– Nova – fordultam felé. Az autó kényelmes volt és tele luxus holmival, amiből egy csomó mindent azt se tudtam micsoda. – Miért vagy velem ilyen kedves? Mármint, nem gond. Sőt! Örülök neki. Csak nem is ismersz. Erre külön lakosztályt kapok. Most meg vásárolni viszel. Miért? – kérdeztem óvatosan. Még nem tudtam hogyan közeledjek hozzá anélkül, hogy lekapná a fejemet a helyéről.
– Mikor jöttetek hozzám, nem mondta az a faszkalap, hogy ki vagyok? – kérdezte, miközben előhalászott egy szál cigit a melltartójába nyúlva.
– Csak annyit, hogy Novához megyünk. Mást nem kötött az orromra – mondtam kissé morogva. Szóval el kellett volna mondania. Ezért még tuti elpicsázom futott át a fejemen. Nova úgy nézett rám, mintha olvasott volna a gondolataimban. Elnevette magát, a tenyerét a szája elé téve, majd leengedte és folytatta:
– A nevem Nova Blake. Említettem, hogy Tanácstag voltam. Hát képzeld, kurvára nem voltunk azokkal a vén faszokkal egy síkon! Megelégeltem a baromságaikat és megrendeztem a saját halálom. Immár négyszáz éve a klánoktól távol élek, csendben és biztonságban. Felépítettem az idő alatt, nagyon sok mindent. Sokaknak segítettem, és hidd el kis cicám, rohadt sokat szenvedtem azért, hogy most az legyek, aki vagyok. Természetesen tudnak rólam a klánok, de valahogy, mintha már leszarnák a fejem. Hogy miért vagyok veled ilyen? Megnyugodhatsz, nem a személyednek szól. Nem akarlak elcsábítani vagy ilyesmi. A bár, amin keresztül bejöttetek az irodámba és a többi emelet, a Madame nevezetű klubomhoz tartozik. Amit immár harminckét éve üzemeltetek. Később pedig, ha felkészültél, akkor az alagsorba is bevezetlek. De oda, én leszek a kísérőd! Van a klubnak egy igen fontos része, amit jobb, ha később mondok el. Nem lesz se halálos, se fájdalmas. Cserébe annyi faszt kaphatsz, amennyit nem szégyellsz élvezni! – húzott magához, majd egy nagy, cuppanós puszit nyomott az arcomra. Kézfejével próbálta meg ledörzsölni a rúzst, ami nyomott hagyhatott rajtam.
– A halálod, hogy sikerült eltitkolnod? Hisz a temetést a klánok maguk között rendezik – kérdeztem kíváncsian. Kezdtem úgy érezni, Nova nagyon nagy hatást fog rám gyakorolni, ha valóban olyan, mint amilyennek eddig mutatta magát.
– Van az a tűz, ami már nem hagy nyomot – emelte fel a kezét. Tenyerében megjelent egy kisebb tűzcsóva, majd lassan elfolyt, és úgy parázslott a bőre közepén, mintha valódi láva lenne. Talán az is volt.
– És... – vettem egy mély levegőt –, ha tudnak róla, hogy hogy élsz még? Miért nem zártak be? – kérdeztem a lehető leghiggadtabban és kedvesebben, amennyire tőlem telt.
– Ah, hát úgy, hogy nagyon sok esetben az erőnk a korunkkal növekszik. A legtöbben félnek tőlem. De mivel nem okozok bajt és nem szólok bele a klánok életébe, szemet hunynak a létezésem fölött. Már aki tudja, hogy életben vagyok. Akik tudták, azok közül jó páran már a földben rohadnak egy ideje – kacagott fel csilingelő hangon, amiben erősen hallottam egy kis őrületet és harcias visszhangot is.
Nem mertem kérdezni egyebet, pedig rengeteget tudtam volna. Inkább csak a kezemet nyújtottam a cigarettáért. Átnyújtotta és a maradék időben, csendben ültünk egymás mellett, amíg egy kis pittyegő hangon meg nem szólalt Nova telefonja. A klubbal kapcsolatos dolgokat kezdte intézni. Nem akartam zavarni, bár érdekes beszélgetéseket folytatott le. Igaz a legtöbb dologról fogalmam se volt. Én a várost figyeltem, ahogy ment le a Nap és Notram azon környéke vörösbe fordult ahol jártunk.
Az utcalányok kiléptek a fényre. Melleiket megigazították, rúzsukat felfrissítették és a lehető legkívánatosabb pózt vették fel a lámpafényben. Falnak dőlve várták, hogy az autók lelassítsanak, majd megvegyék őket, ki tudja mennyi időre. Nem csak nők, hanem férfiak is várakoztak. Szoros bőrnadrágban, félig nyitott ingben vagy anélkül, hogy kidolgozott testük minél jobban látható legyen a hölgyek számára. A legtöbb bolt erotikát, erotikus dolgokat árult. Különböző játékszereket, jelmezeket. Fém, fa és egyéb anyagból készült ketreceket és sok olyan más felszerelést, amiről nem tudtam, és nem is akartam tudni, hogy micsoda. Lassan haladtunk. A városban beállt a dugó. Pont a legforgalmasabb úton mentünk, így csak csigalépésben sodródtunk az árral tovább.
Már félig elbóbiskoltam, mikor megálltunk. Nova óvatosan megsimította a vállam, hogy magamhoz térjek.
– Kis cicus, megjöttünk – szólalt meg a fülem mellett halkan. Maga felé fordította a fejem ahogy az állam alá nyúlt. Én csak nagyokat pislogva próbálta felvenni vele a szemkontaktust, de folyton elmosódott. Álmos voltam és kellemesen meleg volt a kocsiban.
– Bocsánat, elbóbiskoltam – néztem rá végül ahogy próbáltam erőltetve nyitva tartani a szemem. Nagy nehezen elhúztam a fejem és megdörzsöltem az arcom.
– Semmi baj cicám, örülök, hogy kényelmesnek ítélted meg a kedvenc kocsimat. Gyere játszani – mosolygott rám egy ragadozó tekintetével. Hamar kipattant a szemem a kijelentésére és ültem fel egyenesbe. Rossz érzés kerített hatalmába ahogy megláttam őt. Az érzés, ami keresztülfutott rajtam a pillantásától, csak rontott a helyzeten.
Megráztam magam és követtem ahogy kiszállt a kocsiból. Egyszerű, beton épület tárult a szemem elé. Semmilyen tábla, fecni, logó nem hirdette, mit lehet venni vagy kapni odabent. Kissé gyanakvóan követtem a narancsszínű fejet, ami szűk lépcsősoron vonszolt magával lefele. Leértünk, de mielőtt benyitott volna az ajtón - ami elzárta a további lehetőségeinket a bejutásra -, felém fordult, ujját a számra tette.
– Alina. Szeretnélek megkérni, hogy az itt megtett látogatásunkat, ne említsd senkinek. Odabent csak akkor beszélj, ha engedélyt adok rá. Kérned pedig a csuklóm megérintésével teheted. Bármi, amit itt látsz, azt amint kijöttünk felejtsd el. Ha pedig mégis érdekel, akkor azt jelezd felém. Ügyes cicus vagy, biztos megértesz – simította végig körmével az arcom, de épphogy csak megérintett. Megborzongtam. Egy pillanatra nem tudtam eldönteni, hogy jóleső érzés volt vagy a félelem futott végig bennem.
– Nova, ha ennyire titkos ez a hely, akkor miért hoztál ide? – kérdeztem szúrós szemmel. Nem értettem minek kellett olyan helyre cipelnie, amit egyébként titokban akart tartani. Nem voltam egy köpős fajta, de valahogy nem fért a fejembe.
– Magam sem tudom. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy te sokkal nyitottabb vagy, mint a lányok zöme, akikkel találkoztam az elmúlt ötven év alatt – vont vállat, de szemében határozottság volt. Lenyomta a kilincset és benyitott az ajtón.
Lágy dallam szólt a háttérben. Valami könnyű zene zongorával, hegedűvel. Az egész terem falai lepucolt téglából álltak. A padló, valami egyszerűbb füstös hatású, fekete csempe volt. Velem szemben, hatalmas mennyiségű vállfás polc terült el végig a fal mentén. Különböző anyagok lógtak felakasztva rajtuk. Bőr ruhák, selyem köntösök, jelmezek és más anyagból készült viselhetőnek tűnő öltözékek. Balra egy trónszerű fotel volt, ami előtt puha, hosszú szőrmés, vörös szőnyeg hevert. Rajta három lány térdelt, nagyon keveset takaró ruhákban. Nyakukban nyakörv feszült, amihez egy-egy vékony lánc tartozott. A béklyók végeit egy férfi tartotta, aki a trón mellett állt. Lehajtott fejjel, egyenes tartással és úgy nézett fel Novára mikor beléptünk, mintha megérkezett volna az istennője. Testére bőr hevederek tapadtak, lábát hosszú csizma takarta. Csuklóin fémes csillogású karperecet viselt. Orrát, száját egy bohóc mosolyú, latex maszk fedte. Kidolgozott izmai és magas mérete ijesztően hatott. Mégis, valami finom báj áradt a férfiből. A jobb oldali fal előtt, különböző székek, heverők, egy kis asztal, ketrecek hevertek. A falon pedig felakasztott pálcák, ostorok, bilincsek és egyéb érdekesebbnél érdekesebb eszközök sorakoztak.
Nova megállított, hogy ne menjek tovább, én pedig megálltam és nem tudtam mit kezdeni magammal. Teljesen elámultam a berendezést látván, de nem kellett sokat várnom, hogy ne csak a bútorzatra nézzek furcsán, hanem a bent levő emberekre is. Plusz, fogalmam se legyen arról, mi történik.
– Üdvözöllek drágáim, remélem vártatok már – mosolygott rá a lányokra, majd odament és mindhárom szájára egy gyors csókot nyomott. – Ő itt Alina Dawn. Elhoztam, hogy egy kicsit megváltoztassuk – mutatott rám, majd intett a fejével, hogy lépjek közelebb. Odasétáltam mellé, ő pedig levette a láncokat a lányok nyakáról, hogy már csak a nyakörv legyen rajtuk. Egyenként álltak fel és léptek hozzám.
– Ő itt Nona – mutatta be az elsőt, aki hosszú barna hajjal és igen nagy mellekkel rendelkezett. Felülről nem takarta semmi, csípőjén pedig egy átlátszó szoknyát viselt, ami a földet súrolta. Meghajolt előttem, finoman megfogta a kezem, megemelte és a csuklóm belsejére, egy nagyon óvatos csókot nyomott.
– Ügyes kislány – simította meg a fejét Nova, majd arrébb küldte. – Ez a szépség Dekima – érintette meg a másik lány vállát, aki közelebb lépett.
Vörös hajú, alacsony lány, aki még nálam is egy fejjel kisebb volt, de olyan formás testalkattal rendelkezett, hogy minden férfi megbámulhatta az utcán, bármilyen ruhában is jelent meg. Ő is ugyanúgy üdvözölt, mint előtte Nona, majd félre lépett, utat adva a harmadik lánynak. Rövid, szőke haja és szinte fekete szeme volt. Sokkal vékonyabb és kevesebb domborulattal rendelkezett, mint az előző két társa, de megkapóbb jelenségnek tűnt. A kisugárzása egy vadóc természetű nőt takart.
– Ő pedig a személyes kis kedvencem, Morta – simította meg a nyakán a nyakéket. Morta is üdvözölt, de sokkal erőteljesebben ragadta meg a kezem, hogy aztán csuklótól, egészen a könyökömig végignyalja a bőrömet. Elakartam kapni a karomat, de szorosan tartott. Egyikük se szólalt meg.
– Morta nem csak egy egyszerű játékszer, ő a klánoktól szökött meg, még mielőtt a Kötődésen részt vett volna. Marcus, immár tizenhárom éve üldözi őt. Hozzám jött, mikor segítségre volt szüksége. Azt mondta, hogy bármit megtenne az életben maradáshoz. Én megadtam neki a lehetőséget. Nagyon odaadó lány. Ha úgy van, nyugodtan próbáld ki, míg itt vagyunk. Engedélyt adok rá – nevetett fel Nova, én pedig értetlenül néztem rá.
Nem akartam megsérteni a nőt és bizonyos szempontból féltem is tőle egy kicsit, így a csuklójáért nyúltam, hogy beszélhessek. Finoman simítottam meg. Alig értem hozzá. Féltem, izgultam. Akadt érzelem bennem bőven. Ő csak egy lágy mosollyal bólintott.
– Ne haragudj Nova, köszönöm az ajánlatot, megtisztelő. Élnék is vele, de a férfiakhoz jobban vonzódom, bár meg kell hagyni, nagyon szép lányok – mosolyogtam rá, ő pedig elhúzta a kezét, hogy ne érinthessem tovább a csuklóját. Legyintett egyet, miszerint tudomásul vette. Morta szemeiben némi keserűséget véltem felfedezni a kijelentésemre, de bólintott és visszaült a többi lány közé.
– Gyere – lehelte a még mindig egy helyben álló férfi felé, aki közelebb lépett a nőhöz. Lejjebb húzta a maszkját, majd megfogta a derekát. Magához rántotta és olyan csókot adott neki, hogy egy pillanatra elpirultam és elfordultam. – Alina, hagy mutassam be neked az én imádott játékomat, Zeust. Nagyon különleges férfi a számomra, úgyhogy rajta nem osztozom – nevetett miután elváltak egymástól ajkaik, de közelebb tolta felém a férfit. Ő nem a kezemért nyúlt, mint a három lány. Megragadott és erősen magához szorított. Éreztem a teste melegét, az izgatott szívverését. Tenyeremet a bőrére helyeztem és akaratlanul is próbáltam távolságot csalni közénk, de sikertelenül. Mentolos illat lengte körbe, ami szinte csavarta az orromat és kaparta a torkomat. Beletúrt a hajamba, lehajolt és beleharapott a nyakamba, hogy felszisszentem. Igyekeztem a tudtára adni, hogy engedjen el, de erőtlennek bizonyultam az erejéhez képest. Izgatottság futott végig rajtam, de nem tudtam, hogy a félelemtől vagy a megmozduló vágytól öntöttek-e el az érzések. Megszólalni se mertem, pedig szívesen küldtem volna el melegebb éghajlatra.
– Zeus nem egy egyszerű szolga. Ő különleges kitüntetésben részesül, így nem is üdvözölhet senkit se úgy, mint a kis babáim. Nagyon nehéz vele bírni, meg kell regulázni, de ha megharap, akkor tisztel. Így rád, mostantól hallgatni fog. Ami érdekes, de ügyes fiú vagy, köszönöm Zeus – simított végig Nova a férfi hátán, majd a tarkójánál megragadta és hátrarántotta, aki majdnem engem is vitt magával, de még időben elengedett.
– Drága kis cicám, a fogason lévő összes ruha szabadon felfedezhető és felpróbálható! Mind vadi új, külön neked rendeltem őket. Ha valamit hiányolsz, akkor szólj és Zeus beszerzi pár perc alatt. Ne legyél szégyenlős, itt mindannyian láttunk már meztelen nőt és férfit. Ha pedig mégis nyugtalannak érzed magad, akkor az asztalon megtalálod a dobozkámat, abban a kis cigiket, amiket kimondottan erre az alkalomra csináltam – mutatott a hátam mögötti asztalra, amin már ott pihent az ismerős fekete tok.
Nem tudtam, mit tegyek. Érdekes helyzetbe kevert Nova, de nem állíthattam, hogy kényelmetlenül éreztem magam. Inkább csak furcsa és meglepő volt. Az újdonság varázsa pedig felcsigázta a kíváncsiságomat. Nova látszólag szolgákkal vette magát körül, bár nem tudtam volna megmondani, miféle játékszereknek tekinti őket. Látszott rajta, hogy nem csak szexre kell neki bármelyikük is. Tekintetében volt, egyfajta anyai szeretet is vagy talán szerelem, de biztos voltam benne, nem csak úgy gondolhatott rájuk, mint valódi rabokra.
– Gyerünk cicus, mozdulj! – lökött rajtam egyet, hogy a felakasztott ruhákhoz közelebb kerüljek, de tanácstalanul néztem a lógó anyagokra. Sose viseltem még olyan öltözéket, amik előttem voltak. Legtöbbjüket talán fel se tudtam volna venni segítség nélkül.
Leakasztottam egy egész egyszerűnek tűnő szettet. Fekete bőrhatású, testre simuló felső, ami kétoldalt lyukakkal volt ellátva. Hozzá tartozott egy-egy bőr fonal vagy lánc, amit bele lehetett fűzni. A nadrág egy nagyon sötét vörös, feszes lakk anyag volt. Félretettem és tovább keresgéltem.
* * *
Marcus utált vezetni. Nem érezte a föld mozgását és légzését. Nem lehetett a természetben, de tudta, hogy számára is egy kellemetlen kényelmet tett lehetővé az autók létrehozása. A fásli nem takarta tekintetét. Nehogy megijessze az embereket azzal, hogy bekötött szemmel hajt az utakon.
Vezetés közben, szívesen emlékezett vissza a régi korokra. Ilyenkor mindig eszébe jutottak a hajózások. Ahogy sokszor hánykolódtak a vízen, néha hónapokig. Vagy a vadhajszák, mikor napokig üldöztek élelemért lóháton vagy gyalog egy szarvast, medvét, hogy túléljék a következő időket. Sokszor hallgatta szívébe csattanni a viharok villámlását és dörrenését. Hallotta ahogy fém a fémhez koccan. Vagy mikor a fejsze egy újabb koponyát nyit szét. A vértől csöpögő látvány és halálhörgést hallató emberek zaja volt akkoriban az altatódala. Olyan sokszor vágyott vissza azokba a korokba, mikor az emberek elvakult hittel vetették bele magukat a tűzbe, mert az Istenük úgyis megmenti majd a lelküket. Pedig, ha tudták volna, amit ő tud! Néha élvezte, hogy ezeknek az embereknek fegyver nélkül, kezüket a magasba tartva, hullt a fejük a porba. Az ő pengéje lehetett az, ami elvágta életük és sorsuk fonalát.
A hideg teleket nem bánta. A mostani világban, már könnyűnek vélte a felmelegedést, hisz a fűtés vagy akár a fűthető ruhák, nagyon megkönnyítették az életet. De mikor a saját kis viskóját kellett lebontania a feje fölül, hogy ne fagyjon meg, az nagyon rossz emlék lett számára, hisz akkor halt meg, már hatodik alkalommal.
Emlékezett még a gyönyörű nőre is, aki életében először látta meg benne azt, ami igazán ő maga volt. Minden apró mozdulatát, arcának mosolyát, ruhájának piszkos, de csintalan játékát, erős és állandó sebes kezét. Mindent elraktározott az emlékeibe. Nem akarta elfelejteni azt, aki a valódi önmagát látta és nem, valami ábrándos képet róla. Tudta a nő, hogy micsoda és kicsoda Marcus, már az első pillanattól. Beleszeretett és hiába próbálta magát távol tartani, Alicyia Fjarhern egy makacs asszony volt, aki nem hagyta elvadulni Marcust. Végül ő maga is megszerette a nőt, a maga módján. Mennyi fájdalmat adott neki és hány alkalommal bántotta. Alica - ahogy ő nevezte -, mégis mindig ott állt mellette. Mikor egy hadjáratból hazaért és megtudta, hogy Alicyia nemsokára gyermeket hoz világra, megakarta ölni őt, de végül a nő könyörgött, hogy hallgassa meg. Fülelt és mikor meghallotta a gyermek szívverését, nem tudta bántani őket. De aztán egy nap, minden másképp történt…
Hangos dudálás szakította félbe az emlékei pergését és rájött, hogy rossz sávban közlekedik. Egy szimpla beintés kíséretében, visszaállt abba a sávba, amelyikben kényelmesen haladhatott tovább. Már nem volt messze a háztól. Lehúzta az ablakot és rágyújtott. Érezte a levegőben a fagyos hideget és tudta, nemsokára még hidegebb idő várható, talán még a hó is leesik.
Mióta visszatértek a klánok, nem volt csak egyszer a Tanácsnál, hogy elmondja, még nem találta meg Alinát. A kivándorlás végével, mindennek vissza kellett volna kerülnie a megszokott kerékvágásba, de Marcus már nem tudott úgy gondolni az életére, mint eddig. Hagyta el az ereje, gyengült és még Yzarro hátra volt a listájáról. Ha nem találja meg a lányt, akkor bajban lesz. Tudta, hogy cselekednie kell, amint lehetséges.
Mikor megérkezett a házhoz, egy pillanatra elborzadt. Az említett srác, Mark egy igazán puccos helyen lakott. A környék is nagyon drágának tűnt, de a rendezett kert és udvar, egy igazán előkelő házat zárt körbe. Fekete háztetőt tartottak a vörösre festett falak. Az ablakok ránézésre is újak voltak. Apró mozaikként kirakott kövek vették körbe a nyílászárókat. A kertben szökőkút terült el egy kisebb halastóval, ami nem volt használatban a tél miatt. A kovácsoltvas kerítés virágokat mintázott néhány helyen és hasonló sötét színe volt, mint a háztetőnek.
– Ezt a rohadt burzsuj kölyköt – jegyezte meg egy sóhajjal.
Pár házzal arrébb parkolt le. Kivette a sporttáskáját a csomagtartóból, majd visszasétált egy binnsa cigivel a szájában. Megállt a ház kapuja előtt, kifújta a füstöt és felkötötte a fáslit a szemére. Odalépett a csengőhöz. Jó hosszan tenyerelt rá. Idegesítően magas hangja, bezengte az utcát is.
Pár perc múlva egy fiatal, barna hajú, barna szemű és kócos fiú lépett ki az ajtón. Szálkás testalkata sportra utalt, de a klánoknál mindenki űzött, valami mozgást. Mezítláb volt. Dereka körül egy fehér törülköző takarta a nemesebb részeket. Kissé kómás tekintete arra utalt, hogy nem rég kelhetett fel. Esetleg más, jobb programja volt.
– Tűnj innen Marcus! Mit akarsz? – jött a mérges kérdés, mély, kissé reszketeg hangon. Megigazította magán a fehér anyagot és egyik lábáról a másikra állt. Fázott a talpa.
– Beszélni akarok veled – tudta le ennyivel a választ unottan.
– Még is miről? – kérdezte meglepetten Mark, majd egy nagy sóhajt engedett ki magából. – Jó gyere be, mert belém fagy a szar is – mondta ahogy kinyitotta a kovácsoltvas kaput.
Marcus besétált a kapun, majd a ház ajtajában állt meg, hogy bevárja a fiút. Ő maga nem fázott. Nem is nagyon zavarta a tél, se a nyár. A teste könnyedén megszokta az éghajlatváltozást és a hőmérsékletekhez is hamar igazodott. A házfalnak dőlve figyelte a fiút ahogy ügyetlenül bezárja a kaput. Gyors léptekkel közeledett felé. A földet nézte így nem láthatta ahogy Marcus felemeli a karját. Pár pillanat múlva, Mark a földön terült el ahogy egy hatalmas ököllel találkozott az arca.
Felkapta vállára Markot és bevitte a házba. Az ajtó mellé ledobta a táskát, ami hangosan koppant a fán. Odabent minden luxus, bőr és márvány volt. A padlót sötétbarna hajópadló fedte. A falak, sötétszürkére voltak festve. Míg a bútorzat ülőalkalmatosságai fekete bőrből készültek, addig a konyhalapok és az asztalok fedőrétege fehér márványból voltak. Minimalista, letisztult berendezés. Egyszerű, de hangulatos. Marcust még is zavarta ez a fajta luxus, ami a szeme elé tárult. Ledobta a fiút az egyik kanapéra és elindult körbenézni a házban.
A hálóba lépve hallotta meg a zuhany hangját. Odasétált az ajtóhoz és nemes egyszerűséggel kinyitotta. Odabent egy kerek idomokkal rendelkező, szőke hajú nő állt a zuhany alatt és elégítette ki magát egy apró kis játékszerrel.
– Mark, már jöhettél vol... – kezdte, de mikor felpillantott, lefagyott a kéjes mosoly az arcáról és elcsendesedett. Fűzöld szemében először haragot fedezett fel, majd a rettegés kúszott be és vette át a helyét. Csípőre vágta a kezét miután leejtette a kis tárgyat, ami hangosan koppant a zuhanyzó kövén. Próbálta nem mutatni mennyire fél a megjelenő férfitől.
– Danica – dőlt a vörös csempének Marcus és végigvezette a nő testén fáslis tekintetét.
– Marcus – biccentett, majd kilépett a zuhany alól és elfogadta a törülközőt, amit a férfi nyújtott felé egy mozdulattal levéve a polcról.
– Odalent van – mondta szárazon az ezüsthajú és kifordult a fürdőből, majd lesétált az emeletről és leült az egyik nappaliban lévő fotelbe.
– Ez nehéz menet lesz – sóhajtott fel a nő. Magára tekerte a törülközőt és a férfi után ment.
Marcus türelmetlenül piszkálta a fotel karfáját. Gondolatai folyamatosan más fele jártak. Megakarta találni Alinát és próbált, valami ésszerű döntés mellett megmaradni. Mikor meghallotta a halk léptek zaját, felemelkedett és Mark mellé sétált, aki azóta is ki volt ütve. Szánalmasnak is tartotta a fiút.
– Mit akarsz itt és miért csaptad le Markot? – kérdezte hidegen a nő ahogy beletúrt vizes hajába. Látszott rajta mennyire próbálja összeszedni a bátorságát. Félt, amit támadással palástolt.
– Infók kellenek Danica. Ha te nem beszélsz, majd Mark fog. Ha kell erőszakhoz folyamodok – jegyezte meg félvállról.
– Még is milyen információra van szükséged egy magunkfajtától? Marcus a picsába is! Feleslegesen jöttél. Nem vagyunk a klánok kutyái. Oké, néha elfutunk a csontért, de meggondoljuk kétszer is, hogy visszavigyük – nézett a fáslisra szúrós szemmel. Közelebb sétált, hogy Mark barna hajába túrjon és leguggolt a feje mellé.
– Alinát keresem – mondta kimérten.
– Mark, édesem térj magadhoz – suttogott halkan és csókokat lehelt a fekvő férfi fülére. – Mit kezdjek vele? Nem tudom hol van és nem is akarom tudni – fordult Marcus felé dühös villanással a szemében.
– Akkor szedd ki belőle, bánom is én hogyan – bökött fejével a fiúra.
– Mi lett volna, ha nem ütöd ki? Nem ártott neked semmit te seggfej! – csattant fel a nő. Válla idegesen rándult meg, kezeit ökölbe szorította. Szinte izzott a tekintete ahogy felemelkedett és az ezüsthajúhoz lépett. Megbökte a mellkasát, majd tenyerét húzta végig rajta.
– Meglépett volna, mert egy gyáva alak – mondta halkan ahogy a kecses kar mozdulatait figyelte.
– Mark gyáva, de van gerince. Nem úgy, mint a te kis Alinádnak – lehelte a férfi ajkára ahogy lábujjhegyre emelkedett hozzá.
Marcus a torkánál fogva ragadta meg a nőt és emelte a magasba. Nem érintette a lába a talajt. A kecses kezek a karjai köré fonódtak, hogy megpróbálják lefeszíteni, de a férfi erősen tartotta.
– Beszélj Danica, mit tudsz? – kérdezte hideg nyugalommal, míg torkából mély, morgásszerű hang tört fel tompán.
– A házánál… látták utoljára. Ennyit tudok. De ennek már… több éve – lehelte egyre bágyadtabban a szavakat. Erősen fuldoklott és úgy tűnt, kezdi elveszíteni az eszméletét.
– Miért nem használod a képességedet kislány? – Hangja élesen csengett. Megbújt benne a gúny és némi kíváncsiság is.
Elengedte Danica nyakát, aki a földre esett és levegőért kapott. A bőrét dörzsölte torka körül. Nem foglalkozott a lecsúszott törülközővel se, ami mellette hevert. Felnézett Marcusra. Tekintetében színtiszta gyűlölet volt. Mindkét karját felemelte lassan, a házban pedig egyre erősebb szél indult útnak. Magával vitte a berendezés egy részét is. A falnak csapódtak, összetörtek, néhány az ezüsthajú testének ütődött. Marcust nem érdekelte egyetlen nekiütköző tárgy sem. Levette szeméről a fáslit. Keresztbe fonta karjait a mellkasán.
Halk nyöszörgés hangja csapta meg a fülüket, mire Danica leengedte a karját, szeméből eltűnt a gyűlölet és aggódás vette át a helyét. Letérdelt Mark mellé, aki éppen akkor kezdett magához térni.
– Mark, édesem – suttogott a férfinek. Olyan lágy volt a hangja, mintha egy gyermekhez beszélne.
Felemelte a fejét. Barna tekintete hálásan pislogott a nőre, majd érzékelte, hogy nincsenek egyedül. Marcus felé fordult lassan, miközben felült a kanapén. Fájó arcát dörzsölte.
– Ezt lehetett volna másképp is – jegyezte meg bosszankodva.
– Nem akartam véletlenül se, hogy eltűnj szem elől – vont vállat unottan a megszólított. Már nem morgott.
– Pedig már egy sört is kínáltam volna fel neked – helyezkedett el kényelmesebb pózba. Danica ki is használta a lehetőséget és a férfi ölébe mászott, hogy átkarolja a nyakát. Fejét a vállára hajtotta, míg Mark a csípőjére fogott és gyengéden simogatta.
– Jó, elfogadom. Ha nem lesz gond, akkor meglátom, hogy elengedlek-e – ült le a fotelbe. Kezét hanyagul a karfára dobta, lábait az előtte heverő dohányzóra pakolta. Otthon érezte magát bárhol.
– Marcus Crow a vadász. Mindig csak a halál és a gyilkolás. Mikor dugtál egy jót? – pillantott felé gyilkos tekintettel Danica, de szája sarkában, gúnyos mosoly bujkált.
– Nica, kérlek! Most a vendégünk – legyintett kezével, mire Marcus előtt egy üveg, bontatlan sör jelent meg a semmiből.
– Marcus nem a vendégünk. Ő a vadász, mi pedig a prédái – bújt Mark nyakába. Mélyen beszívta az illatát. Nem akarta elfelejteni sose.
Mark és Danica az első pillanattól egymásba szerettek, mikor megtörtént a Kötődés. Nica egyszerű képességgel bírt. A széllel kapcsolatos energiákat tudta irányítani. Nagyszájú, de kedvesnek tűnő lélek volt. Mark visszahúzódó fiú létére a Megkötött Danica tulajdonságait is átvette. Bármit megtett volna az életben maradásért. Igazi kis csótány volt.
– Csak mondjátok el, amit tudni akarok és elmegyek – szorult ökölbe Marcus keze. Ismerte már a játékot. Időhúzásban nagyon jók voltak a kölykök.
– Valóban? Nem fogsz kivégezni, mint azt a sok ártatlant? – szaladt fel Mark szemöldöke. Úgy méregette a medveméretű férfit, mintha még soha nem látta volna.
– Senki se ártatlan. Ezt te tudhatnád a legjobban. Gyerünk, beszélj! – Úgy mordult fel, mint egy vad. Tetoválásai fényleni kezdtek, majd kezében megjelent egy tőr. Hófehér pengéje megcsillant a nappali fényben. Úgy tűnt, mintha lángra kapott volna. Markolatát ezer tejszínű virág díszítette. Egyszerű, még is mindenki ismerte már a rózsapengéket. Senki se élte túl a találkozást vele. Egyetlen személy kivételével.
– Nyugalom, nyugalom – emelte fel Mark védekezőn a kezét, eltakarva Danica hátát amennyire csak tudta. Úgy figyelte a férfi kezében nyugvó tárgyat, mintha már is a testében forgatná meg. Fájdalmas arckifejezése láttán, Marcus csak morgott egyet és a fotel karfájába döfte a kést. – Utoljára a házánál találkoztam vele, de már nagyon rég. Volt egy jó éjszakánk, de ennyi. Megléptem, mielőtt felkelt volna. Hulla részegen hívott fel, hogy segítsek neki. Folyton a klánokat szapulta és érted rimánkodott. Már a faszom ki volt vele.
– De megdugni jó volt nem? – kérdezte az ezüsthajú és megcsavarta az anyagban a tőrét. Hallani lehetett minden egyes apró fonál szakadását. Mark megrándult, míg Danica halkan sikkantott egyet a férfi nyakába bújva még mindig.
– Most mit szépítsek? Hiába tagadnám. Nem akartam kihasználni a piás lehetőséget, de, pasiból vagyok baszki. Úgy dörgölőzött, mint egy macska – Halk sóhajt tört fel belőle, míg az ölében ülő nő oldalát simogatta megnyugtatásként. – Marcus, ennek már több éve. Nem csattanhat rajtam az ostor.
– Ennyire bele vagy bolondulva abba a lányba? – jött a tompa kérdés Danica szájából. Marcus keze megfeszült. Felhasította a bőr anyagot ahogy kikapta kését a fotel karfájából.
– Elég… – mordult fel Marcus mély, torokhangon. – Minél tovább húzzátok az időt, annál kevesebb az esélyetek, hogy életben maradjatok – szűrte a fogai között. Legszívesebben már beléjük mártotta volna a tőrt, de igyekezett türelmet parancsolni magára.
– A régi háznál keresd. Vagy a keleti klánok rejtett helyein. Elmondtam neki párat mikor annyira kérlelt. Azokat már senki sem látogatja. Piócalélek temetők csak – emelte le magáról Danicát és ültette a kanapéra.
– Volt valami mostanában? – érdeklődött nagyobb kíváncsisággal és nyugodtabb hangnemben.
– Tizenkét kivégzést hajtottak végre. Ebből hármat hajtóvadászat után. Egyre több a sötét lélek és kezdi piszkálni mindenki fantáziáját mi lehet a háttérben. Nem mellesleg… – vett egy mély levegőt –, nem mindenki hozzánk tartozik.
– Tudom. A Tanács csak fogja a fejét. Már, aki…
– Mi folyik itt Marcus? Mi az, amiről nem tudhatunk? – kérdezte a szavába vágva, fürkésző tekintettel.
Marcus latolgatott magában. Néha a fiúra nézett, majd Danicára. Nem volt egyik se különleges. A rangsorban se helyezkedtek el olyan helyen, hogy bármiről is tudjanak vagy tudomásuk legyen. Csak élhették az egyszerű klános életüket. Megrázta a fejét.
– Nem kell tudnotok semmiről. Ha pedig beszéltek arról, hogy itt jártam, nem fogok többet ilyen kedves lenni – tüntette el kezéből a fegyverét.
– Ugyan! Legalább egy kis infót csepegtess. Mi is beszéltünk, beszélj hát te is – állt fel Danica. Lassan sétált Marcushoz. Ringatta a csípőjét, míg kezével a saját testén simított végig. Tekintete könyörgő volt és valami érdekes fény villant fűzöld szemében.
– Hívd vissza a Megkötötted Mark, különben nem állok jót magamért – mordult fel fenyegetően a fiúra pillantva.
– Nica, kérlek ne csinálj semmit. Ő nem az a fajta – szólt a nőre kissé haragosabban, mint szeretett volna. Felemelkedett, hogy elkapja a karját és magához húzza.
– Így gondoltam. Tartsátok a szátok és nem esik bajotok – mondta immár unottan.
Mark és Danica egyetlen szót se szólt többet. Csendben nézték végig ahogy Marcus a táskájához sétál, a vállára dobja, majd lassan elhagyja a házat. Ők pedig végre megkönnyebbülhettek.
Marcus zsebébe dugta a fáslit miután felakarta kötni, de vezetnie kellett még. Volt egy rossz megérzése. Meg kellett volna ölnie a két kölyköt, de nem akarta bántani valójában őket. Igyekezett valahogy egy középutat keresni ahhoz, hogy elérje a célját. Visszasétált a kocsihoz, bedobta az anyósülésre a táskát, majd kaparó kerekekkel indult útnak, hogy felkeresse Alina régi házát.
°∘●○〇◯〇○●∘°
Mikor megérkezett a házhoz, látta, hogy ugyanolyan romos állapotban van, mint ahogy hagyták. Nem foglalkoztak vele. Mindentől messze állt, így senkit se zavart hogyan néz ki. A fű - ami teljesen benőtte még a házfalat is -, már rohadni kezdett. Mocsaras érzést keltett, ahogy sétált az ajtóig, de Marcust nem tántorította el. Sejtette, hogy nincs odabent senki a patkányokon és esetleg pár drogoson kívül. Nem érezte a lány erejének pulzálását. Nem gondolta azt, hogy átverték. Ő is sejtette: Alina nem jönne vissza ehhez a házhoz. Még is biztosra akart menni.
Benyitott. A kilincs a kezében maradt. Az ajtó hangos csattanással a földre hullt. Az ablaküvegek már mindenhonnan hiányoztak, cserébe be voltak deszkázva. Üvegek szanaszét a padlón, meg néhány használt tű és óvszer. Rossz paplanok és matracok hevertek a sarkokban, mindenhonnan áradt az állott alkohol és húgy szag. A nappali volt a legrosszabb állapotban.
Beljebb ment a konyha felé. Ott is hasonló káosz uralkodott, de hogy még rosszabb legyen, kesernyés, csípős penész szag uralkodott a bútorok körül. A konyhától balra, a hálószoba felé vette az irányt. Egy rövid folyosó végén pedig csukott ajtó várta. Kinyitotta, de nem látott mást, csak szemetet. A földön aludtak páran, mellettük pedig jó pár alkoholos üveg hevert szanaszét.
Marcus emlékezett rá, mikor Alina hirtelen ötlettől felindulva, ellógott a klánoktól. Akkor csak Yzarro vette észre és indította őt utána. Még azelőtt meg kellett találnia, mielőtt a Tanács többi tagja rájött volna, hogy eltűnt. Nagyon rossz korszaka volt a lánynak. Kezelhetetlenség és hirtelen harag jellemezte. Akkor két hónapra szem elől vesztették és a mai napig nem tudta Marcus, hogyan sikerült elbújnia, még előle is. Egyszerűen nem érezte sehol se. Végül az emberek buzgósága kisegítette őt, rátalált és nehezen, de rábeszélte, hogy térjen vissza.
Az alkoholtól bűzlő szoba sötétjében, megmozdult az egyik földön fekvő. Egy rövid, sötét hajú fiatal fiú volt, aki fátyolos tekintettel próbált fókuszálni Marcusra, de nem igazán jött neki össze. Meglökdöste a társait, akik ugyancsak felemelték a fejüket, de mind a négyen teljesen elvoltak varázsolva. Marcus sejtette, hogy nem csak töményet ihattak, hanem valami bódítószert is magukba tömtek. Lehajolt hozzájuk, megragadta az egyik srácot a nyakánál fogva és felhúzta, hogy egy magasságban legyenek.
– Van családotok? – kérdezte. Hangjából kiürültek az érzelmek, testében a nyugtalanságot felváltotta az izgatottság.
– Nincs – nyögte keservesen, és ügyetlenül próbálta lefeszíteni Marcus ujjait a nyakáról, de eredménytelenül. Ledobta a földre a fiút, becsukta az ajtót maga mögött. Elővette táskájából a vörös pengéjű tőrt.
– Nem kell sok, cserébe őket ajánlom fel – suttogta lehunyt szemmel a semmibe, majd megtöltötte fülét a sikítások, hörgések hangja, ahogy beléjük mártotta a pengét.
Próbáltak menekülni, de esetlenül közlekedtek. Testükben még hatott a szer, amit magukhoz vettek. Hiába kapálóztak, hiába próbálták megütni, Marcus sokkal erősebb volt, mint ők négyen együttvéve. Nem tehettek ellene semmit.
Karjait széttárta, kezéről csöpögött a vér, arcát pár vörös csepp borította. Majd érezte, ahogy átjárja testét a félelem, a fájdalom. Lüktetett szívében a természet ereje, hallotta ahogy a közeli fákon, nesztelenül próbál meg osonni egy macska. Léptei könnyűek, mégis robbanásszerűen hangosak voltak számára. A föld alatt, minden apró gyökér mozdulatát érzékelte, testében az izmok, a föld légzésével egy ütemben mozdultak.
Remegett lába alatt a talaj. Elméjét átvette a fekete masszaszerű füst, ami már nagyon hosszú ideje terjedt és egyre erősebben tartotta fogva a lelkét. Hangok ezrei törtek be a tudatalattijába. Sikító, könyörgő lárma volt, ami minden egyes alkalommal visszatért, mikor valakit a semmibe küldött.
Szemei szúrni kezdtek, teste remegett és térdre borult a görcsöktől, de minden kínnal, egyre erősebb lett. Míg végül elmúlt a fájdalom, ő pedig már megerősödve távozhatott a házból. Hátrahagyva a négy fiú tetemét, akiket már senki nem hozhat vissza a halálból, még a körforgás sem. A házat pedig, indái segítségével a földdel tett egyenlővé.
* * *
°∘●○〇◯〇○●∘°
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése