ajtó és szélsebesen lépett be a két férfi rajta, igen feldúlt állapotban. Meglepetten pislogtam rájuk, de mintha észre se vettek volna.

– Melyik szoba ez? – kérdezte Viktor idegesen, miközben a hajába túrt és a konyha felé vette az irányt.

– A 135-ös, Éjjeli Hercegnő – olvastam fel halkan az ajtó belső oldalán lógó, papírfecni szövegét.

– Hova dugta az a picsa a töményet? – szitkozódott a kék szemű, miközben az összes szekrényt feltúrta. Kirámolta a fiókokat és a hűtőszekrényt is majdnem magára borította, olyan hevesen nyitotta ki.

– Vik, nyugodj már meg, egy pillanatra! Higgadj le és nézz már ide! – szólt rá Nikolas a testvérére, aki dühös pillantásokat vetett rá, de végül teljes testével felénk fordult.

Nikolas tőlem nem messze állt. Ő észrevett és kissé bárgyú tekintettel méregetett. Szégyenemben pedig nem tudtam hirtelen hova menekülni, így csak álltam a bejárati ajtó mögötti, nagy tükörrel szemben és próbáltam lazának tűnni, miközben legszívesebben elfutottam volna.

Mielőtt a két fiú betrappolt a lakosztályba, épp a különböző kosztümökkel szemeztem és próbáltam fel párat. Gondoltam mit veszíthetek vele, ha felveszem az egyiket. Életemben nem gondoltam, hogy pont akkor fognak berontani, mikor édes jelmezben illegetem magam a tükörképemnek. Rajtam is maradt az egyik nagyon keveset takaró angyal öltözet. Szárnyaim lekonyultak, kezemben a hozzájuk tartozó rögzítő drótot még nem használtam fel, hogy tökéletes legyen. Az egyszerű, unalmas helyett két apró, szárnyalakú mellbimbótapasz takart. Lábamon ugyanilyen színnel, egy platform magassarkú csillogott a rajta lévő csillámportól. A nadrág egy rövid, tejszínű, hálós sort volt, ami alatt csak egy leheletnyi, átlátszó tanga feszült. Az egész szetthez pedig egy aranyló, bekapcsolható, sárga fénnyel rendelkező, glória tartozott.

Viktor olyan gyorsan mozdult, hogy csak szemének kék villanását láttam. Egy pillanat alatt előttem termett. Testét az enyémnek döntötte, így a falnak vetettem a hátam. Jobb karjával a fejem mellett támaszkodott meg. Úgy mért végig, mintha a világ legédesebb és legszebb süteményét venné szemügyre. Éhes, vágyakozó tekintetére nyeltem egy nagyot. A szívem a torkomban dobogott.

– Mi van angyalom, talán eltévedtél? – kérdezte a fülembe lehelve a szavakat.

Bal kezével végigsimított az oldalamon. Majd végig a hasamon, egészen fel a nyakamig, miközben végighúzta ujjait a mellem között is. Érintése jeges volt, mintha egy jégkockával cirógatott volna. Beleborzongtam. Ott ahol érintett, pár másodperc múlva, vízcseppek folytak végig a bőrömön. Gondoltam, ha ő játszani akar, akkor nem maradok ki belőle.

– Csak miattad felejtettem el az iránytűmet használni – hajoltam közelebb hozzá, hogy a nyitott ingénél lévő, pőre mellkasára súgjam a szavakat.

– Szívesen megmutatom, hogy milyen az igazi mennyország – simított végig a hajamon és tekerte ujjára egy vaskos tincsemet. A szavaira nevethetnékem támadt, de elnyomtam. Belekapaszkodtam a ruhájába, hogy közelebb vonjam magamhoz.

– Miattad érdemes lenne elveszítenem a szárnyaimat is – emeltem fel a fejem, hogy szám az ő ajkaihoz legyen közel. Nem csókoltam meg, de erős késztetést éreztem rá, hogy megtegyem.

– Akármennyire is angyalnak tűnsz, egy igazi kis démon vagy – csavarta fel a csuklójára a hajam, majd kissé hátrafeszítette a fejem és a nyakamra lehelt egy apró csókot, amitől azt hittem, hogy elhagyják a lábaim a talajt.

– Neked akármi leszek – hunytam le a szemem és sejtelmes mosolyt csaltam az arcomra. Teste erősen tartotta sakkban a testemet. Amennyire játékosra akartam venni a dolgot, olyan izgatott remegés futott végig rajtam. Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni ahogy nyelve hegyét megéreztem a nyakam vonalában.

– Csak légy az enyém az éjszakára - hajolt az ajkamra, de elhúztam a fejem. Ha tovább játszottam volna, akkor a végén még levesz a lábamról. Igaz, hogy már ennyivel is teljesen felizgatta a fantáziámat, de nem tudtam mit akarnak, hogy kik ők. Nem akartam beleesni egy csapdába, pláne nem piócalelkekkel.

– Mikor voltál utoljára nővel? – kérdeztem kicsit gonoszabbul, mint szerettem volna. Hangom erős gúnyt hagyott maga után a levegőben.

– Hm, úgy százötven éve, azt hiszem – érzékien végignyalta a nyakamat, egészen a fülcimpámig. Végigszánkázott a libabőr rajtam, de sikerült felemelnem a kezeimet, hogy mellkasára téve, hátrébb tessékeljem magamtól.

– Vik, ne most kezd el basszus, szállj már le róla! – ragadta meg Nikolas a fivére vállát és hátrarántotta, Viktor majdnem elesett, de sikerült megállnia a lábán.

Halk szóváltásba kezdtek, amit csak fél füllel hallottam. A szavaikat nem is igazán értettem. Mintha számomra ismeretlen nyelven kommunikáltak volna. Az ágyhoz léptem, amíg volt néhány másodpercem és a hanyagul az ágyra dobott vékony, vörös selyemköntöst magamra terítettem. Amint az anyag érintette a bőrömet mindenhol, kellemesebb hangulatba kerültem, pláne Viktor közjátéka után.

– Na jó, elég! Nem vagyok a játékszeretek. Nem fogtok elemészteni! Nem áll szándékomban hagyni, hogy a lelkem a tiétek legyen! – odaléptem a két férfihez és mindkettő mellkasára tettem a tenyerem. Éreztem a kezem alatt, ahogy Viktor bőre fagyossá válik és szinte éget, Nikolas pedig tűzforró lett és apró csípések sora érte a kezem.

– Alina, nem fogunk bántani. Az Eredetkapcsolásig, nem is tudunk hozzád érni úgymond. Amíg nem kötöd magad az Eredetfádhoz, addig biztonságban vagy tőlünk! – Nikolas a kezét a karomra tette. Óvatosan, nehogy támadásnak vegyem, aztán leemelte a tenyeremet a mellkasáról. Végül, mindkét karom lehanyatlott a testem mellé.

– Akkor nagyon sokáig lesztek kénytelenek eltűrni, mert azt se tudom, hogy az Eredetkapcsolás, miként valósulhatna meg. A Ködfátyol kiköpött magából. Nem tudom, hogy a Kötődés hivatalosan sikerült-e egyáltalán – mondtam nyűgösen. Főként azért volt kellemetlen a hangulatom, mert a saját csapdámba sétáltam és feltüzeltem magam a kis játékkal, amit nem kellett volna. De olyan jólesett! Elsétáltam mellettük, majd a konyhapulton lévő kis üveg kancsóból, öntöttem magamnak egy bögre jó erős feketét.

– Nem is szereted így inni – közölte velem Nikolas a pultnak támaszkodva lazán. Vörös szemében aggódást véltem felfedezni, de próbáltam nem vinni érzelmeket a helyzetbe. Mégiscsak a lelkem kellett nekik, hogy mennyi ideig tudtam húzni, még kérdéses volt.

– Nem, de most olyan dolgokat akarok csinálni, amit amúgy sose vagy nagyon ritkán, mert sajnos ez miatt – mutattam a fejemre, majd a mellkasomra –, és ez miatt, már jól ismertek engem és...

– Mi löktünk ki – szakította félbe Viktor a mondandómat.

– Mit csináltatok? – kérdeztem meglepetten, de ha akart volna válaszolni se tudott volna. Úgy vágódott be a lakosztályba Nova, mint egy hurrikán.

– Fiúkáim, ha nem gond, elrabolnám kicsit a kis cicust – ragadott meg és a választ meg se várta, már húzott is ki a folyosóra.

Becsukta mögöttünk az ajtót. Gyors léptekkel haladtunk az alsóbb szintek felé. Nem tudtam megszólalni se, szinte futottam, lebegtem utána úgy sietett. Leértünk a tánctérig, de nem álltunk meg. A jobboldali hosszú - és akkor épp üres -, pult mögé húzódtunk, majd egy rejtett ajtón keresztül, beléptünk egy csendes, unalmas családi házba. Egyszerű bútorok, fakó színek, repedezett falak. Ahhoz képest, hogy milyen helyhez volt kötve, eléggé ramaty állapotban állt. Nova feltolt egy fehér lépcsősoron, majd egyből jobbra egy hálószobába értünk.

– Na, kis cicus. Mivel a rajtad lévő összes rongy mehet a kukába, amiben érkeztél és gondolom nincs egy aranytömb meg egy kis apró a köntös alatt, elviszlek vásárolni. De... – állt meg. Felém fordult és mélyen a szemembe nézett volna, ha nem kapom el a tekintetem. – Nyugi, nem foglak elbűvölni mostantól. Szóval, megyünk csajosodni kicsit. Nincs ellenvetés, nincs hiszti és egyebek. Azt veszel fel és vesszük meg, amit én mondok! Ha esetleg megtetszik valami szólj! Még a segglyukamból is arany folyik drágám! De ha valami undorító, jellemtelen ruha, akkor még el is fenekellek! Most pedig, kapjuk le ezt a köntöst, adok valamit, ami talán jó lehet. – Csilingelő hangon nevetett, amitől kirázott a jóleső hideg. Kikötötte a köntösöm övét, én pedig kaptam volna a keze után, de addigra már széttárta és meglepett tekintettel mustrált végig.

– Csak...

– Ne mondj semmit! Megértem, hogy máris játszadoznál a fiúcskákkal, de legalább ismerjétek meg egymást – szakította meg a magyarázkodásom kezdetét és felnevetett.

– Nem, én csak körbenéztem a lakosztály gardróbjában és gondoltam felpróbálok pár dolgot, nem tudom, hogy jött az ötlet, sajnálom – hajtottam le a fejem, de Nova csak nevetett, ujját az állam alá tette és felemelte a fejem. Égett az egész arcom, hol a szégyentől, hol a még bennem tomboló vágytól.

– Pedig igazán jó partik a fiúk, na de majd később. Egyébként, kellemesen döngetni való lányka vagy, még én is kipróbálnálak – nyalta meg a szája szélét kéjesen. – Szóval készülj, hogy ha tőlem függ, akkor kapsz egy jó nagy stílusváltást. Főleg azok után, hogy láttam miben érkeztél – fintorodott el a gondolattól is. Megdörzsölte a karjait, majd elmerült a hatalmas tolóajtós szekrényében.

Leültem az ágyra. Leaggattam magamról a köntös alá gyűrt szárnyaimat, és egy kicsit bőrhúzósan leszedtem a mellbimbótapaszokat. Kibújtam a platformból, ami már amúgy is nyomta a lábam. Épp húztam fel a lábaimat, hogy kényelmesen felüljek az ágyra, de már Nova dobott is az arcomba pár ruhaneműt. Egy egyszerű fekete pólót és egy két számmal nagyobb farmert, amihez végül találtunk egy övet is.

– Ne haragudj cicám, ezek még talán abból az időből származnak, mikor hetvenedjére jártam ki a középsulit, régóta porosodnak a szekrény alján, de most hirtelen jó lesz. A boltból, már úgyis egy teljesen új Alina Dawn fog kitipegni. – fordult felém széles mosollyal és izgatott csillogással a szemében.

Nem fogtam fel minden szavát, amit azután mondott, hogy hozzám vágta a ruhákat, mert elkezdtem öltözni. Ő pedig már a kis ház bejáratától kiabált, hogy igyekezzek, de addig is hallottam ahogy duruzsol. Gondoltam magában is biztosan jól elbeszélget. Magamra kaptam mindent és szaladtam Novához, aki egy pár papucsot tartott a kezében. Mivel egyéb nem volt a méretemben, teljesen megfelelt arra a kis kocsiútra, amire készültünk. Felvettem és már zártuk is be az ajtót magunk mögött. Körbe se tudtam igazán nézni. Megállt egy fekete, igen drága autó a ház előtt. Nova belökött az ülésre és pár perc múlva már a városban furikáztunk, ki tudja merre.

°∘●○〇◯〇○●∘°