Kötődés - a lelkek titka 19. fejezet

Élveztem a látványt. A jelenetet, ahogy tekintetükkel könyörögnek az életükért. Szinte éreztem miként szívom el az életet belőlük. Halvány fekete füst tekergett mindenfele. Ők pedig, mint a sebesült kutyák, nyüszítettek a földön. Csodás dallam volt a füleimnek. De egyre hangosabban üvöltötte valaki a fejemben a nevemet. Nem tudtam honnan érkezik a hang, ami egyre csak tódult erősen belefúrva az elmémbe magát. Megráztam magam. Szabadulni akartam a zajtól. Egy pillanat alatt vált semmivé a mágia és tűnt el a füst. A padlóra támaszkodva, térden állva köhögtek a fiúk. Hallottam a tüdejük sípoló hangját, ahogy levegőért kapkodtak. Szinte könyörgött a testük az oxigénért. Én pedig csak lenéztem rájuk, de nem értettem mi történt. Nagyokat pislogva próbáltam keresni a választ.

– Mi a franc volt ez? – kérdezte Viktor, miután sikerült féltérdre tápászkodnia. Nehezen vette a levegőt továbbra is, de már látszólag jól volt.

– Ti mondtátok, hogy szabaduljak ki, megtettem. Vagy ez csak egy teszt volt? – pillantottam rájuk mérgesen. Megrántottam a vállam, de nem tudtam megmondani én magam se, hogy mi történt pontosan.

– Igen, de nem azt mondtuk, hogy pusztíts el minket Lina! Nincs igazi emberi testünk, csak a lelkünk tud sérülni rajtad keresztül, most mégis fuldokoltunk! – szólalt meg nehezen Nikolas is.

– Drágáim, itt az idő! – csapódott be a bejárati ajtó és jelent meg Nova.

Combjának hajlatáig érő fekete, csatos tűsarkú takarta a lábát. Felső gyanánt, egy sötétbarna, gombos body tapadt a testére, kiemelve az összes gyönyörű domborulatát. Egy kis fecskefarokban végződő, vörös kabát volt rajta, fején pedig egy bilincsekkel díszített cilinder. Kezében piros lovaglópálca, aminek szegecses volt a vége. Narancssárga haja nem látszódott. Arcát egy aranykeretes, kerek szemüveg takarta nagyrészt, száján pedig karmazsin rúzs rikított. Széles mosollyal lépett be, de ahogy végigmért minket, eltűnt a jókedve.

– Ti meg mit csináltok? – paskolta meg a két férfi hátát, akik elkínzott arcot vágtak és újabb köhögési rohamot kaptak. Még nem heverték ki teljesen az előző affért.

– Elintéztem, hogy betartsák azt, amit kértél tőlük – mosolyogtam a térdelőkre, bár nem tudtam, hogy miről lehetett eredetileg szó. Bántottam őket, amit sajnáltam, de nagyon haragudtam rájuk. Fejemben, továbbra is tobzódtak a kérdések, de választ semmire se kaptam.

– Akkor fiúk, öltözzetek és kutyába le! – lökött rajtuk egyet és nevetni kezdett. Felült a ketrec tetejére, lelógatta a lábát, miközben elővett egy cigit. Rágyújtott és dúdolni kezdett. Magához intett.

– Mit takar egyébként a kutyába le dolog? – kérdeztem, miközben közelebb sétáltam. Lába mellett, nekidőltem a vasnak.

– Á, tehát mégse mondták el! Megyünk az alagsorba. A klubbot Zeusra bíztam mára. Odalent, másféle emberek és más hangulat van. Nem jelenhetsz meg a díszvendégemként anélkül, hogy ne hoznál magaddal játékokat. Ma a fiúk lesznek azok, ha már volt pofájuk kifosztani a titkos rekeszt a személyes bárpultomban. Megígérték, bár kellett győzködni kicsit a kis szarosokat! – fújta arcomba a füstöt, aminek mentolos-tea illata volt.

– Mégis, mivel fenyegetted meg őket? – kérdeztem, miközben szemem sarkából láttam, hogy a gardróbba sétál elgyötörten az ikerpár.

Nova rám nézett és gonosz mosoly jelent meg rajta, én pedig egy pillanatra megijedtem. Tekintetében egy leheletnyi őrület csillant meg, lábait keresztbe rakta, kezével legyintett.
– Azt mondtam nekik, hogy ha nem jönnek veled láncon, akkor odaadlak a Hidráknak!

– És ők kik is lennének? – kérdeztem teljes tudatlansággal az arcomon szerintem, mert elnevette magát, mikor rám nézett.

– Ők a város leghíresebb szadistái. Gyönyörű hetes ikrek, ezért kapták a Hidrák nevet is. Sokan keresik fel őket. Amellett, hogy rendkívül érzékien osztják a fájdalmat, nagyszerű bérgyilkosok. Bár maradjon kettőnk, illetve – emelte fel a hangját – négyünk között, de nagyon jó szakácsok is. A kis fiúcskák, nem hisznek az utóbbi kettőben. Viszont látták már a Hidrákat dolgozni párszor. Majd bemutatlak nekik azért! – ugrott le a ketrecről, majd a konyhába sétált és az asztalon lévő üvegből kortyolt egy párat. Végül olyan lendülettel csapta le, hogy azt hittem összetörik.

– Komolyan a kétszáz éves Notram Victim whiskyt nyúltátok le? Ti rohadékok! Esküszöm, hogy ha nem kéne Alinát bántanom hozzá, megölnélek titeket! – kiabált a két férfi felé, akik a gardróbból léptek pont ki. – Mit hoztatok még el? – kérdezte dühösen.

Viktor és Nikolas is feszes, fekete szmokingot viselt. Tökéletesen rásimult a testükre, megmutatva kellemesen kidolgozott izmaikat is. Míg Vik kék nyakkendőt, addig Niko vöröset viselt. Fehér ingük rikítóan világított. Olyan jól néztek ki, hogy nyelnem kellett egy nagyot mikor megláttam őket. A gondolataimat pedig igyekeztem szép, virágos mezők felé terelni inkább.

– Biztos tudni akarod? – kérdezte vigyorogva Viktor.

– Na nem! Fiúkák, ez így nem lesz jó! – szaladt oda hozzájuk Nova. – Ezt és ezt, tessék levenni! Tudom, hogy alatta van minden jó darab – mutatott a ruhákra és elkezdte lecibálni róluk a dolgokat. Mindketten hagyták magukat. Meglehet, hogy a Novából származó forró mágikus szikrák miatt, ami még az én bőrömet is perzselte kissé. Nem tudtam eldönteni, hogy izgatott vagy ideges.

Mire végzett velük a nő, már csak a nadrág, a nyakkendő és az ing alatt feszülő fekete testhám maradt.
– Na, ennyit még megengedek, hogy ne keljen gatya nélkül jönnötök, de a maszkból nem engedek. Elő vele! Hozzátok Alináét is!

– Hogy mi? – pillantottam feléjük kíváncsian, de aztán megláttam, hogy miről van szó és belém fagyott a szó.

Mindkét fiú a fejére vett, egy fekete kutyaszerű, bőr maszkot, hosszú orral és magasba nyúló fülekkel, egyedül a szemük látszódott ki. Tökéletesen illeszkedett az arcukra, így erőteljesen világított a tekintetük.

– Én gyönyörűségeim! Ők a kis sakálkutyák. Alina, bemutatom a mai kísérőidet. Ugye milyen szépek? Bár, valami hiányzik – fogta meg az állát és körbejárta a két férfit. Csettintett. A semmiből Zeus jelent meg, a még mindig nyitott ajtóban.

– Édesem, elhoztad? – kérdezte széles mosollyal. A férfi nem szólalt meg csak közelebb sétált, kezében egy vékony, fekete dobozzal. – Köszönöm. Elmehetsz, ma már nem foglak zavarni. A klub a tiéd! Vigyázz rá! Később pedig, ez is mind a tiéd lesz! – simított végig Nova a saját testén és csókot lehelt a férfi ajkaira, majd egy kézmozdulattal elküldte.

– Ah, Zeus még megvan? Azt hittem már rég lecserélted a kis huncutot – csapott Nova fenekére Viktor, de utána hátrébb lépett egyet, hogy a nő meglendült karja, nehogy eltalálja.

– Nem, őt sose fogom megunni, elhiheted. Na de, fiúkáim. Letérdelni! – utasította Nova őket, akik bár vonakodva, de végül megtették. Nem tudtam eldönteni, hogy a látvány nagyon nevetséges-e vagy iszonyatosan izgató. Végül maradtam annál a lehetőségnél, hogy tetszik. Csak így, egyszerűen.

Nova kinyitotta a dobozt. Én kicsit közelebb léptem, hogy megnézhessem a tartalmát. Két, hosszú láncon lógó, ezüst nyakörv pihent, gravírozva a fadobozban: N. C. és V. R. monogramok voltak belevésve. Felettük pedig, egy nagyon vékonyan felírt, cikornyás mondat: Alina Dawn tulajdonai. Amint megláttam a saját nevem, összegörnyedtem a nevetéstől. Még a hasamba is belenyilallt. Már azon voltam, hogy elterülök a földön, mikor ránéztem a két férfire. Tekintetük olyan gyilkos nyugalmat árasztott, hogy inkább abbahagytam. Megtöröltem a szemem óvatosan és felegyenesedtem.

– Köszi, most kezdhetem a sminked elölről! – állt volna fel Viktor, de Nova lenyomta a földre.

– Majd megigazítja, de most mennünk kell. A különleges vendégek se késhetnek pár percnél többet! – A két duzzogó nyakába kattintotta a fémeket, majd a lánc végén lévő karikát a csuklómra akasztotta. – Maszkokat fel! Mehetünk!

A kezembe nyomta a vékony, csipke anyagú, megköthető macska maszkot. Forgattam egy darabig a kezemben. Finom anyaga volt, de végül egy gyors mozdulattal felkötöttem. Áldottam, hogy legalább nem erőltetett rám valami passzosabb darabot. Nova belém karolt és a csörgő fém és láncok huzavonája jelezte, hogy a két jómadár, térden csúszva követnek minket. Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.

Lesétáltunk a szobáktól, de nem mentünk be a nagy tánctérre. Helyette, a lépcső melletti kis ajtóhoz léptünk, ahol egy magas, nagydarab férfi állta az utunkat. MADAME feliratú, fekete póló feszült hatalmas izmain. Hosszú, sötét haját lófarokba kötötte és olyan unott arcot vágott, hogy azt hittem már alszik. Amint meglátta Novát, kihúzta magát és ezerwattos mosoly terült szét az arcán.

– Üdvözlöm Úrnőm, a vendégei már nagyon várják önt! – hajolt meg a nő előtt, majd engem is észrevett.

Tetőtől talpig végigmért. Ropogtatni kezdte a nyakát, balra és jobbra döntve a fejét. Nem tudtam mit jelenthet, egészen addig, míg végig nem mértem én is őt. Láttam nadrágját dudorodni, amibe egy pillanatra talán bele is pirultam. Zavaromat leplezni próbáltam azzal, hogy inkább a két férfit figyeltem, akik lehajtott fejjel várakoztak. Vissza is tért a széles vigyor az arcomra.

– Alina, ő itt Atlasz. Az én hűséges nagydarab mackókám, aki nagyon szívesen tépi le bárki fejét, ha engem bántani merne. Meg persze a klub biztonsági főnöke – mutatta be Nova a férfit, aki kézfogás helyett, lehasalt a földre és megnyalta a csizmám szárát. Olyan hirtelen kaptam a fejem felé, hogy a nyakam is beleroppant.

– Nova. Nálad mindenki, ilyen, hogy is mondjam, különleges? – kérdeztem elhúzva a férfi elől a lábam. Nem azért, mert taszított volna csak ismeretlen volt a számomra. Valahol elöntött egy kis büszkeség, hogy nem is vagyok olyan rossz nő, mint gondoltam sokszor. Atlasz olyan szomorúan tekintett fel rám, hogy azt hittem sírva fakad.

– Atlasz egyébként egy nagyon kedves, segítőkész férfi. Ne haragudj rá amiért ezt teszi. Ha csak deréktól lefele állnál itt, akkor is így tett volna. Iszonyatosan odavan a női lábakért és néhanapján, hogy érezze törődöm vele, az én csodás lábaimat masszírozhatja – kacsintott rám Nova. – Drágám, mennyit kérünk a belépőért? – kérdezte a férfi fele fordulva, miközben az felállt, megigazította a ruháját és felvette az előző beállását, mintha mi sem történt volna.

– Most huszonhetet kérünk, de feltolhatjuk az árakat, ha ilyen szemrevaló hölgyek is jelen lesznek – mosolygott rám.

A két sakál a hátunk mögött, azóta felálltak és érdekes módon csendben várakoztak. Éreztem az elmémben a jeges tüzet és a villámok cikázását, ami Atlasz cselekedete miatt áradt belőlük. De nem csak a fejemben, mert a bőrömön is érzékeltem az apró kisüléseket. Hátrafordultam és intettem, hogy figyeljenek rám. Csak gondolatban próbáltam elmondani nekik, nyugodjanak már le. Ami eljuthatott hozzájuk, mert sóhajtozások követték a szavaimat, majd próbálták visszafogni magukat.

– Rendben, akkor toljuk meg harminchatra. Nem szeretnék most túlzottan a tömegre koncentrálni, megvan a magam elképzelése az estére – simított végig Atlasz izmain, majd belépett az ajtón, utána én, végül a két férfi követett minket.

* * *

Mikor belépett a Madame klubba, már érezte az emberek energiáját. Olyan tömeg volt, hogy alig tudott mozogni. A bárpultokhoz, már csak szívószálon keresztül lehetett közel kerülni. Több embert taszított félre, hogy elférjen és megtalálja az utat. A baloldali bárpult felé vette az irányt. Melege volt, hangos és idegesítő zene szólt a háttérben. Elérte a mindig mosolygó, pultos lányt és bár üvöltött a fülébe, de úgy látszott tudta, hogy Marcus melyik partira érkezett, így hátraengedte a szobák folyosójára.

Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, minden hang megszűnt és a füle is csengeni kezdett. Nyugodtnak érezte magát. Biztos volt a tervében. Még úgyis, hogy csak utólag számolt a két fiúval, de erőteljesen hitt abban, hogy megoldja. Remélte, majd minden lépést meglép Alina és neki elég lesz csak kinyújtania a kezét a lányért.

Már látta az úti célját. Nagydarab férfi az ajtó előtt. Biztos volt benne, hogy a klub minden kivételes vendége lent tartózkodik, hisz nem első alkalommal járt már egy Nova vezette hasonló épületben. Megállt a biztonsági ember előtt, aki legalább egy fejjel magasabb volt nála. Egyszerű ember volt, aki nagy mennyiségű kondit tudhatott a háta mögött.

– Mennyi? – kérdezte szinte unottan.

– Harminchat – szólt a kidobó, Marcus pedig leszámolt a köteg eltett pénzéből negyvenet és átadta.

– Menj, igyál egy kávét haver! – benyitott az ajtón, Atlasz válaszát már meg se várta.

Pár fokos lépcsősor után, egy újabb ajtó állta útját, de már nem volt biztonsági őr előtte. Benyitott. Félhomály uralkodott a helységben. Félhangosan szólt, valami szívet megdobbantó zene, amire táncolni ugyan nem lehetett, de erotikusan hajladozni igen. Egy egész nagy terem fogadta, amiből kis boltívek választották el a többi szobát. A főteremben egy színpad állt kivilágítva, mögötte vörös függöny terült el, de üres volt. Egyetlen mikrofon lógott le a plafonról. Kétoldalt hatalmas hangszórók foglaltak helyet, melyekből a zene szólt. Jobb oldalt, faltól-falig egy hosszú bárpult, mögötte pedig egy macskajelmezben felszolgáló lány töltögette tele a már üres poharakat.

Odalépett, intett a csaposnak. Kikért egy pohár rumot, majd átsétált a klub többi helyiségét is megnézni. A plafonról mindenhonnan kötelek, világító maszkok és ostorok lógtak. Néhány helyen, felfüggesztve és a testére csavart zsinórok tartottak egy nőt vagy férfit. A falak tövében puha fotelek, bőr kanapék és kis asztalok helyezkedtek el, amiken már javában folyt a beszélgetés és a különböző játszadozás a közelebb ülő emberek kedvére. Az egyik kisebb teremben, középen táncoltak néhányan. Egymásnak dörgölőztek és élvezték a zenét meg a magukba töltött alkoholt.

Marcus tisztában volt vele, hogy alkoholt csak akkor fogyasztott bárki is a jelenlévők közül, ha csak szemlélődni és kikapcsolni akart. Minden játékhoz, tiszta fej volt kötelező. Így aki ivott bármit is, azzal szóba se állt a Játékmester, aki nem volt más, mint Nova.

A kisterem végében, mindkét oldalt folytatódott a felfedezésre váró szobák száma, de Marcus tudta, hogy hova akar menni. Az pedig a VIP terem. Figyelte azokat, akik belépést kaptak a bal oldalon, ahol már nagyon feszes, bőr öltönyben várakozott egy férfi, elkérve az emberek belépőjét. Egy pillanatra elment a boltív előtt, hogy lássa, milyen az új kártya, majd elfordult. Látszott az embereken, hogy ki jött csak bulizni és ki fog a lezárt részre elindulni. Kinézett magának a pultnál egy rövid, szőke hajú lányt, aki sokkal fiatalabbnak tűnt, mint amit beengedhetnének. Testére vörös latex miniruha feszült, mellei közül pedig kilátszott a vörös kártya széle, így jól tippelt.

– Csatlakozhatok? – kérdezte a lányt, aki felé fordult unott arccal és egyből felcsillant a szeme.

– Persze, csak nyugodtan. Régi motoros vagy, ha jól sejtem – simított végig a férfi combján, miután leült mellé. Marcus a füléhez hajolt, hogy biztosan csak ő hallja, amit mond.

– Te pedig, ha jól sejtem loptad ezt a kártyát! – nyúlt a melle közé, hogy egy gyors mozdulattal kirántsa onnan a plasztik darabot.
A lány megijedt, körbenézett, szívverése felgyorsult. Kapkodta a levegőt és ha Marcus nem teszi a kezére tenyerét, akkor biztos volt benne, hogy felpattan és elhagyja a helyet.

– Figyelj, nem akarok balhét! Csak kíváncsi voltam a hátsó részekre. Sose voltam még ott és megdolgoztam azért a belépőért! – próbálta kivenni a férfi kezéből, de Marcus mindkét kezét elkapta és magához rántotta.

– Gondolom még nagykorú se vagy, de van egy ajánlatom. Én beviszlek a lopott kártyáddal és talán azt se bánod meg, hogy velem találkoztál. Mit szólsz hozzá? – lehelte a szavakat a lány fülébe, miközben ruháján keresztül végigsimította az oldalát. Megnyalta a nyakát, hogy az ígérete, ne csak üres szavak sokasága legyen.

A barna szemének sóvárgásán látta, mennyire feltüzelte. Bármiben benne lenne csak bejusson a VIP termekbe, és Marcus pontosan ezt akarta. Édes, kerek arca volt, kellemesen több fogni valóval, mint azt megszokta, de nagyon csábítónak találta. Még az unalmas ruha ellenére is.

– Becca vagyok – nyomott egy csókot Marcus arcára, majd leugrott a bárszékről.

Megitta az utoljára kikért pohár alkoholt és megfogta a kezét, hogy magával húzza. Átkarolta a férfi derekát, tenyerét a fenekére illesztette. Marcus hanyagul Becca vállára dobta a karját, hogy valamennyire hozzábújhasson a lány és ne legyen feltűnő az izgalma. A kártyát odaadta az öltönyösnek és már bent is voltak. Átfutott Marcus fején, hogy túl könnyű volt, de igyekezett elterelni a saját figyelmét. Nem állt szándékában megmutatkozni. Ha idegeskedik, akkor akaratlanul is szivároghat a mágiája, amit olyan kényesen próbált elrejteni.

Egy rövid folyosó után, zárt ajtó fogadta őket. Benyitottak és egy vörösbe öltözött terem várt rájuk. Hangos nevetés csapta meg Marcus fülét, így arra indultak el. Pár lépés után meglátta Novát, amint jó pár férfi társaságában beszélget vidáman. Félrehúzta Beccát egy kisebb beugróba. Fejük felett egy fénycső lógott le a plafonról, de még épphogy elfért alatta.

– Mit szólnál, ha előtte megkapnád, amit megígértem? – búgta a lány fülébe.

Megfogta a kezét. Gyors lépésekkel elhaladtak Nova háta mögött, egészen egy felfelé vezető lépcsősorig, ami hasonló szobákhoz vezetett fel, mint maga a szálloda rész. Marcus sejtette, hogy mi merre van. Hasonló részen járt már, csak a fölső szint volt ismeretlen számára. Akár csukott szemmel is mehetett volna, akkor is megtalálja a folyosó végén lévő utolsó szobát, ami nyitott ajtóval várta őket.

Betolta maga előtt Beccát, majd kulcsra zárta az ajtót. Lelökte a lányt az ágyra. Lefogta és csókolni kezdte a nyakát, a száját, és ruhán keresztül simogatta. Tenyerébe közben növeszteni kezdett egy kisebb virágot, aminek szirmain, bénító méreg volt. Bekente a lány karját és addig se hagyta abba Becca feltüzelését.

– Kérlek! – nyöszörgött a férfi alatt.

Hallotta a hangján, hogy már csak rá vár. Arra, hogy magáévá tegye, de végre hatni kezdett a méreg. Becca teste görcsbe rándult. Összekuporodott magzatpózba, majd elernyedt és nem tudott többet megmozdulni. Marcus előhívott néhány kis indát a testéből. Körbetekeredtek a lány testén és magukkal húzták a mennyezetre.

– Nem öllek meg. Igazán elkerülhetnéd az ilyen helyeket. Légy okos kislány és máshol próbálkozz. Úgy hat óra múlva, már fogsz tudni mozogni. Egy kis fejfájáson kívül, semmi bajod nem lesz! – dobott egy csókot a lány felé és kisétált a szobából. A kulcsot elfordította a zárban, majd nemes egyszerűséggel letörte, hogy esze ágában se legyen bemenni senkinek.

Visszament abba a terembe, ahol Novát látta, de már nem volt ott. Helyette éppen kifeszítve, padon feküdt egy fiatal férfi, és ostorral mértek csapásokat a testére. Látszott rajta, hogy extázisban van, bár élvezte, de hangjából fájdalom is kiszűrődött.

Benézett mindenhova, ahova betudott menni, de sehol se találta Alinát. Már kezdte volna feladni - hisz az erejét nem érzékelte -, mikor hangos éljenzést hallott. Elindult felé. A lépcső tetején, egy másik kétszárnyú ajtós bejáratban, ott állt ő, akit keresett.

Látta, de alig hitt a szemének. Teljesen más volt, mint ahogy utoljára találkozott vele. Egy gyönyörű, erős nő állt fent. A rajta lévő ruhát, olyan kisugárzással viselte, hogy akarva-akaratlanul is megmozdult benne a vágy, ami végül láthatóvá is vált. Mögötte két láncon, nyakörvvel a nyakukban követték a fiúk, akiken inkább mosolygott, minthogy haragudott volna rájuk. Az összhatás nem maradt el. Marcus körül mindenki fütyült, csörgette a láncokat, vagy csattogtattak az ostorokkal. Imádták a lányt és teljesen megértette a férfi, hogy miért. A lépcső aljában hét, teljesen egyforma férfi várta őket.

– Faszom, a Hidrák! – Marcus ismerte őket. Dolgozott már velük és azt is látta, miként végzik a dolgukat. Amit ők ajándékként adnak, azután Alinának a halál megváltás lenne a kezük között. Remélte, hogy messze elkerüli őket. 

A lány lesétált, fogadta a bókokat, a hajlongást. Marcus hallotta, hogy néhány igen erotikus felkérést is visszautasított, miszerint ő csak bulizni jött, nem játszani. Mosolygott, mert hiába a ruha és a kinézet, nem változott sokat. Talán csak bátrabb lett és szókimondóbb, amin nem csodálkozott, hisz Nova vette a szárnya alá.

A félhomályban eltudott bújni, így szinte senkinek se tűnt fel a jelenléte. Még azoknak se, akik egyébként közvetlenül mellette álltak. Teste lemerevedett, szemeit összehúzta, levegőt lassan vett. Támadásra készen állt, mint egy vadmacska, aki a vadra pályázik.

* * *

Mindenki hatalmas örömmel fogadott. Novának ragyogott a szeme a büszkeségtől, ahogy rám pillantott. Én pedig nem feszengtem, a cigik és az ital is megtette a hatását. Teljesen eltudtam vegyülni az emberek között. Sőt! Olyan témákhoz is hozzátudtam szólni, amikhez egyébként egyáltalán nem konyítottam.

– Lina, ihatunk valamit? Már úgyis túl vagy a nagy belépőn. Megtettük azt, amit ígértünk, most lazítanánk kicsit – kacsintott rám Viktor, majd ő is és Nikolas is a nyakát nyújtotta. Óvatosan leakasztottam a láncokat, de a nyakörvet rajtuk hagytam - nem látszott rajtuk, hogy bánnák a dolgot -, feltekertem a karomra a fémet és intettem, hogy menjenek.

Élveztem, ahogy körülöttem nyüzsögtek. Ahogy a közelben a zene ritmusára hajladoznak, érintik és csókolják egymást a táncolók. Egymáshoz dörgölőztek. Arcukon, valami euforikus állapotot láttam és félmosolyra húztam a számat. Néztem egy darabig őket. Míg nem, valaki megérintette a karomat, hogy felhívja magára a figyelmemet.

– Elnézését kérem hölgyem, de én és a testvéreim, szeretnénk bemutatkozni – hajolt közelebb egy magas, rövid barna hajú, éles arcvonásokkal rendelkező, zöld szemű férfi. Mögötte pedig további hat, teljesen ugyanúgy kinéző klónja várakozott. Mindannyiukon bőrnadrág és láncos felső volt, arcukat nem takarta maszk, mint a legtöbb embernek, de nekik felesleges is lett volna. Nem hajoltak meg előttem, csak egyenként léptek hozzám közelebb és adtak puszit az arcomra, ami egyáltalán nem zavart már.

– Mi vagyunk a Hidrák. Én Valan vagyok, a többiek pedig nem érdekesek, mert úgyse jegyeznéd meg mindannyiunk nevét – nevettek fel egyszerre. Kissé ijesztő volt hallgatni, ahogy kánonban halkulnak el. Mintha, valami visszhangok lettek volna egymásnak.

– Mesélt pár szót rólatok Nova. Ahogy hallottam, igencsak érdekes egyéniségek vagytok – kuncogtam halkan. Arcukat látva, megerőltettem magam és megpróbáltam abbahagyni.

– Mondjuk úgy, hogy szeretjük, ha a szépség sikít is a szörnyeteg alatt, nem csak nyög – érintett meg Valan újra, de el már nem engedett.

– Én viszont inkább csak nyögnék a bestia ölében vagy rajta lovagolva, ha nem gond – löktem le a kezét magamról, de nem vette fel a visszavágásom, csak elmosolyodott. Mielőtt elléphettem volna, elkapta a karom és rászorított a csuklómra. Nem fájt, de éreztem a tenyere alatt a szívem lüktetését.

– Úrnőm, meghoztam az italt, ahogy kérted! – térdelt le mellém egy ismeretlen férfi. Hangja mély volt, de a maszk miatt, jóval tompább. Lehajtotta a fejét. Egész teste fekete volt, néhol mintha megcsillanni láttam volna a testfestés még meg nem száradt részét. Valan elengedett, én pedig lendítettem a kezem és akkorát csattant a tenyerem az arcán, hogy többen is felfigyeltek ránk. Végül senki nem szólt bele a jelenetbe és visszatértek ahhoz, amit csináltak.

– Ne haragudj kérlek! Mind azt hittük, hogy Nova játékszere vagy és a kiskutyák csak a belépőhöz tartoznak. Kérlek bocsáss meg! – Mélyen, hogy orruk szinte érintette a térdüket, úgy hajoltak meg előttem mindannyian. Valan pedig az arcát fogta és fájdalmas arcot vágott.

– Sose ítélkezz afölött, akit nem ismersz – bólintottam. – Most pedig, bocsánatot nem fogok kérni, de jobban jártok, ha távoztok!

– Egyszer, mindenki megízleli a fájdalmat. Ki így, ki úgy. De ha szeretnél választani a biztonságos gyötrés, vagy a kegyetlen haldoklás között, mindenképp keress fel minket! – Kezembe nyomott egy névjegykártyát. Gyors csókot lopott ajkamról, majd hangos hahotázás kíséretében mind a heten otthagytak. Fogtam a cetlit, összegyűrtem és egy kis káromkodás közben kidobtam a legközelebbi kukába. Visszalépve, lenéztem megmentőmre, akit nem ismertem, de biztos voltam benne, hogy látta szorult helyzetemet és inkább megpróbált kisegíteni.

* * *

Marcus játszotta tovább a szerepét. Végül nem bírta ki, hogy azt lássa, Alinát, valami kis suttyó fiatal gyerek fogdossa. Már kezdett erőszakosabbra fordulni a dolog - ami a Hidráktól nem volt újdonság - és inkább előlépett, hogy segíthessen. Lehajtott fejjel várta, hogy a lány megszólítsa.

– Állj fel, kérlek. Már elmentek! – szólt rá erélyesen.

Marcus felemelkedett. Mikor találkozott a pillantásuk, alig bírt magával. Felakarta kapni a lányt és bevinni az első szobába, hogy a rajta lévő szíjakba kapaszkodva tegye magáévá. Annyira kívánatosnak látta, hogy erősen kellett koncentrálnia a testére.

– Nem akartam beleszólni, de láttam, hogy Valan kezd erőszakossá válni. Gondoltam jól jönne egy kis segítség. A Hidrák előszeretettel játszadoznak el az e világban, ismeretlen emberekkel – sóhajtotta. Emlékezett még rá, hogy egyszer még őt is sikerült lebénítaniuk egy munka közben. A mai napig megvannak az ostorok által szerzett sebek hegei az oldalán.

– Ennyire látszik rajtam, hogy kezdő vagyok? – kérdezte apró mosollyal a szája szélén.

– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de kísérő nélkül, sajnos igen. Amíg van, aki körbevesz és csodálhat téged, addig nincs mitől félned sem. Legalábbis a Hidráktól nincs – vont vállat Marcus mosolyogva. A lány ugyan nem láthatta az arcát takaró maszk miatt.

– Köszönetem jeléül, igyunk meg valamit – Szürke szeme kacéran csillant meg és már el is indult egy kisebb pulthoz, ahol kristálypoharak sorakoztak. Mögöttük pedig különböző italok kis üvegekben, amit ott helyben nyitott ki egy bőr öltönyös férfi.

– Megtisztelsz a jelenléteddel. Igazán kellemes látvány vagy a szemnek – bókolt a lánynak, aki csak zavartan fordult el, hogy elrejtse vörösödő arcát.

Magukhoz vettek egy-egy pohár italt és egy csendesebb sarokba elvonultak, hogy tudjanak beszélgetni. Marcus bőre pedig egyre jobban fénylett a sötétben. A férfi tisztában volt vele, hogy bár úgy nézhet ki, mintha csillámporos lenne, de megéri, ha a hatást eléri vele.

– Egyébként a két kutya, akikkel jöttél, merre találhatóak? – kérdezte Marcus kíváncsian.

– Igazából nem a kutyáim. Sőt! De szabad estét kaptak, azt csinálnak, amit akarnak. Nem tartoznak nekem beszámolóval – nevetett derűsen a lány.

– És miért hagytad, hogy azt tegyenek, amit akarnak?

– Van egy olyan sejtésem, miszerint ők sokkal jobban boldogulnak ebben a különleges világban, mint én, aki csak nem rég ismerkedtem meg, egyáltalán a létezésével – hajtotta le szégyenkezve a fejét.

– Ugyan, nincs ezzel semmi gond. Mindenki így kezdi. Ha egyből tudnánk mindig mindent, akkor unalmas lenne az élet – mondta Marcus tényszerűen.

Alina felszabadultabban viselkedett. Néha apró, lopott pillanatokban megérintette a férfi bőrét, majd végigsimított a térdén, de mindig visszafogta magát.

– Mesélj magadról, miért jöttél erre a helyre? – kérdezte a lány kíváncsiságtól csillogó szemekkel. Enyhén elakadó szavakkal az alkohol miatt már.

– Nem volt konkrét célom. Gondoltam egy hosszú és rohanó hét után, kiengedhetem a fáradt gőzt valahol. Na meg, ha nem jövök, akkor nem lehettem volna egy gyönyörű nő lovagja és megmentője – incselkedett a lánnyal, aki egyre közelebb került hozzá.

Próbálta hangját irányítani, hogy felismerhetetlen legyen Alina számára és a maszk sokat segített a dolgon. Kezdett kényelmetlen lenni számára a rajta feszülő bőr ruha. A lány teste, a félhomály ellenére is hófehéren világított és minden másodpercben egyre jobban csábította.

– Hogy tudnám megköszönni azt, hogy kimentettél szorult helyzetemből? – kérdezte, miközben Marcus felsőtestét cirógatta.

– Nekem már az is elég, hogy szóba álltál velem. Ennél kellemesebb estét, nem is tölthettem volna a klubban – simított végig Alina karján.

A lány, már erőteljesen alkohol hatása alatt állt. Marcus szívesen visszakozott volna egy rövid pillanatban, de végül megemberelte magát. Alina nem teketóriázott. Felemelkedett és a férfi ölébe ült az itallal a kezében.

– Pedig, bár van bennem némi pia már, de lennének ötleteim, hogyan köszönhetném meg – hajolt a férfi füléhez közel. Alina forró lehelete, megbizsergette a bőrét. Élvezte a közelségét. – Egyébként, ha itt vagy, akkor minden bizonnyal, neked is vannak különleges vágyaid. Mesélsz róluk? – kérdezte mosolyogva. Kissé hátradőlt, hogy szembenézhessen Marcusszal, de majdnem hátraborult. A férfi hirtelen Alina köré fonta a karjait, hogy megtarthassa.

– Ha tovább ficánkolsz az ölembe, akkor meglehet, meg is mutatom, hogy milyen különleges vágyaim vannak veled – hajolt a lány nyakába, hogy végighúzza ajkait a bőrén.

Sokáig beszélgettek és egyre több alkohol fogyott. Marcus megkért egy arra járó pincért, hogy amint meglátja, hogy üres a kezükben lévő pohár, töltse újra. Így egymás után döntötték magukba az italokat. Marcus is tette azt, amit kellett, bár a hangulata egész kellemesnek lett mondható. Alinával mindig megtalálták a közös hangot, bármennyire is bizalmatlan volt vele.

Marcus körbenézett, figyelte az embereket. Egyre többen voltak mámoros hatás alatt, így felállt és maga töltött a lánynak italt a poharába. Alina megköszönte, majd közelebb hajolt a férfihez.

– Nincs kedved egy ennél is csendesebb helyre menni? Nem köntörfalazok, nagyon érdekelsz és már, mikor megérkeztem kiszúrtalak magamnak, de nem volt józanul bátorságom ahhoz, hogy leszólítsalak – Komolynak próbált tűnni. Dülöngélt és néha elakadt a szava a mondatokban, de örült Marcus, hogy nem neki kellett ezt megkérdeznie. Aranyosnak tartotta Alinát. Mindig is édes volt, ha alkoholt ivott, mert legalább őszintén és bátran beszélt. Felállt, karját nyújtotta a lány felé, aki belekapaszkodott és kissé botladozva indultak meg a lépcső irányába, hogy egy nyugodt szobát találhassanak.

* * *

°∘●○〇◯〇○●∘°