Kötődés - a lelkek titka 18. fejezet

* * *

Marcus első feladata az volt, hogy bejusson a Madame klubba. A jelenlegi külsejével lehetetlen lett volna. Hamar kiszúrhatták az ismerős arcok, azt pedig nem kockáztathatta. Magához vett pénzt, majd elindult beszerezni pár holmit a legközelebbi éjjel-nappali boltba.

Mire visszaért a szobába, már esteledett és hétvége révén, egyre többen voltak az utcán. Sejtette, hogy a Madame egy felkapott hely, mert így szinte észrevétlenül beosonhatott. Bement a fürdőszobába. A kád rozsdás szélére végig pakolta a szerzett holmikat, lehajtotta a deszkát, leült a vécé tetejére és sorra vette a gondolatait.

– Faszom mit képzeltem? – kérdezte a már penészes lábtörlőtől, amire fókuszált egy darabig, de aztán kivette telefonját a zsebéből. Kikereste az utált nevet és már ki is csengett a hívott félnél.

– Na mi van testvér? Hogy haladsz? – kérdezte a vonal túloldalán Jared, mikor felvette. Még így is kihallotta a gúnyos megvetést a hangjából.

– Megtaláltam a nőt és Alinát is, de van egy kis gond – sóhajtott Marcus, amitől még ő is hallotta, hogy megrecseg a vonal.

– Kell segítség? – kérdezte Jared izgatottan.

– Nem, megleszek. Viszont be kell jutnom egy klubba. Nehéz lesz, de van egy ötletem. Csak nem értek ezekhez a szarokhoz. Szóval, vettem ilyen gyorsan kopó hajszínezőt, meg kontaktlencsét. A bőrömmel nem tudok mit kezdeni, de ahogy láttam, ma érdekes parti lesz. Pont nekem való, így betudom majd testfestésnek, de a hajas szarokhoz kéne a segítség. Értem mit ír a doboz, de mennyire fog elfedni egy ilyen szürke fejet, mint az enyém? – kérdezte egy kicsit zavartan. Szégyellte magát, hogy ilyen apróságokhoz fel kellett hívnia Jaredet, de biztosra akart menni.

– Oh, a nagy Marcus Crow! A harcos király, a rettenthetetlen barbár, tőlem kér segítséget? Mily’ megtisztelő! – játszotta túl az áhítatot a vonal túloldalán, de Marcus nem tudott és nem is akart mondani semmit inkább.

– Jared! Baszd meg, csak mond és már le is teszem! – morogta bosszúsan.

– Ezek a festékek és színezők, eléggé különbözőek. Kibontod a dobozt, aminek egyébként sose higgy! Felkened, vársz egy órát legalább, hogy biztosan fedjen, aztán lemosod és kész. Pár nap alatt kikopik, jó esetben, de remélem, hogy egy képpel azért meglepsz majd – mondta. Néha eléggé gügyögőre vette a figurát, amiért Marcus majdnem a falhoz vágta a telefont. Végül vett pár mély levegőt inkább.

– Jó, kösz! – Már tette is le a készüléket, amit gyorsan lenémított, hogy ne hallja, ha Jared keresi. Más meg nem érdekelte.

Jared elmondása szerint cselekedett. Hosszúnak tűnt és halálra unta magát a várakozás közben. Whiskyt ivott és egy pakli kártyát kevergetett a kezében, amit a szoba egyik fiókjában talált. Mikor lemosta, majd megszárította a haját, betette a vett kontaktlencsét is. Már sokszor használt ilyesmit, így azok nem okoztak gondot neki. Teljesen elképedt magától, mikor belenézett a koszos tükörbe. Egy teljesen fekete alak bámult vissza rá. Szeme kékje, olyan erősen rikított, hogy még maga is úgy gondolta, hogy az óceán mélyére látni benne.

Elindult felöltözni. Már így is sokáig húzta az időt. Lábára egy fekete, szegecses bakancsot vett. Nadrágja nagyon sötétvörös, bőr anyagból simult a lábára, míg mellkasát egy hasonló vörös mellény takarta. Gombjai hegyes tüskék voltak és láncot lehetett ráakasztani, hogy ne nyíljon teljesen szét, de valamit mutasson a bőréből is. Csuklóira fém karperecet erősített. Felvette a rég nem hordott pecsétgyűrűit és szája elé egy kicipzározható, fekete bőr maszkot erősített. Tetoválásait pedig mágikusan tüntette el, hogy ne legyen feltűnő, hisz eléggé a védjegyévé vált. Hosszú koncentráció árán pedig az összes mágia maradványát eltüntette maga körül.

Megállt a fürdőszoba ajtajára erősített, teljes alakos tükör előtt és biztos volt abban, hogy bele fog illeni a Madame atmoszférájába. Nem vett magához semmit. Se fegyvert se kést. Egy teljesen más terve volt az estére, amihez remélte, hogy nem fog kelleni semmilyen tárgy, csak ő maga. Komótosan indult útnak, miután elhagyta a motelszobát.

* * *

– Alina! Hahó, föld hívja Linát! – suttogott a fülembe Nikolas.

Eleinte nem hallottam, csak valami tompa háttérzajként. Megpiszkálta a fülem, amivel végül sikerült kizökkentenie. Sokáig meredtem a gardrób felszerelésére. Nem tudtam, hogy mit vegyek fel. Hivatalos voltam az első bulimra. Ráadásul Nova a tiszteletemre rendezte, amit túlzásnak éreztem, de kedves gesztus volt tőle.

– Mi van bébi? Ha nincs mit felvenni, akkor menj pucéran. Az mindig, minden helyzetben jó megoldás – simított végig a karomon Viktor, de csak fújtam rá, mint egy mérges macska.

– Nem az a baj. Nova utasításba adta: szexi szett legyen és extrém. Olyan, amit utcára semmi pénzért nem vennék fel. De, hogy őszinte legyek, egyiket se tartom utcára valónak! – mutattam a fogasokon lévő ruhákra tehetetlen arckifejezéssel. Sóhajtottam, majd összekulcsoltam karomat a mellem alatt.

– Viktor, segítened kell! Figyelj. Bemész ide és addig ki se mozdulj, míg nem találsz nekem, valami undorítóan szexi és kihívó ruhát, na mit szólsz? – kérdeztem nevetve. Belekaroltam, kezemet elhúztam a mellem előtt, ő pedig követte tekintetével a mozdulatomat, mint valami megbabonázott, éhes vad. – Ha ügyes fiú leszel, akkor meghálálom, valamivel – kacsintottam és láttam is azúrkék szemében megcsillanni a vágyat. A tenger pedig, hullámokkal ostromolta a partokat.

Imádtam nézni a két férfit. Sokszor hitték azt, hogy elvagyok bambulva - végül is, jogosan - de csak őket figyeltem. Próbáltam különbséget keresni bennük, amit végül nem volt nehéz megtalálnom. Viktor hirtelen haragú, szinte állandóan dühös természettel rendelkezett. Szemei kékjében, folyton tombolt a vihar és morajlott a tenger. Vagány és laza, aki rajongott a nőkért. De láttam a tekintetében, hogy megbízható és hiába lobbanékony, képes volt megálljt parancsolni magának, már, amikor ő is úgy látta jónak. Nikolas a teljes ellentéte volt. Lángvörös pillantása, nyugodt érzelmeket árasztott. Higgadt, megfontolt volt. Bár ő is lazának tűnt, sokkal jobban megválogatta a szavait és cselekedeteit is. Sokszor vettem észre, hogy benne is ég a tűz, csak kell valaki, aki felszínre hozza azt. Tökéletesen egyformák voltak külsőre, kivéve a szemeiket. Egészen addig míg meg nem szólaltak. Még is, úgy éreztem, hogy akaratlanul is vonzódom hozzájuk.

– De ha szavad szeged, akkor rohadtul elfoglak picsázni! – sóhajtott Viktor, mégis bólintott egy pimasz félmosollyal a száján, amitől előre féltem. – Rendben. Segítek, de kizárólag abban jelenhetsz meg, amit összeszedek neked és elhiheted, hogy bugyit nem fogsz kapni! – csapott a fenekemre, majd magára húzta a gardrób ajtaját és elvonult.

Lelki szemeim előtt már láttam is, hogy az összes polcon lévő cucc, a földön hever. Fölöttük pedig Viktor áll és tövig rágja a körmét, hogy mi a francot csináljon. A gondolat is nevetésre késztetett és alig vártam a végeredményt. Bár tudtam, megfogom bánni a kijelentésemet, de nekem ötletem se volt.

– Niko, beszélhetnénk? – fordultam felé, aki éppen egy üveges sört kortyolgatott a konyhaasztalnál ülve.

Felállt, majd a ketrec mellett kialakított nappaliba jött, ahol egy kisebb kanapé helyezkedett el, előtte kis dohányzóasztallal. Fáradtnak tűnt és szomorúnak, de valahol megtudtam érteni.

– Tessék Lina, mit szeretnél? – kérdezte halkan ahogy elhelyezkedett.

– Van pár dolog, amit jó lenne megbeszélni, de Viktorral egyszerűen nem lehet – huppantam le mellé nagy elánnal. – Például azt mondta a múltkor, hogy nem kiköpött a Ködfátyol, hanem kilöktetek belőle, ez mit jelent? – fordultam felé egy pillanatra, majd vállára hajtottam a homlokom.

– Adj egy cigit – szólt, de nemvárta meg, hogy mozduljak. Le is kókadt a fejem.

A kis fekete tokból - amit Novától kaptam - kivett egy szálat, meggyújtotta, majd hátradőlt. Karját a kanapé támlájára tette, én pedig gondolkodás nélkül bújtam hozzá közelebb, hogy érezhessem bőrének illatát. Vonzó férfi volt, pont, mint a másik fele. Persze ikrek lévén, nem is csoda. Sokszor mégis nagyobb hatást gyakoroltak rám az ő tulajdonságai, mint Viktor jeges tüze. Valójában, mindketten úgy vonzottak magukhoz, mint szomjazó őzet a fenevadaktól hemzsegő pocsolya.

– Mondták már neked, hogy virágoskert illatod van? – kérdezte halkan. Szemét lehunyta, hangja egy pillanatra megremegett.

– Hát, nem virágoskerttel illettek, de hasonlót mondtak már. Nem mintha nem tudnál mindenről, ami az életemben történt eddig velem – mondtam szomorúan, de azért sikerült egy mosolyt is csalnia az arcomra.

– Hiába vagyunk a másik feled, hiába tudunk mindent. Ettől függetlenül vannak pillanatok, amikor nem érdemes turkálni mások fejében. Jobb néha, ha magától mond el dolgokat az ember. – Tenyerét a vállamra tette, majd hüvelykujjával, finoman cirógatni kezdte a bőröm körkörös mozdulatokkal.

Jó érzés volt mellette lenni. Kellemes és megnyugtató, mintha hazataláltam volna. Nem ismertem még régóta. Tartottam attól, amit a pióca lelkekről mondtak mindig a klánok, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy tönkre akarnák tenni az életem. Az utóbbi pár napban, sokat beszéltem velük. Igaz, főként a fejemben. Viktorral nehéz volt, Nikolas viszont higgadtan próbálta kezelni mindkettőnk helyzetét. Igazából, nem is értettem, hogy Viknek mi a baja. De, mióta letárgyaltuk nagyjából a helyzetet, azóta egész türelmesen bántak velem. Én meg elviseltem azt a tényt, hogy belelátnak a fejembe, az érzéseimbe. Cserébe, én is érzek némi személyes aurát körülöttük, ami állandóan mozog, pulzál és a saját érzéseiket lükteti ki.

– De, hogy válaszoljak is. A Ködfátyol lelkei, egyelőre be vannak úgymond zárva abba a ködbe, amit te is láthattál. Egyfajta védelem alatt állnak, de inkább mondanám börtönnek. Mikor sikeresen beléptél a fátyolba, láttál fekete alakokat, sötét füstöt? – kérdezte, miközben lejjebb csúszott a kanapén, hogy mellkasára tehessem félig a fejem és a karom is kényelmesebb pozíciót vehessen fel. Mindig tudta hogyan mozduljon, ami zavart is valahol, de közben édesnek tartottam.

– Igen. Fojtogatóan sokan voltak, olyan harag vett körül, hogy azt hittem szétszakadok – emlékeztem vissza a sétámra, bár nem szívesen. Bele is borzongtam. Minden érzelem bennem volt.

– Azok mind pióca lelkek voltak. Mikor beléptél, megérezték a jelenlétedet és több százezer pióca próbált a közeledbe férkőzni. Mielőtt rád vetették volna magukat, sikerült elérnünk téged az előzetes, hát nem túl kellemes élmények miatt. Lényegében, kirántottunk magunkkal a Ködfátyolból. A többi lélek a köd miatt, már semmit se tehetett – Érezhető volt benne a feszültség és hallottam hangjában valami furcsát, ami miatt sejtettem, hogy van még más is, amit el kellene mondania.

– A látomások?

– Na igen. Nem így terveztük. Mármint eredetileg igen. Egy lélek, képes a ködön keresztül kommunikálni a kiválasztott klántaggal. A pióca lélek, még akár meg is jelenhet neki valamilyen formában, persze csak ha elég nagy hatalma van. Mi látomásokkal próbáltunk meg beférkőzni a fejedbe, hogy ne keljen úgy járnod, ahogy. Egyszerűbb lett volna, ha csak szimplán mikor a Ködfátyolt eléred, átadod magad nekünk. Ehelyett, keresnünk kellett téged, mert valami más erő után indultál meg – nevetett fel, hogy még a teste is megrázkódott.

– Más erő? Így visszagondolva, azt hittem, hogy titeket érezlek – gondolkodtam el, közben a gardróbból hangos káromkodás szűrődött ki, amin mindketten felnevettünk.

Elszívta a cigit. Felült, hogy elnyomja a csikket és kivett egy újabb szálat a tokból, de nem hagytam neki. Kikaptam a szájából, majd visszanyomtam a kanapéra. A mellkasára tettem a kezem. Szinte ruhán keresztül is éreztem mennyire forró a bőre. Meggyújtottam magamnak a cigarettát. Végül inkább elkaptam a kezem róla.

– Ne szívj túl sokat! Nova különleges keverékeket használ és nem tudni mit hoz még az este, de remélem, valami izgalmasat – szorított meg nem túl erősen ahogy vállamra simította a tenyerét. – Ja igen, a másik erő. Ami úgy vonzott magához, mint molylepkét a fény. Nem tudjuk, hogy mi lehetett, de nagyon erős volt. Alig bírtunk kizökkenteni, pedig mi se vagyunk piskóták, de az. Az, valami határtalannak tűnt. – Izgatottság futott végig a testén, látszott rajta a libabőr. Minden szőrszála az égnek meredt.

– Jó lenne tudni, mi? Nagyon érdekelhet téged, ha így reagáltál rá – mutattam a karjára. – Egyébként, miért én? Mármint, annyi erős ember van a Földön. Miért engem választottatok? – néztem rá őszinte kíváncsisággal. Régóta vártam már erre a kérdésre a választ.

– Ne haragudj, de évszázadok óta a hatalomért küzdöttem és hiába. Vannak, amik nem változnak. Kérsz egy sört, vagy valamit? – állt fel, hogy a konyhába menjen.

Gyorsan elterelte a témát, ami egy pillanatig bosszantott, de végül úgy voltam vele, hogy ha akarják, majd elmondják. Na persze az agyam hátsó zugában, folyamatosan zúgott a kérdés. Nem várta meg a válaszom, bár a gondolataimon átfutott, hogy szívesen innék, valami töményet egy kis narancslével. Meg is lepődtem, mikor kis tálcán az asztalra tette az alkoholt és az üdítőt.

– Azért ez nem olyan rossz dolog, azt hiszem – nevettem fel hangosan.

– Mármint mi?

– Hát, elég csak gondolnom a dolgokat. Most is csak a fejemben hangzott el, mit innék és már hoztad is – simítottam meg a karját, mire közelebb is húzódott.

Elég volt a szemébe néznem és éreztem, hogy teljesen a rabja leszek. Olyan érzések és gondolatok kavarogtak bennem, amit nagyon gyorsan ki kellett vernem a fejemből. Folyton magam előtt láttam, ahogy lassan, egyenként tépem le a gombokat az ingéről, hogy ne csak ruhán keresztül érezhessem tűzforró testét. Miközben nyelvemmel, nedves útvonalat rajzolok, egészen a nadrágja derekáig.

– Van előnye és sokszor hátránya is annak, hogy a fejedbe látunk – nyögte, majd ölébe húzott egy párnát, hogy eltakarja merevedésének minden nyomát.

– Uh, basszus, ne haragudj – pattantam fel.

Arcom lángolt a szégyentől, hogy hallotta vagy láthatta az elképzelt jelenetet, mégis jólesett a kis lelkemnek a reakcióját látni. Gyorsan kivettem egy újabb cigit a tokból, lehajtottam a felest, amit hozott. Magamhoz vettem az üdítőt és kiléptem a kis erkélyre, lehűteni a gondolataimat. Csak ekkor gondoltam abba bele, hogy milyen sok alkalommal is esett már meg a fantáziám meglódulása - bár nem ilyen módon -, és hogy akkor éppen, vajon látták-e.

Hosszú, óráknak tűnő ideig álltam a hidegben és dideregtem. Figyeltem a naplementét, ami vörös, narancs és rózsaszín színbe borította az eget. Az üvegen keresztül, végül Viktor kopogott és intett a fejével, széles vigyorral a száján. Forgattam a szemem, sóhajtottam egyet és visszamentem a lakosztályba. Nikolas már nem volt sehol. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, nem is számolva azzal, hogy Viktorral kettesben maradtunk.

– Apád, Alaric Dawn. Az egyik legerősebb Tanács tag volt, ezért választottunk téged – törte meg a csendet, majd lépett közelebb hozzám fürkésző tekintettel.

– Várj! A francba, az egész beszélgetést végigkövetted? – kérdeztem hirtelen ingerültebben, mint akartam.

– És nem csak azt bébi! De hidd el, szívesen égetné le rólad a rongyokat ő is, na meg én is – karolta át a derekam. Arcát a bőrömnek dörzsölte. Rosszul kellett volna éreznem magam miatta, de egyszerűen nem tudtam hazudni önmagamnak. Izgalmasnak tűnt, pedig taszítania kellett volna.

– Jól van, elég lesz. Inkább mutasd, hogy mit találtál nekem! – szóltam rá erélyesebben. Tenyeremet a mellkasára tettem, amit szinte jéggé fagyasztott, még ruhán keresztül is, de eltoltam magamtól egy nagy levegőt véve.

– Nem értelek Alina. Jóformán azt tehetnél velünk, amit csak akarsz, de mégis elutasítasz. A mai nők, nem szeretnek szexelni vagy mi van? – kérdezte, némi dühvel a hangjában.

– Elvileg a fejembe láttok, nézz bele és akkor tudni fogod! – csattantam fel. – Különben is, ha csak sejtelmesen utalsz rá, akkor ne várj túl sok reakciót – fordultam meg és indultam el a ruhák felé.

– Nem szoktam beléd nézni, csak nagyon ritkán. Mindent tőled akarok hallani. Tudod, teljesen más érzést kelt az, hogy hallhatunk egy számunkra jó hírt vagy szép szavakat. Minden mást magadban mondasz. Magadnak. Nem közvetlenül nekem – kapta el a karom, de végül elengedett és egy pillanatnyi kétségbeesés érzése kerített hatalmába. Nem az én érzelmem volt, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan távozott is.

– Meglep, hogy ennyire törődsz velem, miközben csak azt látom és érzékelem, hogy legszívesebben megdugnál és arrébb állnál – szúrtam oda gonoszan. Nem így akartam, de felbőszítettek a szavai.

– Miért baj, hogy egy gyönyörű nőt megakarok dugni? Ne legyél álszent! Ugyanúgy ezt tennéd – mondta kissé gúnyosan, de láttam megvillanni kék szemét, amiben inkább volt vágy, mint düh.

– Kettőnk között a különbség az hogy engem érdekelnek az érzések is. Nem szívesen taposok bele a lelkivilágodba, bármekkora fasz is vagy – fontam össze a karomat a mellem alatt bosszúsan.

– Akkor dugjunk érzésekkel. Bírlak, te is bírsz. Ennyi már elég – lépett közelebb vigyorogva. Már sehol se volt benne az a rossz érzés vagy kétely és komorság, amit láttam egy rövid időre.

– Viktor! Kérlek, nyughass és inkább foglalkozzunk azzal, hogy bár nincs kedvem, de készüljek Nova bulijára – fordultam el kissé nevetve. Nem gondoltam, hogy ennyire könnyedén kimondja, arra meg pláne nem, hogy teljesen visszautasítani se akarnám.

– Jól van, jól van, de az ajánlatom áll, mint más is. – Hallottam a hangján a nevetést és az enyhe védekezést is. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el újra és újra. Akármennyire is egy bugyiba mászós stílusa volt, valahogy még is éreztem a mögötte lévő dolgokat. A Kötődés előnyei.

Előrementem. Elég volt az időhúzásból. Türelmetlennek éreztem magam, bár nem azért, mert annyira szerettem volna felöltözni abba, amit kitalált nekem. Inkább arra vártam, hogy végre ne a szobába üldögéljek. Hallottam magam mögött a lépteit, így megtámasztottam a hátam az egyik szekrénynek dőlve és vártam. A gardróbban, elővette a már látványában is utálatot keltő öltözéket, majd felém fordult. Mondani akartam valami, hogy mennyire nincs ínyemre a látványt, de megelőzött, én pedig lenyeltem inkább a békát.

– Megcsinálhatom a hajad és a sminked? – kérdezte halkan. Rám nézett, de a mindig dühös és haragos tekintetében, szomorúság bujkált. Nem igazán értettem a pálfordulást nála, de eléggé kiszámíthatatlan volt a személyisége. Bólintottam némán.

Megfogta a kezem óvatosan és a kis mosdóba húzott maga után. Nem ellenkeztem. Csak túl akartam esni az egészen végre. Bent, leültetett egy székre. Előpakolt néhány fésűt, hajlakkot és pár címke nélküli üveget. Ecseteket és nagyon drágának tűnő, ezer színben pompázó sminktáblát. Ötletem se volt honnan szerezhette ezeket a dolgokat, de sejtettem, hogy Nova mindenre felkészült a felszerelések alapján. Pár perc múlva - mikor már nem volt hely az asztalon -, nekiállt, hogy csodát tegyen a loboncommal és a nyúzott képemmel. Lehunytam a szemem, rábíztam magam. Élveztem, ahogy beletúrt a hajamba, ahogy óvatosan fésülte, majd fújt egy adag valamit rá. Úgy voltam vele, hogy rontani nem tud a helyzeten és inkább hagyom magam. Előbb szabadulok.

– Egyébként, ilyet már csinált Marcus is – jegyeztem meg halkan, de meg is bántam, hogy kimondtam.

– Igen tudom, hogy az a faszfej is tud pár dolgot, de hidd el! Az én kezeim között, sokkal szebb leszel – kacsintott rám a tükörből, ahogy ránéztem, majd inkább, újra elmerültem a szemfedőm mögött.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire kész lettem, de mikor kinyitottam a szemem, nem ismertem meg magam. Koromsötét hajamba, sok-sok vörös és kék tincs vegyült, amik loknikba rendezve lógtak le a fülem mögé. Arcom köré is ejtett néhány lelógó fürtöt. Míg fekete része furcsa, többrétegű fonatba kötve volt a fejem tetejére erősítve. Szememet kihúzta valami sötéttel, szemhéjam és szempilláim is ugyanazon színben játszottak, egy kevés csillám is került azokra a részekre. Arcomra nem sok alapozót tett. Inkább csak eltüntette a karikákat és a bőrhibákat valamennyire. Igyekezett természetes színt adni, amit ellensúlyozott a természetellenes vörös rúzs a számon. Végül fülembe akasztott egy-egy fülbevalót. Egy apró csepp alakú kővel, ami egyik oldalon kék, míg másikon piros színben ragyogott a benne lévő, apró ékkövektől.

– Gyönyörű vagy! – súgta a fülembe, ahogy lehajolt hozzám, majd egy puszit nyomott az arcomra.

– Én nő létemre nem tudok ilyeneket, ezt te hol tanultad? – kérdeztem még mindig elképedve.

– Úgy százötven éve, egy színházban dolgozó nő Megkötöttei voltunk. Ő nem húzta addig, mint te, de az emlékei, mai napig élnek bennünk – mondta egy vállrándítás kíséretében.

– Mégis, mennyi lelket emésztettetek fel?

– Hidd el kedvesem, nem akarod tudni azt a számot – szorította meg a vállam –, de veled, mintha nem tudnánk mit kezdjünk. Rohadt zavaró ám, hogy még nem vagy túl az Eredetkapcsoláson. Pedig az pár nappal a Kötődés után megszokott születni. Láttad már egyáltalán az Eredetfádat? – kérdezte kíváncsian.

– Ha most azt mondom, hogy igen, mennyire hiszed el? – kérdeztem vissza és valami nagyon hülyeséget mondhattam, mert eléggé megrökönyödve tekintett rám a tükörből.

– Baszki Lina! Így sose leszel az erőd teljében. Olyan a testünk és a lelkünk, mint egy kazán. Te most azt a tüzet használod, amivel születésedkor feltöltöttek. Ha nincs, aki tegyen a tűzre, tehát nem kapcsolódsz a fádhoz, akkor szép lassan elsorvadsz és veled együtt mi is. Persze ez nagyon hosszú, évtizedes szenvedés. De azt a fájdalmat, még az ellenségeimnek se - na jó azoknak igen -, de hidd el, nem kívánom – karolta át a nyakam. Testét a hátamhoz nyomta. Gerincemen remegés futott végig, amikor megéreztem a jéghideg érintését.

– Nektek mit ártana? Ha meghalok akkor mentek a Ködfátyolba és kész, jöhet a kövi áldozat – húztam fel a szemöldököm.

– Nem ilyen egyszerű ám! Ha nem kapcsolódik a lelked az Eredetfáddal, akkor életedben, egyetlen alkalommal juthatsz el a fátyolba és az a Kötődés szertartása. Utána nincs belépésed, egészen addig míg össze nem kapcsolódsz a fával. Így megnyílik egyfajta átjáró a lelkek világába. Mi ezt az összekötést használjuk fel, mikor meghal a lélek és jutunk vissza. Ha pedig nem tudunk visszajutni, akkor addig élünk csak, amíg szét nem esik a test, amit elfoglaltunk. Aztán semmivé leszünk, ennyi – magyarázta fojtott hangon. Már kezdtem érteni miért olyan veszélyesek a pióca lelkek és hogy miért akarnak mindenáron életben maradni.

– De, ha az Eredetfák a fátyolban vannak, én pedig nem tudok belépni oda, akkor, hogy kapcsolódjak vele? – kérdeztem egy sóhaj kíséretében. Szívesen toltam volna el magamtól, mert rázott a hideg, de ellentmondásba keveredtem.

– Az Eredetfád, mindig kibocsát magából egy pulzáló energiát. Nagy általánosságban az álmaidon keresztül érzékelheted és ott is kapcsolódhatsz vele. Furcsa dolog ez, mert az álmok a Ködfátyol energiájából születnek, így csak egy ilyesfajta látomásban léphetsz be oda. Ott viszont csak nézelődhetsz, ha nem irányított álomban vagy. Vannak viszont nagyon ritka esetek, amikor az Eredetfa, valamilyen formában jelenik meg a világ valamely pontján. Bár ez körülbelül száz-millió az egyhez esélyű – lépett el tőlem, hogy elpakoljon lassan mindent.

Forogtak a fogaskerekeim, de nem értettem pontosan az egészet. Marcus sokat mesélt az Eredetfákról és a Ködfátyolról, még se tudtam összerakni a képet. Mintha valahol egy üres folt tátongott volna bennem. Figyeltem egy kis ideig csendben Viktor hátát. Próbáltam összerakni egy épkézláb elméletet magamban.

– Tehát, akkor csak meg kell találnom álmomban azt az erőt, amiről Niko is beszélt. Aztán követnem és voálá, jöhet a kapcsolódás? – álltam fel végül, hogy visszamenjek a gardrób részre.

– Igen, bár ehhez nem árt azért egy kis transz állapot is, ahogy a klánok is csinálják. Bár remélem, hogy húzod még egy kicsit a keresését. Egész jól elvagyunk itt nálad – kacagott fel.

Ő még pakolászott pár dolgot, de végül félszemmel láttam ahogy mellém lép. Levettem magamról a kis pizsamaszerű öltözéket. Viktor pedig automatikusan fordított nekem hátat, nem mellesleg, teljesen feleslegesen. Leemeltem a fogasról a ruhát. Mindennek lehetett nevezni csak sokat takaró összeállításnak nem. Bosszúsan próbáltam meg nekilátni belecsomagolni magam. Egészen addig könnyen ment a felöltözés, míg el nem jutottam a bőrszíjakig és láncokig.

– Picsába Viktor! Te komolyan ezt a szettet raktad össze? Megakarsz ölni ezzel a sok szíjjal? – morogtam, majd megkocogtattam a vállát, hogy forduljon meg. – Segíts légyszi vagy hívd Nikolast. Nekem mindegy, de ezt egyedül nem veszem fel – dobtam kezébe a vörös spanifereket.

Csak egy pillanatra futott át az agyamon, hogy meztelenül állok előtte és hozzám fog érni. Bele is remegtem, de aztán elhessegettem a gondolatot. Úgyis láttak már nem egyszer!

– Ha nagyon akarod, kereshetsz mást. Látom, hogy nagyon szenvedsz – tartott meg, mert majdnem elborultam, ahogy a csizmát próbáltam felvenni.

– Megígértem, szóval gyerünk, segíts! – ismételtem meg a kérésem, ami inkább tűnt parancsnak már.

Egy rikító vörös felsőt kaptam, ami hosszú ujjú volt és tartozott hozzá egy pici, csipke kesztyű is. Vállamat és nyakamat takarta csak, hátul csatokkal lehetett összezárni. Kaptam mellé egy pár egyszerű fekete, kerek, csillámos mellbimbótapaszt. A ruha többi része pedig, éj-fekete testhámból állt. Bőrszíjak tapadtak a derekamra, a csípőmre, kétoldalt láncok lógtak le egymásba akasztva. Ahogy ígérte, nem kaptam bugyit. De a hámot át kellett húzni a lábam között is, így megvolt a tanga hatása és nem is volt kényelmetlen. Ahogy elnéztem, a lábközi rész speciális anyagból volt. Puhább és illeszkedőbb, mint a többi szíj. Fenekem alatt vékony szál heveder futott át, ami meghúzás után, feljebb emelte a testrészem. Csatok és hevederek csavarodtak a lábamra, egészen combközépig, ugyanis a szetthez tartozó piros combcsizma, már nem engedett több lehetőséget. Csatos, szegecses lábbeli volt, ami sokkal kényelmesebbnek bizonyult, mint amilyennek első látásra gondoltam. Nem tűsarka, hanem egybefüggő talppal, ami ugyancsak megemelte a magasságomat, legalább tíz centivel, ha nem többel. Csak a csoda tartott egyben, hogy ne boruljak fel minden lépésnél benne.

– Nem gondoltam, hogy ennyit fog takarni a cucc, de határozottan jól áll – lépett hátra egyet Viktor, hogy szemügyre vegyen.

– Én azon lepődtem meg, hogy nem taperoltál le és a kényes helyeken még a szemed is lehunytad. Ilyen csúnya lennék? – kérdeztem vigyorogva, miközben közelebb léptem hozzá. Ruháink súrolták egymást. Még így is éreztem a testéből áradó jeges hideget.

– Hidd el kislány! Nagyon sok mindent csináltam volna, de gondoltam a kedvedért, úriember leszek – vigyorgott ő is levakarhatatlanul.

Magamban persze többször is megköszöntem a kedvességét. Egy-két helyen még szorosabbra húztuk a szíjakat, hogy véletlenül se essen le rólam mozgás közben az egész. Végül kiléphettem a gardróbból és a teljes alakos tükör elé állított. Félve pillantottam a tükörképemre, de mikor végignéztem magamon, büszkeséget éreztem. Láttam, hogy a tartásom egyenesebb lett - amihez gondolom a szíjaknak is volt köze -, és az egész megjelenésem nőiesebbé, erotikusabbá vált. Reméltem Novának is tetszeni fog az összeállítás, bár lehetett volna szerintem kicsit többet takaró is, de az összhatás, tökéletes lett.

Nyílt az ajtó. Mögötte álltam, így nem tudtam volna megmondani, hogy kilép be a lakosztályba, de éreztem a tüzet. A forró lángolás energiáját és tudtam, hogy Nikolas tért vissza hozzánk. Becsukta az ajtót és csak azután nézett rám.

– Egy igazi Úrnő vagy! – ereszkedett előttem féltérdre. Kezeit hátra tette, de láttam valamit megcsillanni a tenyerében.

– Állj fel légyszi, nem vagyok Nova – nevettem halkan.

Lenyúltam érte. A pólójánál fogva húztam fel és ezzel magamhoz közelebb. Viktor mögöttem állt. Nikolas előttem. A két fiú testének hőjét, pulzáló energiájuk erejét éreztem a bőrömön, ahogy végig cirógattak pedig hozzám se értek. Az apró szikrákat, amik Nikoból áradtak, vagy ahogy Vik jeges, szúró lehelete szaladt végig a gerincem mentén, mikor közelebb hajolt hozzám. Közrefogtak. Nem akartam menekülni. Nem bántam és élveztem a közelségüket, ami új erővel töltött el. Egy teljesen más gondolatba kezdtem kapaszkodni, mint a félelem. Viktor átkarolta a derekam, míg Nikolas az arcomhoz ért és végigsimított, egészen a nyakamig. Elért hozzám a vágyuk. Szinte fürödtem a csodálatukban. Boldogság öntött el. Éreztem, hogy mindketten, valamilyen módon engem akarnak.

– Ne haragudj, amiért itt hagytalak, de muszáj volt elmennem – suttogta Nikolas és közelebb lépett hozzám, míg már az utolsó szó leheletét, az ajkaimon éreztem.

Beletúrt a hajamba és úgy csókolt meg, ahogy még senki más. Égett a szám végig, míg az övé hozzámért. Éreztem fellobbanni a tüzet magamban. Fojtogató vágy cikázott át a lelkemen, ami beleakart volna kapaszkodni és örökre belebújni az érzésbe. Karjaim, automatikusan a derekára csúsztak, hogy közelebb vonhassam magamhoz. Szomjaztam a forró lángra, ami felperzselte a világom egy pillanat alatt. Éreztem magam mellett, hogy másik kezét előrenyújtja. Viktor hátrébb lépett, karomra pedig kétoldalt, vaskos és kemény bőr zsinór tekeredett. Amennyire tudta, kiszakadva a csókból, Nikolas az egész testemre rácsavarta. A végét odahajította Viktornak, aki azzal a lendülettel rántott magához. Túl gyorsan történt minden. Alig eszméltem fel, már az azúrkék szempár fogságában voltam.

– Nem Úrnő ő, hanem csak egy ártatlan bárányka! Még csak parancsolni se tudna nekünk, nem, hogy kutyaként sétáltatni! Nem hiszem, hogy Nova tisztában lett volna vele, mit vár el tőle és tőlünk – húzta szorosabbra a kötelet. Fejemet végig a kezében fogott fémvéggel tartotta a magasba, hogy ránézzek, így nem tudtam megfigyelni, mit is tekertek rám.

– Miről beszélsz? – kérdeztem remegve, de nem a félelem dolgozott bennem. A düh szép lassan befurakodott az elmémbe. Nikolasból, nem néztem volna ki, hogy így fog bánni velem. Azután a csók után pedig, egyenesen gyűlöletet kezdtem érezni.

– Mit szólnál, ha ő lenne, ahogy Nova mondaná a mi kis cicusunk inkább? – nevetett fel Nikolas. Végigcirógatott kezével, térdtől fölfelé és alig maradt olyan terület a bőrömön, ahol nem ért hozzám.

– Eresszetek el! – sziszegtem. Haragom pedig csak gyűlt egyre jobban. Kezeimmel próbáltam szétfeszíteni az anyagot, de esélytelennek tűnt.

– Lássuk, kitudsz-e szabadulni a karmaink közül! Hisz egyszer már sikerült, talán most is menne? – kérdezte nevetve Viktor, aki kirúgta alólam a lábaimat. Arccal a földre zuhantam. Nikolas megfogta a karomat és a hátam mögött tartotta, míg Viktor fölöttem állt.

Nem tudtam megszólalni. Nem értettem mit akarnak, hisz semmi látszata nem volt annak, hogy mégis az életemet követelnék. Hiába koncentráltam rájuk, csak a hataloméhes vágyakozást éreztem. Nikolas rántott egyet a karjaimon, mire felszisszentem. Lehunytam a szemem. Nem akartam a testem fogságában szenvedni. Lélegezni kezdtem. Megtöltötte tüdőmet a levegő és valami mély, fojtogató füst, ami köhögésre késztetett. Kinyitottam a szemem és minden lélegzetem, egy-egy adag fekete füstöt és árnyat húzott közelebb hozzám a padlón ahogy megjelentek. Úgy vettem észre, hogy a két fiú nem látja mi történik.

Pár pillanat múlva, hirtelen higgadtam le. Elmémet megtöltötte a jajveszékelés, hangos zihálás, üvöltő szél és tomboló vihar. Úgy éreztem, ki fog törni és talán mindent elpusztít majd körülöttem, de nem így lett. Ahogy elernyedt a testem, a fekete árnyak, a bőrömön keresztül szivárogtak ki belőlem. Felmásztak a két fiú testén, majd az egész fejüket betakarták.

Viktor térdre borult. Nikolas oldalra dőlt és mindketten a torkukhoz kaptak, ahogy fulladozni kezdtek. Már nem tartott szorosan a kötél és Niko keze se. Felálltam, kezeimet előrenyújtottam. Végigfolyt rajtam a fekete energia. Körbejárt. Megölelt, de a két fiút nem engedte el.

– Lina, elég! – nyögte Nikolas fojtott hangon. Ránéztem és mintha félelem ült volna meg a tekintetében. Viktort figyelve is ugyanaz a rettegés villant a szemében. Nem akartam elengedni őket. A hatalom egy pillanat alatt vette el az eszem és csavarodott a lelkemre. Én voltam a sötétség. Az ő fekete részük.

 °∘●○〇◯〇○●∘°