* * *
Marcus látta a fekete füstből, ahogy a kölykök kirohannak a vasajtón keresztül, de testét körbezárta a fény és a forró levegő, mikor megmozdult. Érezte, hogy ha tesz még néhány mozdulatot, akkor eléghet. Ezért egy helyben maradt és nyugtatta a tudat: Alina bárhová is megy, úgyis megtalálja. Hisz egész életében az volt a feladata, hogy vadásszon.
– Szeretnél még egy sebet a hátadra? – kérdezte Nova lehunyt szemmel. Marcus látta, hogy a nő megpróbálja alkalmazni azt, amit tanított neki.
– Édes Novám, minden percet megért az a kis tűz. Kiélvezhettem a testedet, amikor csak akartam és ahogy csak akartam – röhögött fel mély, morgó hangon, majd halk léptekkel körbe-körbe járt a nő körül a sötétben, kerülve a tüzet és a fényt.
– Bújj elő Marcus, vagy tán elfelejtetted, hogyan kell harcolni? Hol van már az a pusztító tűz és a mindent leigázó őrület belőled? Minek is hívtak akkoriban a tudatlan emberek? – mosolyodott el a feltörő emlékekre. Lépett kettőt balra, majd hátra egyet, a mozdulatai ismerősek voltak Marcus számára, ezért nem várt.
Gyors mozgásának köszönhetően a nő mögé került és mielőtt megérinthette volna a vállát, Nova megfordult. Kezében két lángoló, vékony pengéjű tőr világított és ontotta magából a tűzforró lángokat. Marcus épp csak maga elé tudta rántani a karjait, de megperzselődött és hátraugrott. Vaskos, tüskés fehér inda jelent meg mindkét tenyerében, amik lejjebb csúsztak, majd megmerevedve, pengét formáltak. Akár kardként is használhatta már őket.
– Berserker! – duruzsolta szinte kéjesen, majd megrohamozta a nőt. Lecsapott a két növénnyel, de Nova gyorsan reagált és hárította. Ellökte a férfi kezét. Hátralépett egyet, bal lábát előre tette, jobbját pedig lendítette, ahogy Marcus megmozdult, de számított rá az ezüsthajú, mert a tüskéket a nő vádlijába állította. Nova felsikított. Egész testét lángok borították be, amitől az a kevés ruhája is lefoszlott róla, ami addig takarta.
– Látom, még mindig nem tanultad meg, hogy ruhában nem tudsz harcolni! – nevetett Marcus. Kirántotta az indákat Nova lábszárából, majd oldalra gurult, hogy a kilövellő tűz, ne találja el, amit a testéből indított útnak egy egyenes vonalban. A falra érkezve terült el és kúszott fel a plafonig, hogy utána semmivé váljon. – Még mindig nem tudsz tisztességesen küzdeni ugye drága? Kis alattomos szuka vagy!
– Elég legyen a beszédből, gyere! – villantott egy elgyötört vigyort a nő, Marcus pedig cselekedett, ahogy kérte.
Villámgyorsan sújtott le az indákkal, Nova épphogy csak tudta hárítani őket. Karjain így is rengeteg vértől csöpögő seb nyílt, ahogy felszakította a bőrét néhány tüske. Marcus tudta, hogy a nő nem könnyű ellenfél, de mozgása kiszámítható és dühös volt. Előnyben érezte magát, mégis visszafogta az örömöt, mert tudta, hogy nem szállhat el magától. A harc, a vér, ami folyt a nő testén, beindította a vágyát. A gyilkolást és kegyetlen harcmodort, ami több száz éve nem bújt elő belőle.
Nova egy pillanatra megtántorodott, a férfi pedig a két indával egyszerre sújtott le a feje fölül, amit már nem bírt hárítani. A lángoló tőrök elvesztették varázsukat. Kihunyt a tűz, a tüskék pedig Nova vállába mélyedtek. Marcus elengedte a fegyvereit és ököllel indult meg ellene. Egész kezét beborította, valami kőkemény anyag, ami kristályosan csillant meg. Ütött egyet, kettőt és minden alkalommal eltalálta a nő fejét, aki már lassan mozgott. Látszott testén a fáradtság. Fejéből több helyen is megindult a vér. Szeme feldagadt, ajkai szétrepedtek. Teljesen összeroncsolódott az arca.
Minden alkalommal próbálta a kezeit a feje elé emelni a lángoló, de nem bírt úgy védekezni ahogy szeretett volna. Tagadhatatlanul erősebb volt nála az ezüsthajú, de próbálkozott. Néhányat sikerült a gyomrába ütnie, de az egyik ökölcsapás miatt teljesen megszédült. Nova összerogyott. Remegve, görcsösen próbált lábra állni, de nem tudott felemelkedni csak a féltérdén támaszkodott meg.
– A sok bulizás elvette az erődet? Gyerünk Nova, ennél azért jóval több van benned! – fújtatott Marcus. A nő fölé állt, kirántotta vállából az indákat. A vér, erőteljesen csapott ki testéből és szórta be a padlót vörös cseppjeivel. Felsikított, majd térdre borult. Karjait széttárta, elkapta Marcus derekát és magához szorította.
– Magammal viszlek te rohadék! Nem engedem, hogy megölj még egy ártatlan! – üvöltötte, majd egész testéből tűzforró láva indult útnak és égetett fel mindent, amihez hozzáért.
Marcus felüvöltött. Próbált szabadulni a nő szorításából, de satuként tartotta. Tekintetén sötétség suhant át, majd teljesen fekete szeme, haragtól villant meg. Felemelte tüskés fegyverét és addig ütötte a nő fejét és egész testét, míg az oldalra nem borult magával rántva. De mire földet értek, megszűnt a szorítás. A férfit égette, marta a nő szivárgó ereje. Ruhája lángra kapott, de sikerült eltávolodnia.
– Marcus kérlek, ne bántsd a lányt! – suttogott a nő. Majd hangos hörgés kíséretében, szeméből kihunyt a fény. Teste teljesen elernyedt, végül feladta a harcot.
– Sajnálom Nova! Nem akartam, hogy így legyen vége, de nem hagytál más lehetőséget nekem – fordított hátat az élettelen testének. Megszabadult a rongyaitól, és az egyik régi láda mögött elhelyezett sporttáskájához lépett, hogy tiszta ruhát vegyen ki belőle.
°∘●○〇◯〇○●∘°
Pár óra múlva, mikor már a nő fortyogó lávája kialudt és testét elhagyta a mágia minden cseppje, felemelte a földről és a hátsó kijárathoz vitte. A kocsi csomagtartójába rakta. Ezüst hajába beletúrt és beült az autóba. Szeme zöldje újra visszatért. Megszorította a kormányt, hogy az ujjai is elfehéredtek. Vett pár mély levegőt, majd beindította a motort és elindult.
Fél órát vezetett. Fáradt volt. Teste több helyen szúrt és égett. Sebei lassan, de gyógyultak. Fájdalmai mégis örömet okoztak neki. Bár sajnálta, hogy meg kellett ölnie a nőt, de élvezte a harcot és büszke volt Novára, hogy úgy látszott, valamit mégis csak tudott neki tanítani. Még is akadt, valami rossz érzése.
Felidézte a régi emlékeket mikor a szárnya alá került a nő. Fiatal volt, vékony és olyan esetlen, mint egy kisgyermek, pedig akkor már érett hölgy volt. Akkoriban Marcusnak sokat kellett egyik faluból a másikba menekülnie, mert vadásztak rá a katonák. Így mikor maga mellé kapta Novát, vele együtt járta be a világot és utazott egyik helyről a másikra.
Cserfes volt. Be se akart állni a szája és mindig hangosan beszélt. Nem egyszer buktatta le őket Nova furcsa szokása és játékszerként tartott szolgái. Gyűjtötte a különleges külsővel megáldott embereket. Imádott parancsolni és tényleg igazi vezető válhatott volna belőle, de engedelmeskedni nem tudott. Alinara emlékeztette, hisz ugyanolyan sokat gondolkodtak, ugyanazok a kérdések jártak mindkettőjük fejében. Nova pontosan azzal a céltudatossággal próbálta meg a klánokat elhagyni, mint ahogy Alina elképzelte. De a nő, erősebb és kitartóbb volt. Egy igazi harcos. Nem hiába lettek tökéletes társak.
Sok-sok évig együtt járták a királyi udvarokat. Fosztogattak, szórták az aranyat. Még külön mítosz is keringett róluk. Volt, hogy meglátták a nőt, miközben az erejét használta és Istennőként akarták imádni. Megölt mindenkit, nem hagyott szemtanút. Marcus élvezte a társaságát. Szívesen töltötte vele az idejét. Végül nem csak barátok, hanem szeretőkké váltak. Mikor pedig visszatértek a klánokhoz, Nova beállt a Tanácsba. Akkor már erejének teljes birtokában volt és mindennek vége szakadt.
Notram városának szélén, egy kisebb tó terült el a hatalmas fenyőfák között. Sokat jártak ki a helyre. Ott találkoztak először, mikor a Tanács felkérte, hogy képezze ki. Még emlékezett rá, hogy mit kért tőle mielőtt újra a klánok szolgálatába állt. Nova megeskette, hogyha meghal az ő keze által, akkor a tó mélye legyen a sírhelye. Akkor még nevetségesnek tűnt a kijelentése. Sose gondolt erre, végül mégis a saját tanítványát kellett megölnie.
Kiszállt a kocsiból. Nova testét kiemelte, majd belesétált a vízbe. A nővel együtt úszott egészen a közepéig, majd elengedte, hogy a mélybe hulljon.
– A halál csak akkor végleges, ha a lelked pusztul el. Nova Blake, szórd szét az energiádat és juss az örök körforgásba! – suttogta Marcus a sötétségbe.
* * *
Jó pár óra volt az út, amitől teljesen lemerültem és úgy éreztem, hogy szétfogok csúszni, de még nem tehettem meg. Felrohantunk a szobákhoz. A könnyeimmel küszködtem. Mikor beléptünk az ajtón, már összecsomagolva várt minket három bőrönd.
– Valaki megspórolt nekünk egy kis időt – biccentett Viktor, majd megfogott két koffert és elindult kifelé. – Nik, hozd azt és tűnjünk el innen! – kiáltott még vissza, aztán eltűnt a folyosón.
– Novával mi lesz? – kérdeztem remegve. Hangom erőtlenül csengett, mert próbáltam nem kiengedni a könnyeimet. Gyenge és gyűrött voltam. Nagyon fáradt és álmos. Úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban eltudnék aludni. Az egész belsőm remegett, minden porcikám pattanásig feszülten várt, hogy mikor robbanhat fel. Lábaim folyton menekültek volna, így meg kellett emberelnem magam, hogy ne fussak világgá.
– Nyugi Lina, Nova okos! Kitalál majd valamit. Ha más nem, meglép – hajolt közelebb Nikolas, átkarolt és magához húzott. – Basszus, jéghideg vagy és remegsz, mint a kocsonya! – Mindkét oldalamat dörzsölni kezdte, majd a hátamat is. Kellemes, meleg tenyere megnyugtatott egy kicsit. Sokkal jobban voltam, miután elengedett.
– Köszönöm Niko, de nagyon rossz érzésem van – pillantottam fel rá. Lángvörös tekintetében, mély érzelmek kavargását láttam. Köztük mégis a legerőteljesebb a gyűlölet és harag volt.
Elkapta a fejét más irányba és ellépett tőlem. Nem szóltam semmit. Valahol megértettem az érzéseit, de nem hagyott nyugodni az, amit láttam. Ők nem láthatták, mert elzárt Marcus előlük. Volt egy olyan sejtésem, hogy ennek még nincs vége. A fekete szemek, valamiért végig ismerősek voltak, de egyszerűen nem tudtam rájönni miért. Összeszedtem, ami mozdítható volt és a saját motyóm, majd az ajtóhoz sétáltam és megálltam a falnak dőlve.
Nikolas összeszedett és a bőröndbe tömött még annyi alkoholt a szobából, amennyit csak tudott, majd kézen fogott. Könnycseppekkel az arcomon húztam be és zártam kulcsra a lakosztályunk ajtaját.
– Minden rendben lesz – mosolygott rám lágyan, én pedig hinni akartam neki, nagyon.
Nem kockáztathatunk. Ez volt a szöveg, amivel Viktor visszatért a Madame elé, mikor leértünk. Nem akartam tudni honnan szerzett kocsit és azt se, hogy mikor tehette le a jogsit. Elengedtem Nikolas kezét, majd bemásztam a hátsó ülésre és összekuporodtam a telefonommal a kezemben.
– Kaptam egy fülest, valami nyugodt ki falucskába. Odamegyünk – fordult egy pillanatra felém Vik, de nem néztem rá. Vállat vontam és kivettem a táskámból a fejhallgatómat, hogy elmerüljek a zene adta érzelmekben.
Már nem tudtam, hogy mit beszélnek és nem is akartam tudni. Az ablak felé fordulva indítottam el azokat a zenéket, amiket Nova ajánlott, majd, amiket Marcus. Hol dühös lettem, hol sírhatnékom lett. Elindultunk. A táj folyamatosan változott. A város egyre kopárabb és kietlenebb részein mentünk keresztül. Úgy szorítottam a telefont, hogy elfehéredtek az ujjaim.
A kis házakat, végül vidéki kertes házak váltották fel mikor felemeltem a fejem. Sikeresen elaludtam, valamikor. Az első, ami felkeltette a figyelmem egy „Üdvözöljük Nestiotban!” feliratos tábla volt. Gőzöm se volt merre vagyunk, de a két férfi előttem az ülésekben, hasonlóan bágyadt és erőtlennek tűnt. Néhány kanyar és szerpentines út után, megérkeztünk a célunkhoz.
°∘●○〇◯〇○●∘°
Napok óta egy fogadóban rostokoltunk. Távol Notramtól és a környékétől. Nikolas lopott egy kocsit, de pár száz kilométer után megálltunk, leraktuk és loptunk másikat. Megpróbáltak rábírni engem is, hogy fújjak meg egyet. Két alkalommal is beindítottam a riasztókat, így egy kis futás után, maradtunk abban, hogy Niko lopja el a következőt is. Engem pedig, majd egyszer kitanítanak pár trükkre, hátha szükségem lehet rá.
– Azt mondta Nova, hogy keressük a Vándort, de most ő az lenne, aki elvitt hozzá? – kérdeztem, miközben megfordultam a kényelmetlen, kőkemény ágyon, amit csak egy vékony, nagyon rongyos és koszos matrac fedett.
– Igen, ő az. Te, tesó! Ha jól hallottam, akkor dobtál be pár üveg finomságot a bőröndödbe. Valamit bontsunk már fel, mert kiszáradok! – hajította Viktor az ágy párnáját Nikolas felé, aki elkapta majd visszaküldte a gazdájának.
– Fiúk igyatok! Pihenjetek. Én megyek járok egyet. – Felpattantam és kikémleltem az ablakon. – Ahogy látom, eleredt a hó és hát, muszáj mennem egy kicsit! – nevettem el magam és ösztönösen fordultam el, nehogy rájuk nézzek, mert tudtam mennyire kipirult az arcom. Eszembe jutott, hogy látják minden gondolatom és emlékem. Sejtettem mennyire nézhetnek gyerekesnek a hó iránti rajongásom miatt. Aztán csak legyintettem magam elé, de továbbra is mosolyogtam.
– Egyszerűbb lenne, ha pucéran indulnál el és akkor nem kéne a ruháidat a földre dobálni. Na meg, látványnak se lenne utolsó ahogy kilibbensz az ajtón innen. Biztos örülne az a vénség a pultban, ha meglátna. Bár azt hiszem abba is halna bele – vigyorgott Viktor. Közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekam.
– Millió meg egy alkalommal láthattál meztelenül. Talán irigykedsz az öregre? – pillantottam fel rá ártatlanul rebegtetve a pilláimat. Félmosolyra húzta a száját, tekintetében sunyiságot láttam. Hirtelen lehajolt és beleharapott az arcomba. – Baszki, ne már! – toltam el magamtól nevetve.
Az elmúlt két napban kezdtem kissé felengedni és a rossz hangulatom elengedni. Még mindig legbelül reszkettem, ha arra gondoltam mi történhetett, de mindketten próbáltak jobb kedvre deríteni. Amit nagyon is jó szívvel vettem tőlük.
– Na menj, de ne maradj sokáig! Piálni akarok és mivel te nem bírod túl jól az alkoholt, leakarlak itatni, hátha kicsit bátrabb leszel! – csapott a fenekemre, majd elvonult a fürdőszobába.
A kis szoba, amit kaptunk volt az utolsó, az átlagemberek által ünnepelt karácsonyi ünnep közeledte miatt. Tömegnyomort találtunk szinte mindenütt és csak Nestiotban leltünk szállást. Egy nagy franciaágyon kellett osztoznunk. Ami igazából annyiból állt, hogy én elterpeszkedtem az ágyon, a két férfi pedig elfoglalta a padlót és az egy szem fotelt, ami még a bútorzathoz tartozott. Szó szerint megverekedtek azért, ki aludjon ülve, mert szerintük még mindig jobb egy karosszékben pihenni, mint a padlón. Én próbáltam egyezkedni velük, hogy bevállalom a talajt, de hallani se akartak róla. Végül megegyeztünk, hogy közrefoghatnak a takarókkal ellátott védelmemmel letakarva. Bevallottam magamnak már a második nap, hogy bizony hülye lettem volna ezt a kompromisszumot elengedni a fülem mellett. Én nem fáztam és mindketten olyan édesen szuszogtak éjszakánként, amitől folyton mosolyt csaltak az arcomra.
Megérkezésünkkor kinyitottuk a bőröndöket és a Nova által kínált játékszereken kívül, mindhárom kofferben egy-egy köteg pénz volt. Annyi, hogy egy szálloda ötcsillagos lakosztályát is nyugodtan kivehettük volna, akár hónapokra. Akadt még mindhármunknak: hamis papírok - ha szükségünk lenne rá -, és rengeteg ruha. Bár lábbeli nem fért el bennük, amit sajnáltam, mert a csizmám már nagyon kényelmetlennek bizonyult. Nikolas felajánlotta, hogy elmegy és vesz nekem egy kényelmesebb viseletet. Úgyhogy már egy bakancs és egy tornacipő pihent az ajtó mellett, mert minden időjárásra gondolt.
Magamra kaptam a bőrkabátot, aminek fekete, leopárdmintás bélése volt, majd a bakancsot és már ki is léptem a levegőre. Meg se vártam, hogy bármelyikük még utánam szóljon. Ha akarták, akkor megüzenték fejben a dolgot. Beköszöntem a bácsinak, aki szobát adott, majd elhagytam a területet.
Tudtam is merre akarok menni. Első este mikor megérkeztünk, pár méterrel arrébb a főútról, egy kis út vezetett be és felfele a házak között. Megláttam egy játszóteret, mikor befordultunk a fogadóhoz. Kihaltnak tűnt, ami a hideg miatt nem is volt csoda. Nem sok gyerek merészkedik ki abban a szélben, ha csak nincs térdig érő hó, ami úgy láttam, nemsokára elérkezik.
Nem fáztam. Nagy pelyhekben hullott a hó. Megült a hollófekete hajamon és a szempilláimon. Élveztem, mint egy kisgyerek mikor buborékokat fúj neki valaki és kergeti. Én is így tettem. Szinte táncolva haladtam az úton. Mióta Marcusszal harcoltam, azóta sokkal felszabadultabb voltam. Mintha megnyílt volna egy olyan terület a lelkemben, amit addig nem éreztem. A fiúk is mindennap megpróbáltak felvidítani. De ott volt bennem egy kis tüske, egy nagyon rossz érzés, ami úton-útfélen előbukkant és akkor teljesen magamba fordultam. Féltem, hogy Novának baja esett, sokat köszönhettem neki.
Egész úton míg sétáltam, Nován járt az agyam és már olyan dolgok is megfordultak benne, amik miatt több alkalommal is majdnem elsírtam magam.
– Lina, hagyd már abba és gondolj inkább pucér pasikra, mint a rendes lányok! – hallottam a fejemben Viktor hangját, ami némileg dühösnek tűnt.
– Te akartad – válaszoltam magamban. Mindenféle emlékemből - lehetett az újság, tévé vagy könyv -, megpróbáltam felidézni azokat a férfiakat, akik nagyon tetszettek és sokáig fantáziáltam velük régebben.
Eszembe jutott a kedvenc énekesem, aki valamiért minden zenéjében és koncertjén, fél meztelenül adta elő a számokat. Olyan kőkemény, kidolgozott izmai voltak, hogy minden lány csorgatta rá a nyálát. Elképzeltem, ahogy végig simítom a karját, végig húzom nyelvemet a testén. Néhol forró csókot hagyok. Körmeimet a hátába vájom és szinte hallottam ahogy felnyög, ahogy sóhajtozik. Láttam magam előtt, hogy férfiassága egyre keményebb és vaskosabb.
– Lina a kurva életbe, nem gondoltam ennyire komolyan! – fújtatott Viktor a fejemben.
– Most akkor jöhetne egy csaj is esetleg? – kérdezte halkan a háttérben Nikolas is, én pedig felröhögtem.
Akik elmentek mellettem az utcán, eléggé furcsán néztek rám, de jó hangulatom lett attól, hogy húzhattam a fiúk agyát egy kicsit.
– Azt ugye tudjátok, hogy én is látom néha mi van a fejetekben? Mi lenne, ha inkább fantáziálgatnátok helyettem? – kérdeztem nevetgélve fennhangon.
– Inkább gyere vissza és igyál velünk! – súgta elmémbe Nikolas. Hangja mély volt és ígéretekkel teli. Teljesen libabőrös lettem és a karomat kezdtem dörzsölgetni.
– Kicsi Nikinek már nagyon hiányzol! – viccelődött Viktor gúnyos hangot megütve, de kihallani véltem, némi féltékenységet is belőle.
– Jó, jó visszamegyek, de fejezzétek be egymás basztatását! Elég hallgatnom azt, hogy engem piszkáltok! Olyanok vagytok, mint két óvodás kölyök! – morogtam dühösen, mégis nevetni tudtam volna az egészen.
– Akkor az óvónéni jöhetne eltángálni a fenekünket! – dorombolt a fejembe Viktor és a tarkómon éreztem a mély hangjának rezgését, amitől egy pillanatra megtorpantam és majd nem el is csúsztam egy megfagyott részen a talajon.
– Csak pár perce jöttem el, mennyit ivott meg? – tettem fel Nikonak címezve a kérdést.
– Egy üveggel már majdnem, de… – Apró áramütés szaladt végig a testemen és egy pillanatra újra meg kellett állnom, hogy levegőhöz jussak. – De már én se vagyok szomjas, szóval siess, mert elfogy! – kiáltotta Niko vidáman és elhalkultak, majd teljesen eltűnt a két férfi jelenléte a fejemből.
Kissé bosszúsan indultam el visszafele, hogy én is igyak velük, és kikapcsoljam amennyire csak lehet az agyamat. Bár előre sejtettem, nem lesz teljesen jó vége annak, hogy össze leszünk zárva egy apró szobába, alkohol társaságában.
Bekukkantottam az ablakon mikor visszaértem, de nem láttam a két iszákost semerre. Reméltem, hogy esetleg ők is inkább kimozdultak kiszellőztetni a fejüket. Benyitottam a szobába. Nem voltak sehol. Halkan becsuktam az ajtót, majd a fürdő felé vettem az irányt. A két jómadár pedig, a padlón ücsörgött és két feles pohárral játszott, valami számomra ismeretlen alkoholos játékot.
– Szia szépségem, beszállsz? – kérdezte Nikolas mosolyogva, majd megtöltötte a két ibriket és átadta a másiknak.
– Addig töltjük a poharakat, ameddig tudjuk, ha kicsordul a pia belőle, akkor kettőt iszik a vesztes – vigyorgott Viktor, majd lehúzta a kezében lévő italokat.
– Azért jöttem vissza, szóval kérek egy poharat én is! – mosolyodtam el, majd ledobtam magamról a kabátot, a bakancsot és leültem a földre hozzájuk.
– Lina, van egy játék, amit már kiakartam próbálni. Sokat hallottunk róla, de sose játszottuk. Tudom, gyerekesen fog hangzani, de piálunk közben… – darálta le Niko, de végül nem mondta végig, amit akart. Zavarában a kis pohárral játszott és nem akart a szemebe se nézni.
– Megígérem, hogy majdnem bármibe belemegyek most. Szóval ki vele, mire gondolsz? – Viktor mozdult mellettem és láttam, hogy közeledni akar felém, de felemeltem a kezem. Mutatóujjammal megálljt parancsoltam neki ő pedig beledermedt a mozdulatba.
– Hát, valami olyasmi neve van, hogy felelsz vagy mersz, ha jól emlékszem – motyogta Nikolas és láttam, ahogy elkezdett pirulni a feje.
– Ah, tudom mire gondolsz. Igen, az a neve. De mindent tudtok rólam, így nem igazán lenne fair – vontam vállat vigyorogva, ahogy Viktor visszaült és csettintgetni kezdett a nyelvével idegesen. Mint egy kiskutyus, aki nem kapta meg a jutalomfalatját.
– Akkor, legyen csak mersz, aki pedig nem mer, iszik egyet. Mit szólsz? – kérdezte pajzán mosollyal a száján a kutyuli.
– Akkor én legalább négy-öt kört tuti, hogy inkább iszok, Legyen, benne vagyok. Viszont, legyetek kíméletesek, ha kérhetem és ne akarjatok túl messzire menni – néztem főként Viktorra, mert előre sejtettem, hogy ő fog a legtöbb marhaságot kitalálni nekem.
Elővettük az összes piát, amit Nikolas magával hozott, majd kimentünk a fürdőből. Sorba állítottuk az ablakban az üvegeket és leültünk az ágyra.
– Jól van, akkor én kezdek és Linától meg se kérdezem, szóval igyál! – szólított fel vihogva Viktor. Szó nélkül lehúztam az első felest, ami kellemetlenül égette a torkom.
– Oké, én jövök. Viktor, iszol vagy mersz? – fordultam felé egy kacsintás kíséretében.
– Legyen, bennem már akad pia, szóval merek! – pattant fel az ágyról. Nehezen, de megállt a lábán, bár a fal minden bizonnyal hamarabb megtartotta volna, mint a semmibe kapaszkodás.
– Hm, kicsiben kezdünk. Az egyik bőröndben van egy kis ostor, vedd elő és csapj a fenekedre párat, miközben a nevemet nyögöd – röhögtem boszorkányos gonoszsággal.
– Na ez vicces lesz – szólalt meg a visszatartott nevetésből Nikolas is. Viktor vigyorogva bólintott, majd előkereste a kis, fekete korbácsot és oda térdelt elém az ágyhoz.
– Ezt még visszakapod! – villant rám huncutul a szeme. Bár nem gondoltam, hogy húzza le a nadrágját a fenekéről és úgy csinálja, de végül megtette. – Alina! Alina! Alina! – csapott minden nevem kiejtése előtt a bőrére és nyögött fel röhögve.
– Oké, oké, elég lesz! – kaptam ki kezéből a bőr játékszert, miközben a hasamat fogtam a nevetéstől. Nikolas pedig velem szinkronban püfölte az ágyneműt a vihogása közepette.
Jó néhány pohár ital után, már én is bátrabb lettem. Így olyan feladatokat kaptam, hogy összebilincselt kézzel próbáljak meg kibújni a rám adott nadrágból, ami sokkal nehezebb volt alkohol hatása alatt, mint gondoltam. Vagy Nikolas ötlete alapján, egy szál törölközőben kellett mennem a pultos bácsihoz újabb törölközőket kérni. Az öreg, szemtelenül nyalogatta a szája szélét, miközben egyesével adta át a fehér anyagokat. Természetesen úgy tartotta, hogy rólam egyre jobban csússzon le a sajátom. Olyan vörös fejjel vittem be a cuccokat a szobába, hogy azt hittem szégyenemben meghalok. Végül nagy hahotázásba törtünk ki mindannyian. Minden pia után, egyre csak jöttek sorra a kissé fülledtebb, pikánsabb kérések, míg végül én a padlón térdeltem, bekötött szemmel.
– Ehhez egyébként, miért is kellett megkötözni a kezem? – kérdeztem kissé elakadó szavakkal. Ha őszinte akartam lenni önmagammal, akkor rettenetesen izgató volt a felállás, csak nem tudtam miért is így kell megoldanunk egy egyébként egyszerű dolgot.
– Mert nem kell más hozzá, mint a koncentrációd – röhögött Viktor. Megbíztam bennük. Magam sem értettem, de teljesen átadtam az uralmat az érzéseimnek és teljes szívből, bizalommal kezeltem őket.
Hallottam a falon kattogó órának mutatóit, amik olyan hangosan jártak, hogy tikkelni kezdett tőle a szemem. A két fiú légzését, ami néha nehéznek tűnt. Mintha kitörni készülő hangot akarnának magukban tartani, ami jól tudtam, hogy a röhögés volt. A fürdőszoba csapjának ütemes csöpögését és azt, ahogy mindketten elém léptek. Ki kellett találnom, melyikük melyik. Ehhez pedig csak a fülemet és az orromat használhattam. Lépegettek párat körülöttem mielőtt lecövekeltek, hogy összezavarjanak. Sikerült nekik, mert már nem tudtam volna csak úgy megmondani, ki hol áll. Hallottam, ahogy térdre vágódnak. Valaki talán fel is borult, de túl messze voltak, hogy érzékeljem ki volt az. Már csak a fejemben beszéltek.
– Akkor kezdheted Lina. Ha kitalálod melyik oldalt ki van, akkor elengedünk, de ha nem… – Nikolas nem fejezte be a mondatot. Rám és a fantáziámra akarta hagyni, hogy mit kapok, ha nem sikerül a feladat. Valahol úgy gondoltam, elrontom szándékosan, valahol pedig az agyam hátsó zugában fészkelődtem és kényelmetlennek tartottam az egészet. Nagy sóhaj szaladt ki a számon.
– Tényleg részegen akartok ilyesmivel kísérletezni? – kérdeztem hangosan. Morcosabban, mint szerettem volna.
– A legjobb, mert tétje van. Ha kitalálod, hol vagyok én, akkor engem kapsz meg. Ha Nikot találod meg, akkor őt. Viszont, ha összekeversz minket, akkor a miénk vagy – mondta az elmémben érzéki dorombolással Viktor, ami úgy száguldott végig a gerincem mentén, hogy a sarkamra ültem inkább, mielőtt felborulok. Pontosan tudták milyen hatással van rám a közelségük és a hangjuk, amit előszeretettel használtak ki. Cserébe, nem annyira bugyiba mászóan, mint amit utáltam.
– És ha nem kelletek? – kérdeztem vigyorogva. Persze teljes mértékben hazudtam, hisz csábító volt mindkét férfi gondolata.
– Magadnak hazudhatsz Alina Dawn, de nekünk nem tudsz – simogatta mély hangjával az elmém legmélyebb részeit is Nikolas, mire úgy éreztem, menten felrobbanok és nem a haragtól.
– Jól van – hajtottam le a fejem duzzogva. – De akkor se értem, hogy mire jó ez, de ha ennyire akarjátok... – vontam vállat amennyire tudtam unottan, és inkább megpróbáltam túljutni agyam homályán és az alkohol hatásain.
Érezni éreztem, hogy mindketten velem szemben térdelnek vagy ülnek. Tudtam az elmém hangjaira nem hagyatkozhatok, így elmélyedtem a mágiám adta lehetőségekben. Lehunytam a szemem és koncentráltam a levegőre. Arra a kis vidám szellőre, ami mindig körülöttem volt és játékosan csiklandozta a bőrömet. Táncot járt körülöttünk. Felém hordta a szantálfa és mentol keverékét. Nikolas aromája egészen a nyelvem tövén megtelepedett, majd Viktor édeskés, enyhén szúrós illatát is megéreztem. Az ő teste, inkább volt gyömbér és dió egyvelege. Szinte betakartak és zamatjuk lett az egyre sűrűsödő levegőtől a szobában.
Enyhén előre dőltem. A ruhájuk súrolta az orromat, de nem mozdultak. Elfordítottam a fejem és bal oldalra csalogattam egy apró fuvallatot. Szinte láttam magam előtt megremegni a mágia fonalát. Vékony fekete, kék és vörösben játszott. Ahogy még közelebb került a fejem, éreztem a jéghideg levegőt. A szúró tüskéket a mellkasomban és a friss víz ízét a számban.
– Viktor – mondtam halkan, miközben fogaim közé fogtam ingének egyik gombját és meghúztam. Másik oldalon megmozdult Nikolas. Elvágta a kezemre kötött anyagot, én pedig lekaptam fejemről a sálat, amivel a szememet takarták le.
– Ügyes kislány – ölelt magához szorosan Viktor. Homlokát az enyémnek döntötte. Jeges lehelete csiklandozta az orromat. – Azt hittem, hogy Niko tüzes jelenlétét hamarabb megérzed, mint engem.
Láttam, ahogy nyakán kidülledt az ér és szívének szapora üteme is láthatóvá vált. A közelsége úgy hatott rám, mint a drog. Legszívesebben beleharaptam volna abba a kis érbe. Csalogatott, hívogatott, én pedig nem tudtam ellenállni neki. Odahajoltam lassan és egy csókot nyomtam a bőrére, majd fogammal megcsíptem a lüktető artériát óvatosan. Válaszul egy lágy remegést kaptam és halk sóhajt, amitől széles vigyorra húztam a számat. Felemeltem a fejem és találkozott a tekintetünk. Úgy világított a kék szeme, mintha elemlámpával kutattak volna az írisze mögött. Átsuhant rajta a könyörgés, a vágy és valami olyan, amire nem számítottam. El is fordultam, hogy ne lássam a pillantását, ami a velőmig hatolt.
– A te illatod intenzívebb volt most. Az alapján próbálkoztam, majd megéreztem a jeges erődet. Azt hittem, nehezebb lesz. Na mindegy, nyertem, szóval ihatunk tovább – pattantam fel, eltolva magamtól.
– Hát jól van – egyezett bele. Hangja komor volt. Megrázta magát, végül mindketten visszaültek az ágyra és folytattuk, amit abbahagytunk.
Órákon keresztül múlattuk az időt. Bohóckodtunk, beszélgettünk, de az alkohol már kezdett nagyon nagy hatással lenni rám. Szédelegtem, homályosabban láttam, bár a jókedvem egész kellemesen belengte az elmémet. Bátrabb is lettem, így végül eljutottunk odáig, hogy pókerezni kezdtünk a nagy iszogatások közben. Az én hülye ötletem volt, hogy ne csak unalmas és egyszerű kártyázás legyen, hanem vetkőzzünk is. Rossz ötlet volt, mert elpártolt tőlem a szerencse ahogy szokott. Egy szál melltartóban és bugyiban ültem már az ágyon, míg a két majom még farmerben, ing nélkül heverészett.
– Hoppá! Ez egy sor fiúk – terítettem ki a kártyáimat széles mosollyal és végre levetkőztethettem valamelyiküket.
– Franc... – dobta az ágyneműre a lapokat Viktor. – Nekem csak magas lapom van. Na mit vegyek le szépségem? – kérdezte ahogy felemelkedett az ágyról és odaállt elém. Alig bírtam levenni róla a homályos tekintetem. Még ilyen messziről is éreztem a belőle áradó hűvös mágiát, ami mintha az arcomat simogatta volna.
– Mivel nincs rajtad zokni, így a farmert – akasztottam bele az ujjamat a nadrág derekába, hogy meghúzgáljam kicsit, miközben az arcomról le se lehetett volna vakarni a vigyort.
– Remélem tudod, hogy ezután te jössz. Nik lapjait még nem láttad – hajolt le hozzám, egészen közel, hogy már majd nem érintette szájával az enyémet. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem is és csak nehezen fogtam vissza magam. Megakartam csókolni, érezni a jeges érintését a bőrömön, de végül csak elfordítottam a fejem.
– Legalább megpróbáltam – mondtam kissé rekedten. Ahogy visszafordultam, Viktor már ellépett tőlem és a csípőjét mozgatva tolta le magáról a gatyát, a zene ritmusára, ami a telefonból jött a háttérből. Nem bírtam ki, hogy ne harapjak az ajkamba közben. Fél szemmel Nikolas felé pillantottam, de csak egy önelégült vigyort láttam a képén, ami nem tetszett. Sejtettem, hogy valamit tárgyalnak magukban, amit én nem hallok. Ők bezzeg tudtak kommunikálni anélkül, hogy én belefolynék.
– Akkor én jövök – szólalt meg végül a vörös szemű és kiterítette a lapokat. – Full.
– Annyira sejtettem, hogy én fogom a végén kapni a pofont – fordultam teljes testtel felé. – Na, mond. Mi legyen? – kérdeztem megadóan, bár valahol fel is csigázott a gondolat, hogy szinte már semmi sem lesz rajtam. Nem mintha nem láttak volna már ezerszer meztelenül, bár élőben teljesen más volt a szituáció.
– Azt a cuki csipkés melltartót vegyük le, de... – emelte fel a mutatóujját, mielőtt mozdultam volna.
– Nem egyedül. Ülj ki az ágy szélére – adta ki az ukázt a fagyos. Én csak pislogtam, hogy mi történik, de az alkoholmámor miatt, úgy voltam vele, nem érdekel. Egyszer élek és úgysem tesznek semmi olyat, amit nem akarok. Kinyújtottam a lábaimat és lecsúsztam az ágy végébe, hogy talpam a padlószőnyeg puha anyagát érintse.
– Ha átléptek egy határt, akkor megváltok a kicsi énjeitektől, már most szólok előre – motyogtam az orrom alatt a biztonság kedvéért, bár nem volt a hangom bosszús, pedig szerettem volna belesuvasztani az érzelmet.
– Ne aggódj Lina, nem teszünk semmi olyat – süppedt be mögöttem az ágy és Nikolas hangjától zengett a fülem. Éreztem ahogy mögém mászik, majd feltérdelt, míg Viktor elém telepedett le, féltérdre ereszkedve a földre.
Már nem tudtam semmit se mondani. Nem is akartam. Megadóan csuktam be a szemem és hajtottam le a fejem várakozva. Ők halhatták a gondolataimat, ami miatt néhol szégyenérzetem támadt, néha meg pontosan azt akartam, hogy tudjanak minden egyes szóról, ami átfutott a fejemen.
Egy tűzforró lehelet érte a tarkómat ahogy befúrta a fejét a hajam közé, míg elölről a kulcscsontomat érte a jeges fuvallat. Egyből kipattant a szemem, de csak egy hollófekete hajkoronát láttam. Viktor a bőrömre hajolt és végre érezhettem a hideg csókjának érintését, még, ha nem is úgy ahogy akartam. Nikolas félretolta a kócom és ő is megtalálta a tarkómat a tüzes ajkával. Egy sóhaj szakadt fel belőlem és a lepedőbe markoltam, miközben egy kéz a bal, míg egy másik a jobboldali melltartópántomba akasztotta az ujját. Sehol máshol nem értek hozzám.
– Olyan ízed és illatod van, mint a tavaszi virágoskertnek – suttogta Nikolas a fülembe, majd elindult a csókjaival a nyakam vonalában lassan.
– Nekem a nyári zápor aromája jutott eszembe. Mint ezernyi gyümölcs, édes zamata – emelte rám a tekintetét Viktor, majd lejjebb hajolt, hogy a melltartó vonalában végighúzza ajkait. Éreztem ahogy mindkét oldalt az anyag csúszik lefelé. Megremegtem az együttes érintéstől. Végigszaladt rajtam a libabőr mikor Niko fogait érzékeltem a bőrömet karcolni. A hátam mögötti, a szabad kezével, egy gyors, szinte észrevétlen mozdulattal kapcsolta ki a csipkecsoda kapcsait. Egy pillanatra meg is ugrottam ahogy elengedett az anyag. A tudatom viszont nem engedte, hogy felálljak és elhúzódjak tőlük. Még többet akartam.
– Kérlek... ne játszatok velem – adtam tudtukra egy halk nyögéssel a vágyamat, amire magam se számítottam. Az elmémet teljesen ellepték a tűzforró lángok és a tenger morajló hangjai.
– Nyugi kislány – duruzsolta Viktor, majd finoman beleharapott a bőrömbe, én pedig a hajára fogtam hirtelen, bár nem szándékosan. Nikolas ezzel egy időben pedig a nyakamba mélyesztette a fogait, mire halk, nyöszörgő hangot adtam ki. Az előttem térdelő ráfogott a combomra, ujjait belenyomta a lábamba, majd Nik izzó ujjait éreztem meg az oldalamba mélyedni. Szaporán vettem a levegőt, és a kék szemű fejét jobban magamra húztam, csak érjen már hozzám, akárhol.
Úgy éreztem, hogy menten megfulladok. Könyörögtem magamban a csókjukért, az ajkamon akartam érezni, de egyik se mozdult. Lábaimat önkéntelenül nyitottam széjjelebb, hogy Viktor kényelmesebben közelebb kerülhessen, de nem tette meg. A belsőm lángra kapott. Mintha a lelkem minden egyes darabja, szilánkja a helyére került volna. Csókjait lehűtöttek, feltüzeltek. Egyetlen pillanat se telt el úgy, hogy megálljt akarjak parancsolni nekik.
Viktor óvatosan, szinte észrevétlenül húzta lejjebb a melltartót, hogy hűs ajkával cirógassa a melleimet. Nikolas a gerincem mentém haladt végig perszelő érintéseivel. Végül a kék szemű döntött úgy, hogy szép lassan az ágyra dönt, miközben Niko hátrébb araszolt, hogy elterüljek az ágyon.
– Fiúk, kérlek... még aka... – leheltem, de a szoba ajtaja hirtelen bevágódott és egy feketébe öltözött, csuklyás alak jelent meg az ajtóban.
– Talán zavarok? – állt meg a félfának támasztva a vállát. Az arcát nem láthattam, de a gúnyt így is kihallottam a beszédéből.
– Baszki! – motyogtam magamban két szédülés között. – Már keresni akartunk, azt mondta Nova, hogy te segíthetsz nekünk – ültem fel hirtelen, Viktor lelökve magamról és amennyire gyorsan tudtam, a mellettem heverő pokrócot magam elé kaptam.
– Látom éppen nagyon kerestek. Talán a bugyidban akartatok megtalálni? – csukta be végül az ajtót egy sóhajjal. Körbe se nézett, csak lerogyott az ágyra mellénk, kezeit a fejére rakta és még a csuklyát se kellett volna levennie ahhoz, hogy lássam rajta, valami nem stimmel.
– Mi történt? – kérdeztem kétségbeesve. Összeszorította a rossz érzés a szívemet és görcsbe állt a gyomrom.
– Nova, meghalt – dörmögte az idegenem.
°∘●○〇◯〇○●∘°
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése